Egy hetük maradt a plakátok eltávolítására a pártoknak
2014. április 29. kedd 08:33
Egy hetük van az országgyűlési választáson induló jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
A választás után három héttel sok településen láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra kihelyezett választási plakátok.
A választási törvény szerint a szavazás napja után egy hónapon belül, tehát május 6-án 16 óráig kell eltüntetni ezeket a plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték.
Ha a plakátokat nem távolítják el időben, Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezen ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén.
Az önkormányzatok a határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják plakátokat, majd annak költségét kiszámlázhatják.
A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló "kampányoszlopokat" helyezett ki a közterületekre, a jelöltek és a pártok ezekre ingyen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

