Felemelné a kistelepülések polgármestereinek bérét az LMP
2014. június 03. kedd 14:30
Várhatóan a jövő héten nyújt be egy módosító javaslatot az LMP, amellyel a párt szeretné felemelni az 1500 főnél kevesebb lakosú települések polgármestereinek javadalmazását - jelentette be Ikotity Istvánnal közösen tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Sallai R. Benedek.
A politikus elmondta, hogy a törvényi szabályozás alapján az ötszáz főnél kisebb települések vezetői a helyettes államtitkári illetmény húsz százalékára, vagyis kevesebb mint bruttó 150 ezer forintra, míg az 1500 főnél kisebb településeken a helyettes államtitkári illetmény negyven százalékára, vagyis bruttó 299 ezer forintra jogosultak.
Az LMP javaslata ezeknek a polgármestereknek a fizetését az államtitkári illetmény harminc, illetve ötven százalékára vagyis körülbelül bruttó 224 ezer és 374 ezer forintra emelné. A szabályozást úgy képzelik el, hogy a második, 50 százalékban megállapított illetmény ne csak az 1500, hanem a 2000 fős települések polgármestereire is vonatkozzon.
Ikotity István az előzményekről azt mondta, hogy a Fidesz ellenzékben még a kistelepülések védelmezőjeként tűnt fel, védte a vasútvonalakat, tiltakozott az iskolák és a kisposták bezárása ellen. Kormányra kerülve viszont a kistelepülések kárára változtatták meg a közigazgatási és az önkormányzati törvényeket - közölte.
A képviselő azt mondta, hogy az 500 fő alatti településeken a polgármesterek díjazása annyira lecsökkent, hogy az alkalmazottaik bérénél is kevesebb tiszteletdíjban részesülnek. A csökkentés következményeként előfordulhat, hogy a kistelepüléseken már nem is indulnak majd a polgármesteri posztokért - tette hozzá.
Sallai R. Benedek azt firtatta: lehet, hogy pont az volt a törvényalkotók célja, hogy minél kevesebb jelölt induljon a választáson? A képviselő szavai szerint ha a kormánypárt engedi, hogy a kistelepüléseknek ne legyenek kompetens vezetői, akkor hibázik. Ha viszont a Fidesz el akarja tántorítani a pályázókat és egy esetleges későbbi módosítással fogja felemelni a polgármesterek juttatásait, akkor azzal bűnt követ el - ismertette feltételezéseiket.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két fiatal követett el késes támadást...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Extrém alacsony kisvizek jellemezték...
- Nagyon káros, nem szabad etetni a...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- Durva UV-B-sugárzásra figyelmeztetnek...
- "Ott a helyszínen kellett volna...
- Ha ilyen virslit vett az Aldiban, meg...