Az OTP szerint a Kúria keddi döntésének nincs érdemi hatása
2014. június 03. kedd 16:21
Az OTP Bank elfogadja a Kúria keddi döntését a Kásler kontra OTP perben. A döntéssel az OTP szerint ugyanakkor egy olyan kérdés jogi megítélése tisztázódott, amelynek nincs érdemi hatása sem a konkrét ügyben fennálló hiteltartozásra, sem általában a deviza alapú hitelszerződésekre - közölte a pénzintézet az MTI-vel.
A Kúria keddi felülvizsgálati döntése szerint a Kásler házaspár és az OTP közötti devizahitel-szerződésnek érvénytelen az a két pontja, amely a vételi és az eladási árfolyamra vonatkozik; ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mindenkori hivatalos devizaárfolyamát kell alkalmazni. Egyebekben a vitatott szerződés érvényben marad.
Az OTP közleményében kifejti: a Kúria döntése alapján a feleknek visszamenőlegesen el kell számolniuk, amely összegszerűségét tekintve kevesebb mint egy százaléka a teljes hitelösszegnek, amit sem az adós, sem a Kúria nem vitatott. Az OTP Bank a jogszabályoknak megfelelően már korábban, a másodfokú jogerős döntés nyomán csökkentette azt a jogszerű követelését, amelynek - a hitel visszafizetését nem teljesítő ügyfelével szemben - kénytelen végrehajtás útján érvényt szerezni.
Magyarországon nincs precedensjog, tehát a különböző perekben hozott ítéletek nem vonatkoznak minden további ítéletre, különösen nem minden szerződésre - emeli ki az OTP, hozzátéve, hogy ahogyan az Európai Unió Bírósága is kimondta, minden egyes esetben külön vizsgálni kell az egyedi szerződés megkötésének körülményeit, mint a tisztességtelenség megítélésének egyik feltételét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...

