Esterházy Péter is felszólal a Budapest Pride megnyitóján

Idén június 27. és július 6. között lesz a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség hagyományos fesztiválja, a 19. Budapest Pride-ra - jelentette be a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány szóvivője szerdán. Milanovich Dominika a budapesti sajtótájékoztatón közölte: a Budapest Pride felvonulást július 5-én szombaton 15 órától rendezik; a gyülekező a Kossuth Lajos téren lesz, majd a menet az Andrássy úton a Városligetbe vonul.A fesztivál hatvan programmal, kiállításokkal, koncertekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel, filmvetítésekkel huszonkét helyszínen...

Nyaralóknak: okmány nélkül gyerek sem utazhat külföldre

Módosultak a határátlépéshez szükséges okmányokkal kapcsolatos előírások, de fontos tudnivaló, hogy útlevél vagy személyi igazolvány nélkül a gyerekek sem utazhatnak külföldre - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatának vezetője szerdán Letenyén. Péter Gábor a legforgalmasabbnak számító magyar-horvát határátkelőn tartott sajtótájékoztatón elmondta: az utóbbi időben egyre gyakrabban, naponta többször is előfordul, hogy azért kell visszafordítani egy-egy családot, mert úgy akarnak kilépni a határon, hogy a gyerekeiknek nincsenek megfelelő okmányaik....

13 évet kapott a nevelt lányát megerőszakoló dunaföldvári férfi

Tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a dunaföldvári férfit, aki éveken át rendszeresen szexuálisan molesztálta nevelt lányát. Az 56 esztendős férfit folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetése bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság. A gyerek, a történtekről az ítélet szerint mind végig tudó, anyja kiskorú veszélyeztetésének bűntettéért két év, végrehajtásában négy évre fölfüggesztett börtönt kapott.

Emeltek megint: nyolc...

Emelte bruttó 4-4 forinttal a gázolaj és a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a gázolaj literenkénti átlagára 426-427 forintra, a benziné 425-426...

Már a CÖF is lemondatná az...

Lemondásra szólítja fel Tasnádi László rendészeti államtitkárt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) vezetősége. Az erről szóló közleményt kedden...

Orbán szerint Európa új...

Orbán szerint Európa új korszakhoz érkezett Európa új korszakba lépett, egy új korszakhoz pedig új eszközökre van szükség - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök...

Kampányt indít a Jobbik a...

Kampányt indít a Jobbik a diákmunka-visszaélések ellen Kampányt hirdet a Jobbik a diákmunkával kapcsolatos visszaélések ellen, a kormányt pedig arra szólítja fel, hogy ugyancsak...

Az Arab Emirátusok airbusa...

Nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással egy, az Egyesült Arab Emirátusokban bejegyzett utasszállító repülőgép kedden délelőtt, ezért riasztották a honvédség...

Nem ad több pénzt a svájci...

Nem ad több pénzt a svájci tulaj, lehúzhatja a redőnyt a Népszava Befektetőkhöz és az előfizetőkhöz fordul a Népszava, miután svájci tulajdonosa jelezte, hogy nem tudja tovább finanszírozni a...

A volt izraeli kormányfővel tárgyalt Orbán Viktor

A közel-keleti nemzetközi fejleményekről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Ehud Barak volt izraeli kormányfővel az Országházban kedden délelőtt - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t. Hozzátette: a megbeszélésen Orbán Viktor tájékoztatást adott vendégének a magyar gazdaság megerősítéséért tett kormányzati lépésekről is.

Csak a halakra veszélyesek a Balatonban talált kórokozók

Csak a halakra veszélyesek a Balatonban talált kórokozók Nincs összefüggés a balatoni gardapusztulás és a Magyar Úszás Napja alkalmából rendezett balatoni verseny indulóit érintő megbetegedés között - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-t. A tájékoztatás szerint a tömeges gardapusztulás oka összetett: a Nébih laboratóriumai több - önmagukban elhullást nem eredményező - kórokozó jelenlétét is kimutatták, köztük paraziták és vírusok jelenlétét is. Hangsúlyozzák, hogy ezek a kórokozók kizárólag halakra veszélyesek, embereket nem betegítenek meg.A vizsgálatok szerint a elhullásban a környezeti...

A Jobbik sürgeti az új paksi blokkok megépítését

A Jobbik álláspontja szerint az új blokkoknak minél előbb meg kell épülniük, ezért igennel szavaznak a hitelszerződésre, ugyanakkor saját javaslatukat előrébb mutatónak tartják. Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: meg fogják szavazni a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodást, de "nem jó szívvel". Ezt azzal indokolta, hogy mostanra duplájára nőtt az importáram részaránya Magyarországon, az erőművek egymás után zártak be, új kapacitások pedig nem épültek, ezért mielőbb szükség lenne azokra. A jobbikos...

Áderhez, aztán az...

Ha a parlament kormánypárti többsége megszavazza a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodást, akkor az LMP Áder János köztársasági elnökhöz fordul azt kérve, hogy ne írja...

Pörög az uniós törvénygyár:...

Pörög az uniós törvénygyár: 10 év alatt 20 ezer új szabály Az európai uniós (EU-) csatlakozás óta eltelt tíz évben húszezerrel nőtt a Magyarországra is vonatkozó EU-s jogszabályok száma...

A Balatonnál strandolóknak...

A Balatonnál strandolóknak semmi bajuk - mitől betegedtek meg akkor szombaton az úszók? Érthetetlen egyelőre, hogy mitől betegedtek meg a profi úszók szombaton Balatonfüreden a tóban, mert a strandolók közül senki...

Egymilliárd eurót kaphatnak...

Egymilliárd eurót kaphatnak vissza a magyar devizahitelesek A magyar bankrendszer adósminősítési szempontjából negatív, hosszabb távon azonban több szempontból is kedvező hatásai...

Sok az üres állás, várják a...

Sok az üres állás, várják a munkavállalókat a Balatonra Még Romániában is próbálnak toborozni dolgozókat az idényre, de középiskolákból is keresnek diákokat, akiket egy gyorstalpalón...

Bevezetnék az...

Bevezetnék az életpályamodellt az orvosok számára is A Magyar Orvosi Kamara elkészített egy dokumentumot, amely 16 pontban határozza meg a testület elképzeléseit, s amelyeket a...

Minden lesz a jövő héten: hideg, meleg, eső, szél

A jövő hét elején 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő, de heves zivatarok is lehetnek. Aztán a hét folyamán többször lesz eső, zápor, és néhol csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet, a hétvégén azonban ismét több napsütésre lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből. Vasárnap az éjszakai órákban még előfordulhat egy-egy zápor, zivatar. Hétfőn a nap nagy részében alapvetően napos időre lehet számítani, majd késő délutántól nyugat felől erős felhősödés kezdődik. Estig főként a Dunántúlon és...

Fidesz: Gyurcsányék „milliárdokat pumpáltak ki” a paksi erőműből

Fidesz: Gyurcsányék „milliárdokat pumpáltak ki” a paksi erőműből A szocialistáknak valójában nem az államadósságért, hanem az elzárt paksi pénzcsapokért fáj a fejük - reagált a Fidesz vasárnap az MSZP-s Burány Sándor felvetésére, aki azt javasolta, halasszák el a hétfői zárószavazást a paksi hitelszerződés ügyében. A Fidesz sajtóirodája az MTI-hez küldött közleményében azt írta, "2010 előtt a paksi atomerőmű a baloldal kifizető helye volt: milliárdokat pumpálták ki Gyurcsány Ferenc, Szigetvári Viktor, Józsa István, Harangozó Tamás és mások cégeihez".A paksi atomerőmű fejlesztése olcsóbb energiát, munkahelyeket és gazdasági növekedést...

Bajnai hátrébb lépett, Szigetvári az új pártvezető

Juhász Péter, Székely Sándor és Szigetvári Viktor személyében három társelnököt választott az Együtt - A Korszakváltók Pártja szombati, Budapesten megtartott taggyűlésén - tájékoztatta a párt sajtószolgálata az MTI-t. Az Együtt ügyvezető társelnöke a tagok döntése alapján Szigetvári Viktor lesz.Az új elnökség tagja lett még Berkecz Balázs, Hajdu Nóra, Pápa Levente, Sértő-Radics István, Szalóczi Géza és Szelényi Zsuzsanna.Bajnai Gordon volt kormányfőt, az Együtt-PM szövetség eddigi vezetőjét a tagság az újonnan életre hívott Országos Politikai Tanács elnökévé választotta, mely a...