Perújítási nyomozást rendeltek el Geréb Ágnes ügyében
Perújítási nyomozást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla az otthon szülés magyarországi úttörőjeként ismert Geréb Ágnesnek abban az ügyében, amelyben 2012-ben ítéltek el jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre - erősítette meg az MTI értesülését kedden a szülész-nőgyógyász ügyvédje. Papp Gábor ismertetése szerint a táblabíróság az iratokat megküldte a Fővárosi Főügyészségnek, a perújítási nyomozás határidejét pedig 60 napban szabta meg. Rendelkezett arról is, hogy szükséges egy új igazságügyi orvos szakértői vélemény beszerzése, amely feloldja az ügyben korábban született,...Újra zavartalan az ügyfélfogadás az okmányirodákban
Elhárították a szolgáltatók a technikai hibát, ezért 12 óra 40 perctől ismét zavartalanul működnek az okmányirodák - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) kedden az MTI-vel. A délelőtti leállás miatt a hivatal budapesti, Visegrádi utcai személyes ügyfélszolgálata éjfélig tart nyitva, de csak azokat a szolgáltatásokat lehet igénybe venni, amelyek az üzemzavar ideje alatt nem működtek.A hvg.hu hírportál korábban az egyik fővárosi okmányirodára hivatkozva azt közölte: sorszámot ugyan osztanak - papíron, kézzel felírva, mert semmi sem...Leállt az okmányirodák informatikai rendszere
Átmenetileg szünetel az okmányirodai ügyintézés technikai okok miatt - tudatta a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) kedden az MTI-vel. A közlés szerint a zavar megszüntetésén a szolgáltatók folyamatosan dolgoznak. A rendszer újraindításáról és az ügyintézés megindításáról azonnali tájékoztatás adnak - tették hozzá. A hvg.hu azt írta, hogy a probléma országos, egyik okmányirodában sem működik a rendszer.Nem lesz népszavazás a...
Visszautasította az Alkotmánybíróság (Ab) az Együtt és a PM alkotmányjogi panaszát, amelyet azért nyújtottak be, hogy lehessen népszavazást tartani a paksi erőmű állami hitelfelvétellel...Schmuck szerint az emberek...
A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke úgy véli: az elvtelen politikából elegük van az embereknek, a baloldal...
Hétmilliárd forintba...
Közel hétmilliárd forintba kerül az őszi önkormányzati választás - olvasható a Napi Gazdaság keddi számában a Nemzeti Választási Iroda (NVI) becslései alapján. A lap szerint az...A hatóság szerint nincs...
A lappangási időket figyelembe véve már nem várhatók újabb megbetegedések a lépfenefertőzés miatt Tiszafüreden vagy a környező településeken - jelentette ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei...Schmuck: a baloldal...
Schmuck Andor, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának elnöke szerint Pásztor Albert miskolci polgármesterré való...
Kiszámolta az MSZP:...
Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke szerint ma Magyarországon 4,8 millióan élnek a létminimum alatt. Korózs Lajos erről hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón...KDNP: sértőek a Pride-felvonulás kereszténységet gúnyoló akciói
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a hétvégi melegfelvonulás is jelzi, hogy Magyarországon biztosított a szólásszabadság és a békés gyülekezés szabadsága - világnézetre és hovatartozásra tekintet nélkül. Ezt a kisebbik kormánypárt közölte hétfőn az MTI-vel, kiemelve: a homoszexuálisokat jogilag nem éri hátrányos megkülönböztetés, azonos állampolgári jogokkal és kötelességekkel rendelkeznek, mint heteroszexuális társaik.Amit a KDNP a múltban és a jövőben is felháborítónak tart, az a tudatos politikai provokáció érdekvédelmi köntösbe bújtatva - írták. Rendkívül visszásnak...
Az RTL szerint 15 millió euróval több adót kell fizetnie
A magyarországi reklámadó miatt, az előzetes számítások alapján, éves szinten megközelítőleg 15 millió euróval nő az RTL-csoport adóterhe, befolyásolva a 2014-es nettó nyereséget - szerepel az RTL-csoport hétfői közleményében. A közlemény szerint az RTL-csoport elvégezte a reklámadót szabályozó törvény pénzügyi hatásainak első elemzését. Eszerint az adó mértéke annyi lesz, mint az RTL magyarországi ágának 2013-as kamatok, amortizáció és adók levonása előtti eredménye (EBITA). A csoport szerint a megszokott féléves pénzügyi ellenőrzésük keretében az idén is megvizsgálják az RTL...Varga nem tágít, maradnak a különadók
Magyarország valószínűleg nem fogadja el az Európai Bizottság ajánlását, hogy vezesse ki a különadókat, többek között a bankadót - jelentette ki hétfő reggel Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Reuters hírügynökség beszámolója szerint. Nem zárom ki azt, hogy felülvizsgáljuk vagy újragondoljuk a bankadót, mivel a bankszektor jelentős terheket visel majd a devizahiteles ügyfelek kompenzálása miatt - mondta a tárcavezető. Varga ezzel arra utalt, amit korábban Gulyás Gergely és Rogán Antal is említett, vagyis, hogy a bankok a forintosítás okozta terhek miatt kedvezményt kaphatnak...Az iparkamara elnöke nem...
Ne a magyar adófizetők pénzéből konszolidálják a magyarországi pénzintézeteket, amikor a rossz bankban összegyűjtik majd a...
Hétfőn még tartja magát a...
A jövő hét első napjaiban folytatódik a kánikula, akár 34 Celsius-fok is lehet, helyenként viszont záporok, zivatarok,...
Manapság egy jogosítvány...
Százötvenezer forintból csak ideális esetben lehet kihozni a B kategóriás jogosítványt - hangzott el a Kossuth Rádióban. Nem hozott változást az autóvezető-oktatásban az a tavaly nyáron...Az elemzők szerint tovább...
Hivatalosan sem támogatja az Együtt-PM Pásztor Albert polgármester-jelölését Miskolcon. A miskolci jelölt a DK-ban is...
Nincs ötös a lottón,...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok:45 (negyvenöt)52 (ötvenkettő)59...Fazekas: a lépfene nem...
Tiszafüreden illegális állatvágás történt, ez nem politikai ügy, hanem büntetőügy - jelentette ki Fazekas Sándor az MTI-nek szombaton. A földművelésügyi miniszter kiemelte: a törvény...Közmunka helyett áfacsökkentést akarnak a szocialisták
Az MSZP közmunkaprogram helyett a szociális szövetkezetek támogatását javasolja a kormánynak - mondta az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke szombaton, a szövetkezeti világnapon Budapesten sajtótájékoztatón.Harangozó Gábor rámutatott: az állam feladata egy olyan intézményrendszer kialakítása lenne, amely támogatja ezeket a szociális szövetkezeteket. Úgy vélte, ezt teljes egészében lehetne európai uniós forrásból finanszírozni, mivel a szociális szövetkezetekben foglalkoztatottak munkabéréhez lehet támogatást igényeli.Hozzátette: a jelenleg mintegy kétszáz...Rossz hír az allergiásoknak: emelkedik a pollenkoncentráció
Várhatóan ismét emelkedik a pollenkoncentráció a következő napokban- közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.Az Országos Környezetegészségügyi Intézet előrejelzése szerint a pázsitfüvek és a csalánfélék virágporának mennyisége elérheti a tüneteket okozó közepes, helyenként a magas szintet. A kültéri allergén gombák koncentrációja jellemzően a közepes-magas tartományban alakul, de helyenként elérheti a nagyon magas szintet is. Az útifű és a hárs pollenje viszont valószínűleg csak alacsony koncentrációt ér el. A lórom, a libatopfélék,...
Betörők segítik a rendőröket - elárulták, melyik házakat szeretik
Az ingatlanok jobb védelmét szolgáló hasznos tudás szerezhető a betörőktől - ez volt a kiinduló pontja egy rendhagyó magyarországi kutatásnak - olvasható a hirado.hu hírportálon. Bűnelkövetők közreműködésével vizsgálták kriminológus szakemberek, hogy védhetők jobban a betörések ellen az ingatlanok. A felmérés indoka, hogy Magyarországon minden hatodik vagyon elleni bűncselekmény betöréses lopás.Mint a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elhangzott, a tulajdonosok sokat tehetnek ingatlanuk biztonsága érdekében, és a tapasztalatok azt mutatják, bár a riasztó berendezés...A rovat további témái
- Jövő hétvégén Bajai Halfőző Fesztivál, 150 ezer embert várnak
- Orbán úgy véli, nem mindig a legerősebbnek van igaza
- Rogán szerint igazságot szolgáltattak a devizahiteleseknek
- Távozik posztjáról Marekné Pintér Aranka, a Klik vezetője
- Szocialista vezetésű kerületben kapott szobrot Horn Gyula
- Lépfenével fertőződhettek meg öten egy tiszafüredi marhatelepen
« Előző
18927 | 18954 | 18981 | 19008 | 19035 | 19062 | 19089 | 19116 | 19143 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...

