Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt

Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt, amely semmisnek mondja ki az árfolyamrést, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását írja elő. A Magyar Közlönyben pénteken megjelent jogszabályt július 4-én fogadta el az Országgyűlés. A pénzügyi intézményeknek a törvény hatályba lépése után kilencven napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg. Az átszámítás alapján a fogyasztóval külön törvényben meghatározott módon kell elszámolniuk a pénzintézeteknek.A jogszabály egyes rendelkezései a...

Folytatódik a nyomortelepek felszámolása Miskolcon

Miskolc nyomortelepeinek felszámolása mellett 35 ezer aláírást gyűjtött össze a Fidesz városi szervezete, ami Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester szerint azt jelenti, a polgárok bizalmat szavaztak programjának. A polgármester pénteki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat májusban döntött úgy, hogy felgyorsítja a nyomortelepek fölszámolását. Ennek érdekében módosították az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra vonatkozó rendeletet úgy, hogy kétmillió forint úgynevezett lelépési pénzt is hajlandó a város kifizetni, ha a bérlő Miskolcon kívülre költözik. A...

Lázár nem fog unatkozni, újabb feladatokat kapott

Lázár nem fog unatkozni, újabb feladatokat kapott Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felel ezentúl a postaügyért és a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályok kidolgozásáért, és további intézmények kerültek irányítása alá, köztük a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Az erről szóló jogszabály a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló június 6-ai rendelet és hozzá kapcsolódóan más kormányrendeletek módosításáról szóló jogszabály több miniszterre és állami szervre (Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal,...

Hatmilliós fizetést kapott...

Vádat emeltek egy nagykőrösi karbantartó ellen, akinek a munkáltatója tévedésből csaknem hatmillió forintos havi bért utalt át, amit ő elköltött - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség...

Orbán: vész- és...

Vész- és óvintézkedésként indokoltnak nevezte pénteki rádióinterjújában a kormányzati kiadásokat érintő 110 milliárd forintos zárolást Orbán Viktor miniszterelnök.  A kormányfő a...

Az már biztos, hogy nem...

Biztosan nem az első lehetséges időpontban, október 5-én lesz az önkormányzati választás, ehhez ugyanis Áder János köztársasági elnöknek csütörtök éjfélig ki kellett volna írnia a...

Bezár a komáromi...

Bezár a komáromi Nokia-gyár, több száz ember kerül utcára A Microsoft bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg, és amelynek kapacitása...

Bajnaiék kíváncsiak, mit...

Az Együtt-PM felszólítja a kormányt, hozza nyilvánosságra, pontosan milyen feladatokat lát el a csaknem száz helyettes államtitkár - közölte csütörtökön a pártszövetség az MTI-vel. Azt...

Gyurcsány ex-strómanja...

Gyurcsány Ferenc már 2010 nyarán előkészítette az MSZP szétszakításához szükséges papírokat, de másfél évig még tudatosan élezte a feszültséget a szocialista párton belül - írja a Heti...

Negyvenkét gyerek betegedett meg egy szárszói táborban

Negyvenkét gyereket vittek kórházba rosszullét miatt egy balatonszárszói tábor lakói közül szerda este és éjszaka - tájékoztatta a népegészségügyi szervezetet működtető Somogy Megyei Kormányhivatal kabinetvezetője csütörtökön az MTI-t. Soóky Krisztina közölte: a gyerekek belázasodtak, hánytak, többüknek ment a hasa, de azóta javult az állapotuk, miután a kórházban infúzióval pótolták az elvesztett folyadékot. A betegektől laboratóriumi vizsgálatra mintát vettek; a járványügyi vizsgálatokat a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve, valamint...

Péntektől hőségriasztást rendelt el vasárnap éjfélig az országos tiszti főorvos

A tartós kánikula miatt péntek 0 órától vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtök délelőtti közleményében azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban egyre melegebb léghullámok érkeznek a Kárpát-medence fölé. Az egyre melegebb éjszakák következtében a napi középhőmérséklet - pénteken főleg az Alföldön és a nagyvárosokban, szombaton és vasárnap másutt is - egyre többfelé meghaladja a 25 Celsius-fokot, így az országos tiszti főorvos által...

Tömegsírba temették egy idősotthon elhunyt lakóit

Azonnali hatállyal menesztették a Péceli Idősek Otthonának vezetőjét - mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-nek szerdán egy más témában tartott fonyódi rendezvényen. Az Index szerdán írt arról, hogy egy péceli idősotthonban korábban köztemetéssel eltemetettek sírjait egy temetkezési vállalkozó felszámolta, mert "túl sok helyet foglaltak", és egy "Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai" feliratú márványtábla alatt egy sírba helyezett mindenkit. Az államtitkár...

Hiszékeny Dezső szerint...

Hiszékeny Dezső szerint koncepciós eljárás folyik ellene A szocialista Hiszékeny Dezső manipulatívnak és koncepciósnak tartja azt az ügyészségi eljárást, amelyben mentelmi jogának...

Továbbra is idegengyűlölő a...

Továbbra is idegengyűlölő a magyarok jelentős része Továbbra is magas az idegenellenesek aránya Magyarországon - olvasható ki a Tárki kutatási eredményeiből, amelyeket az MTI-hez...

Egyre többen keresnek az...

Jóllehet a júniusi statisztikai adatok szerint a munkanélküliek száma egy év alatt 104 ezerrel csökkent, a Profession.hu 18 százalékkal több álláskeresőt regisztrált, mivel nő azoknak a...

Indulhat a magyar IC-k...

Indulhat a magyar IC-k gyártása – már csak pénz kell hozzá Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: "Most kaptuk meg az összes tanúsítványt arról, hogy képesek...

Tűz Pesten, lezárták az...

Kigyulladt a tetőszerkezete és legfelső emelete egy budapesti VI. kerületi, a Kodály köröndön álló lakóháznak, a tető kiégett - jelentette kedd délután a helyszínről az MTI tudósítója. A...

Az ellenzék össztűz alá...

Több ellenzéki párt is bírálta a közfoglalkoztatási program miatt a kormányt kedden. Az MSZP, a Lehet Más a Politika (LMP) és az Együtt-PM szövetség közleményben fejezte ki tiltakozását...

Egyre többen keresik fel a rezsipontokat

Egyre többen keresik fel a rezsipontokat Egyre többen keresik fel a rezsipontokat: január óta már több mint 4500-an fordultak a kirendeltségekhez, ahol az ügyfelek általában a rezsicsökkentéssel kapcsolatban fogalmaznak meg panaszokat - mondta Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden Budapesten, a rezsipontok működéséről beszámoló sajtótájékoztatóján. A kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság épületében nyilatkozott, ahol a közelmúltban nyílt meg a második fővárosi rezsipont. Németh Szilárd közölte: ha a parlament elfogadja a júniusban benyújtott...

Gyurcsányék még mindig a tavaszi választáson pörögnek

A Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) képviselői az Európai Bizottsághoz fordulnak a tavaszi országgyűlési választásról készített EBESZ-jelentéssel kapcsolatban - közölte az ellenzéki párt szóvivője kedden az MTI-vel. Gréczy Zsolt közleménye szerint Molnár Csaba és Niedermüller Péter azzal a kérdéssel fordul a bizottsághoz, hogy az hajlandó-e az erre hivatott nemzetközi bírói fórumokhoz fordulni "a demokratikus választások elvét és a nemzetközi egyezményeket sértő magyar választási szabályozás miatt". Az EP-képviselők szerint az EBESZ-jelentése alapján a...

Amerikai hírek szerint keresik a rendőrök a kuruc.info tulajdonosát

Amerikai hírek szerint keresik a rendőrök a kuruc.info tulajdonosát Elfogatóparancsot adtak ki az Egyesült Államokban a kuruc.info szélsőséges hírportál domain nevét bejegyző és birtokló Varga Béla ellen, aki állítólag Kanadába menekült az amerikai hatóságok elől a The Press Democrat című kaliforniai híroldal cikke szerint. Az 51 éves amerikai-kanadai kettős állampolgár ellen zaklatás és halálos fenyegetések gyanúja miatt folyik eljárás. Az elfogatóparancsot azután adták ki, hogy Varga két alkalommal sem tett eleget az ügyben eljáró San Franciscó-i bíróság idézésének. A férfit korábban egyszer már őrizetbe vették az ügyben, 250 ezer dolláros (56,7...