Schiffer nem vár csodát az önkormányzati választástól

2014. június 20. péntek 09:27

Schiffer nem vár csodát az önkormányzati választástól

Nem vár nagy fordulatot az önkormányzati választástól az LMP társelnöke. Schiffer András a köztévében beszélt arról is, kitartanak a különutas politika mellett, és "elég tiszteletreméltónak" nevezte, hogy Tóbiás József, az MSZP-frakció megbízott vezetőjének kritikus szavait.

Nagy csodát, nagy fordulatot nem vár az önkormányzati választástól semmilyen tekintetben - jelentette ki Schiffer András, az LMP társelnöke az M1 Ma reggel című műsorában.

Arra a kérdésre, továbbra is fenntartják-e az eddigi látványos különállást a többi ellenzéki párttól, úgy reagált: meg sem fogalmazódik a fordítottja (...), mi dolgunk az álbaloldali pártokkal?!

Tóbiás József, az MSZP-frakció megbízott vezetőjének azon kijelentését, miszerint a pártnak nem elvtársakra, hanem barátokra van szüksége, Schiffer András úgy kommentálta: ha egy párt ilyen helyzetben van, ez a legkevesebb, amit megtehet a vezetője. Ugyanakkor az az önreflexió, ami Tóbiás Józseftől elhangzott, elég tiszteletreméltó. Jó lenne, ha ilyen önreflexióra képesek lennének azok is, akiknek nagy részük van abban, hogy kétszer sikerült Orbán Viktor kezére játszani ezt az országot kétharmaddal - jegyezte meg az LMP társelnöke, aki kérdésre válaszolva elmondta azt is: a volt miniszterelnökökre gondol.

Annak a lehetőségét, hogy 2014-ben le lehessen váltani a kormányt, vagy legalább a kétharmadot meg lehessen akadályozni, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon hatalmi ambíciói nagy mértékben megakadályozták - szögezte le.

Schiffer András arról is beszélt: egy évvel a választások előtt külső erők felrobbantották az LMP frakcióját, és ezzel próbálták kiiktatni a pártot a küzdelemből. Nem kell magyarázni, mennyi energiaveszteséget okozott az, ami nálunk történt - magyarázta a politikus, aki arra is felhívta a figyelmet: az MSZP két éven keresztül azzal volt elfoglalva, hogy „levédekezze" Gyurcsány Ferencet, két éven keresztül pedig azzal, hogy „levédekezze" Bajnai Gordont. Arra kellene rájönni, ha egy olyan ellenzék van, mely folyamatosan hatalomtechnikai okfejtésekkel szórakozik, folyamatosan arról szólnak a hírek, hogy erről az oldalról ki kivel miért és miért nem fog össze, akkor Orbán Viktor köszöni szépen, és rendel egy kávét - fogalmazott.

Arra a kérdésre, megérkezett-e a varsói gyors, azaz, képes-e megújulni a magyar baloldal, azt válaszolta: '90 óta mást sem hallani, minthogy megújulnak. Tetszés szerint fel lehet ütni egy napilapot 1991-ből, 1993-ból, folyamatosan arról van bennük szó, hogy megújulnak, maga Gyurcsány Ferenc is hosszasan írt erről a Népszabadságban - emlékeztetett.

 

Forrás: M1 Ma reggel