Szorosabb a kapcsolat Pécs és Újvidék között

Szorosabb a kapcsolat Pécs és Újvidék között A két település kapcsolatának erősítése érdekében folytatott megbeszélést Őri László, Pécs alpolgármestere Srdjan Kruzevic újvidéki alpolgármesterrel. A testvérvárosok több területen is szorosabban együttműködnek a jövőben.   Pécs szerbiai testvérvárosa 2016 végén nyerte el a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címet. Most, június 15-17. között egy kis ízelítőt kaphatunk az újvidéki - főleg zenei - kultúrából - jelentette be Őri László alpolgármester a találkozót követően.Mint mondta, Újvidéken a legjelentősebb nemzetiséget a magyarok jelentik, ráadásul a két várost évek óta...

Diákok gyűltek össze az egyházmegye kiemelt kegyhelyén

Diákok gyűltek össze az egyházmegye kiemelt kegyhelyén Harmadik éve adnak hálát Máriagyűdön a Pécsi Egyházmegye iskoláinak tanulói és tanárai az elmúlt tanév sikereiért, örömeiért. Idén tíz iskola mintegy háromszáz diákja gyűlt össze június 14-én az egyházmegye kiemelt kegyhelyén.   Most már hagyományosnak mondható, hogy a tanév végén Máriagyűdre érkeznek a Pécsi Egyházmegye iskoláinak 7-10. évfolyamos tanulói. Ebben az évben június 14-én szervezték meg az egyházmegyei Te Deumot. A hálaadó nap elején Tóth László közoktatási főmunkatárs, majd Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntötte a gyerekeket és pedagógus kísérőiket. A...

A csalókra hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesület

A csalókra hívja fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesület A Baranya megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület felhívja a figyelmet két olyan jelenségre, melyekkel gyakran találkozunk az elmúlt időszakban.  Többször is előfordult, hogy bizonyos cégek, kft-k jelentkeznek családoknál és javasolják, hogy hívjanak meg a lakásukra rokonokat, ismerősöket egy tájékoztatóra, ahol a cég emberei mutatnak be méregdrága, de rendkívül hatásosnak beállított egészségmegőrző készülékeket. A korábbi árubemutatók mintájára szervezett összejövetelek nagyon alkalmasak a résztvevők megtévesztésére. Vásárlásra is sor kerülhet, amellyel egyidőben szerződés...

Fertőző tüdőtuberkulózist...

Fertőző tüdőtuberkulózist mutattak ki Pécsett egy egyetemi hallgatónál A pozitív vizsgálati eredményt követően a tanulót azonnal elkülönítettek, és megkezdték gyógyítását.   Bár a tbc fertőzés...

Kigyulladt egy gépkocsi...

Kigyulladt egy gépkocsi motortere Pécsett Két másik autót is érintett a tűz.   Kigyulladt egy gépkocsi motortere Pécsen, a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Zólyom utca...

Vasárnap adják át a fekedi...

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a Fekedi Német Nemzetiségi Önkormányzat várja az érdeklődőket a fekedi német nemzetiségi tanösvény ünnepélyes átadásán 2018. június...

Teljesen átalakul a pécsi...

Teljesen átalakul a pécsi parkolási rendszer, a díjemelés sem halogatható tovább Több juthat utak és járdák karbantartására egy kényelmesebb, gyorsabb szolgáltatással, amelyben a pécsiek számára...

A busz- és a jutalombotrány...

A busz- és a jutalombotrány után a szocik elnöki székéig ívelhet Tóth Bertalan karrierje Pár nap múlva kiderül, mennyire sikerült átvernie elnökjelölti programját párttársain Tóth Bertalannak, akit az egyik...

Bizonyítvány:...

Bizonyítvány: elégedettebbek a pécsiek a szolgáltatókkal, erős négyes az átlag Több területen is javulás mutatkozik a pécsi, városi tulajdonú szolgáltatók munkájának megítélésében - ez derült ki abból a...

Fellökött egy idős nőt, elvette a táskáját és elszaladt

Fellökött egy idős nőt, elvette a táskáját és elszaladt Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 25 éves helyi férfi ellen, aki májusban Pécs belvárosában eltulajdonította egy 75 éves nő táskáját.  A megalapozott gyanú szerint a férfi ellökte a nőt, majd elvette tőle a táskáját és elszaladt. A rendőrök két órán belül beazonosították, és elfogták a tolvajt, majd kihallgatták gyanúsítottként, és bűnügyi őrizetbe vették. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, és a rendőröknek azt is elmondta, hogy a táskát menekülés közben eldobta.A gyanúsított előzetes letartóztatása...

Megjelent az egyházmegye videósorozatának új része

Megjelent az egyházmegye videósorozatának új része Ahogy az étel és az ital testünk részévé válik, és a tápanyagok beépülnek a szervezetünkbe, úgy az Oltáriszentségben, vagy más nevén az Eucharisztiában való részesedés kegyelmi kapcsolatot hoz létre köztünk és Krisztus, valamint általa az Atya között.  Eucharisztia[#video:3304] 

A jegyek és bérletek árának emelésével fedezhetik a béremelés költségeit a Tüke Busznál

A jegyek és bérletek árának emelésével fedezhetik a béremelés költségeit a Tüke Busznál Lapunk információi szerint a pécsi közgyűlés jövő csütörtökön esedékes ülésén a buszjegyek és -bérletek árának emeléséről is dönthetnek a képviselők. A lépésre azért van szükség, hogy a befolyó plusz bevételekből fedezzék a sofőrök által kért béremelést.   Jelentős keresetnövekedést szeretnének elérni a Tüke Busz Zrt.-nél dolgozó buszsofőrök: értesüléseink szerint azt kérik - dacára annak, hogy az elmúlt évek során mintegy harminc százalékkal nőtt az alap- és átlagbérük -, hogy tíz százalékkal vihessenek haza több pénzt a jelenleginél.  Ám amíg eddig az önkormányzat...

Traffipax pénteken Pécsett...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett:   07.45 - 09.15 Pécs, Nyugati...

Baranyába jön az Opera...

Baranyába jön az Opera CD-boksz és operaelőadás A Magyar Állami Operaház az ország legnagyobb nemzeti kulturális intézményeként küldetésének tekinti, hogy az opera üzenetét...

Mobilt és pénzt lopott egy...

Mobilt és pénzt lopott egy nő Szigetváron A rendőrök órákon belül elfogták a gyanúsítottat, akinél megtalálták az eltűnt mobiltelefont és a pénzt is.   Egy nő tett...

Iskolák újulnak meg...

Iskolák újulnak meg Pécsett, van, ahol már meg is kezdődtek a felújítások Számos iskolában indulnak el felújítási munkálatok rövidesen - jelentette be Pécs alpolgármestere csütörtökön újságírók előtt...

Pécsi pedagógus,...

Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné is átvehette az egyik legjelentősebb oktatási díjat Az Ericsson Magyarország Kutatás-Fejlesztési Igazgatósága ezt a tényt felismerve alapította meg 1999-ben az immár huszadik...

Személyesen adta át a...

Személyesen adta át a Mikulás az ajándékát, rénszarvast érkezett az állatkertbe Rénszarvas érkezett a Pécsi Állatkertbe, ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Siptár Dávid, az állatkert...

Láncfűrészt loptak a házából, fél év után tett bejelentést

Láncfűrészt loptak a házából, fél év után tett bejelentést Egy férfi tett feljelentést a Siklósi Rendőrkapitányságon 2018. június 13-án azért, mert fél évvel korábban gilvánfai házából valaki ellopott két láncfűrészt.  A sértett a rendőröknek elmondta, hogy a házát először tavaly novemberben találta feltörve, majd decemberben még egyszer lefeszítette valaki az ajtóról a lakatot, azonban feljelentést egyik esetben sem tett a rendőrségen.A nyomozók még a bejelentés napján elfogták majd előállították a bűncselekménnyel gyanúsítható 24 éves helybeli férfit, kihallgatásán mindkét bűncselekmény elkövetését beismerte és elmondta, hogy a...

Részegen beverte a fejét, majd fojtogatni kezdte a mentőst, öt évet is kaphat

Részegen beverte a fejét, majd fojtogatni kezdte a mentőst, öt évet is kaphat A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak  miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a segítségére siető mentősökre támadt.  A vádlott 2017 decemberében komlói otthonában jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, melytől rosszul lett, majd elesett. Az esés következtében a feje megsérült. A férfi ellátására mentőt hívtak, majd mentővel őt Pécsre szállították. Az ittas férfi a mentőautóban felállva megpróbálta megütni, megrúgni a mentőápolót, aki védekezésként a mentőautó falához szorította a vádlottat. Ekkor a vádlott fojtogatni...

Traktorok áfájával csalt egy banda, lecsaptak az adóhivatal dél-dunántúli nyomozói

Traktorok áfájával csalt egy banda, lecsaptak az adóhivatal dél-dunántúli nyomozói Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoztak a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói abban az áfacsalási ügyben, amelyet most vádemelési javaslattal zárnak le. Az elkövetők traktorok és más mezőgazdasági gépek áfájával ügyeskedve százmillió forint áfát csaltak el.   A megalapozott gyanú szerint a csalássorozat irányítói az általuk működtetett cég nevében belföldi megrendelők részére szereztek be közvetlenül a gyártól nagy értékű mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket. Azokat papíron először egy általuk létrehozott szlovákiai gazdasági...