Engedély nélkül vadászott társaival egy férfi

Engedély nélkül vadászott társaival egy férfi A Pécsi Járásbíróság június 21. napján egy vokányi férfival szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el egy hónapra, orvvadászat bűntette, lopás bűntette és vesztegetés bűntette miatt.   A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított társaival együtt 2017. november 10-én a kora reggeli órákban engedély nélküli vadelejtésre irányuló tevékenységet végzett egy baranyai vadászkerületben. Ennek során egy 200 kg-os szarvasbikát ejtett el. Az 1.602.150 forint értékű trófeát eltulajdonították.A gyanúsított egyik társa - a gyanúsított közreműködésével - a vadászkerület vezető...

Egyszerre négy komlói utcában kezdődik útfelújítás

Egyszerre négy komlói utcában kezdődik útfelújítás Az útfelújítás az érintett szakaszokon jelentős forgalomkorlátozásokkal is jár. A város közel nyolcszázmillió forintot fordít belterületi utakra két év alatt.   Az útépítések évei lesznek 2018 és 2019 Komlón, hiszen az önkormányzatnak összesen 800 millió forintnyi saját, állami és pályázati forrás áll rendelkezésére a rossz állapotú belterületi szakaszok rendbe hozására. A héten négy szakaszon is megkezdődik a munka, ami miatt az ott élőknek és a közlekedőknek fennakadásokra kell számítaniuk.A Bajcsy-Zsilinszky utcának a kórház felé felmenő szakaszát 21-én délután zárja le a...

Petren Ferencné az idei Aidinger János díjas, Tóth Jánosé a Csonka Ferenc-díj

Petren Ferencné az idei Aidinger János díjas, Tóth Jánosé a Csonka Ferenc-díj A pécsi közgyűlés négy évtizedes, a köznevelés, különös tekintettel az óvodapedagógia területén végzett tartalmas életpályájának elismeréséül, az óvodai nevelés, a tanügyigazgatás és oktatáspolitika szakértő, elhivatott és elkötelezett képviseletéért az Aidinger János-díj kitüntetést, Pécs közszolgálati díját adományozta Petren Ferencné Németh Katalin részére a város. Tóth János részére pedig az ifjúságnevelés, különös tekintettel a hagyománytisztelet, a nemzeti közösség erősítése, az emberség, a becsületet, a kitartás, a hazaszeretet, a küzdeni akarásra való nevelés területén...

Együttműködési gyakorlatot...

Együttműködési gyakorlatot tartott a tűzoltóság Csarnóta Települési Önkormányzata, a BMKI Siklósi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége, a Szent Flórián ÖTE és a Baranya Speciális...

Halálos baleset történt a...

Halálos baleset történt a 66-os főúton, életét vesztette egy motoros egy ütközés során Egy személygépkocsi és egy motorkerékpáros ütközött össze eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2018. június 21-én 9...

Szembenézés: túlméretes...

Szembenézés: túlméretes intézmények, hibás vagyongazdálkodás, rossz döntések Negyvenöt oldalas, az általa vezetett tényfeltáró bizottság megállapításait tartalmazó jelentést adott át csütörtökön Hoppál...

Robogót lopott két suhanc,...

Robogót lopott két suhanc, de csak tolni tudták Egy robogót lopott el az a két fiú, akiket szerda este igazoltattak a rendőrök Pécs belvárosában.  A 18 éves pécsi férfi...

Durván megvert egy nőt egy...

Durván megvert egy nőt egy komlói férfi A Komlói Járásbíróság szerdán kihirdetett ítéletével a vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt 6 hónap börtönbüntetésre...

Vádat emeltek a több ezer...

Vádat emeltek a több ezer bálát felgyújtó férfi ellen A Komlói Járási Ügyészség jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki 2017 őszén az ország...

Hódító hód kenutúrákat szervez a nemzeti park

Hódító hód kenutúrákat szervez a nemzeti park A túra során szakvezető kalauzolásával kenuinkkal bejárjuk a Gemenci erdőben, Baja közelében található vadregényes Vén-Dunát, mely alig több mint száz évvel ezelőtt a Duna fő ága volt. Megismerkedhetünk a területen élő hódok életmódjával, megcsodálhatjuk a folyóparti ártéri erdőt, és az itt élő vízimadarakat. Az egykori folyóág végén, egy nagyobbacska szigetet megkerülve indulunk vissza a túra kiindulási pontjára.  Időpontok:2018. június 30. szombat, 9.00;2018. július 7. szombat, 9.00; 2018. július 8. vasárnap, 15.00;2018. július 21. szombat, 9.00; 2018. július 22....

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 – 09.15 Pécs, Hársfa út09.30 – 11.00 Pécs, Zsolnay Vilmos út11.15 – 12.15 Pécs, Nagykozári út13.45 – 15.15 Pécs, Nyugati ipari út15.30 – 17.00 Pécs, Nendtvich A. út.

Harmadszor rendezik meg a Bőköz Fesztivált

Harmadszor rendezik meg a Bőköz Fesztivált Koncertekkel, kiállításokkal, gasztronómiai és gyermekprogramokkal, vadásznappal várja az érdeklődőket a Bőköz-Ormánság Fesztivál. Magyarország egyik legszegényebb, de egyik legszebb tájegységében augusztus 23-tól 26-ig immár harmadik alkalommal rendezik meg az eseményt.  "Bőköz mikrorégióban huszonhét helyszínen hatvan program lesz, kétszáz amatőr és hivatásos művész lép fel négy faluban, Kémesen, Szaporcán, Tésenfán és Drávacsehiben, valamint az Ős-Dráva Látogatóközpontban. A fesztivál karbonmentes, a levegőbe kerülő széndioxid elnyelésére a szükséges tízszeresét,...

Négy pécsi futó is részt...

Négy pécsi futó is részt vesz a rangos nyári versenyen, az olmützi félmaratonon Idén sem marad pécsi szereplők nélkül az egyik legrangosabb közép-európai nyári futóverseny, az olmützi félmaraton. A június...

Bálák borultak az útra...

Félpályás útlezárás van érvényben Mánfa és Sikonda között, mert szalmabálák borultak az útra szerda délután.  A forgalom rendőri irányítás mellett halad. A rendőrség felszólítja az...

NAV: automatikusan...

NAV: automatikusan feleződhet a bírság Eddig több mint 4,9 milliárd forintot hozott az állami költségvetésnek az idén bevezetett feltételes adóbírság-kedvezmény. Az...

Beavatkozó tűzoltó nem...

Beavatkozó tűzoltó nem lehetett, ezért szóvivő lett Fábián Lilla a katasztrófavédőknél Már nem zavarja, hogy nőként nem lehetett beavatkozó tűzoltó, de ha bárhol segíteni kell, szívesen ott van Fábián Lilla, a...

Fontos a parlagfű...

Fontos a parlagfű elszaporodásának megakadályozása Az egészséghez való alapjog és az egészséges környezet biztosítása érdekében közös célunk, hogy a parlagfű elszaporodását és...

Új, magyar gyártású, Rába...

Új, magyar gyártású, Rába tűzoltóautót vehettek birtokba a lánglovagok Pécsett A hazai tűzoltóautó-gyártás újraindítása, 2014 óta összesen száznyolc tűzoltóautó készült el a BM Heros Zrt. üzemcsarnokában....

Garázsban keletkezett tűz, senki nem sérült meg

Garázsban keletkezett tűz, senki nem sérült meg Elektromos kisgépek, bútorzat, autógumik égtek.   Tegnap este kigyulladt egy garázs Pécsett, a Csap utcában. A város tűzoltói egy vízsugárral eloltották a tüzet, ami így szerencsére nem terjedt át a mellette lévő épületre. Személyi sérülés nem történt.

Meglőtte szomszédja kutyáját egy férfi

Meglőtte szomszédja kutyáját egy férfi A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség állatkínzás vétsége miatt emelt vádat egy kővágószőlősi férfi ellen, aki a szomszédja 6 hónapos kutyáját meglőtte.  2017 novemberében a szomszéd 6 hónapos kutyája megjelent a vádlott kertjében. Ezt látta a férfi, aki ezután bement a lakásába, magához vette légfegyverét, majd azzal az állatot szügyén lőtte. Az állat tulajdonosa mindezt látta, majd állatorvoshoz vitte, ahol a gyors beavatkozásnak köszönhetően a kölyök kutya nem pusztult el, életben maradt. A férfi cselekménye az állatkínzás vétségének a megállapítására alkalmas.

Két papot és három diakónust szentelt Udvardy György Pécsett a hétvégén

Két papot és három diakónust szentelt Udvardy György Pécsett a hétvégén Június 16-án délelőtt Udvardy György pécsi megyéspüspök Fekete Zoltán és Lábár Tamás diakónusokat áldozópappá, Kárász Gábort, Kovács Józsefet és Molnár Eriket pedig szerpappá, diakónussá szentelte.   Közel harmincéves hagyomány, hogy a papszentelés előtti délután gyalogos zarándoklatot szerveznek a Pécsi Egyházmegye hívei. Ennek során Mecseknádasdról Püspökszentlászlóra, majd Pécsre, a papszentelés ünnepére gyalogolnak a zarándokok, akik a megtett utat a szentelendőkért ajánlják fel. Az elmúlt években a cserkészek és a papnövendékek is rendszeres résztvevői ennek a...