Mobiltelefont lopott, majd eladta másnak

Mobiltelefont lopott, majd eladta másnak A mobiltelefont a rendőrök pár órán belül lefoglalták, és visszaadták a tulajdonosnak.   A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába június 19-én 9 óra 25 perckor egy nő tett bejelentést azért, mert percekkel korábban az egyik belvárosi üzletközpontban valaki ellopta a több százezer forint értékű mobiltelefonját. A rendőrök három órán belül beazonosították, és az egyik pécsi italboltban elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható 25 éves kővágószőlősi férfit.A kora délutáni órákban elfogták azt a férfit is, aki a tolvajtól megvásárolta a lopott...

Textiltervező művész érkezik a Zsolnay Negyedbe

Textiltervező művész érkezik a Zsolnay Negyedbe Textiltervező művész avatja be az érdeklődőket a kézimunka világába június 21-én, délelőtt tíz órától a Zsolnay Negyedben.   Az édesanyáknak rendkívül fontos, hogy érezzék, tudják, nem csak etetés, pelenkázás, altatás van a világon. Azoknak az anyukáknak ajánlják a programot, akik kedvet éreznek gyermeküknek saját maguk elkészíteni egy-egy kis ruhadarabot, és szeretnének megismerkedni a varrás, a kötés- horgolás alapjaival.A műhelyt Vata Enikő textiltervező művész vezeti.Támogatja az Európai Szociális Alap.A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött:[email protected]

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15 58-as főút 12 KM szelvény, Szalánta belterülete09.30 - 11.00 58-as főút 7 KM szelvény11.15 - 12.15 Pécs, Siklósi út13.45 - 15.15 Pécs, Nyugati ipari út15.30 - 17.00 Pécs, Makay István út.

Bővíti kapacitását az...

Több mint félmilliárd forintos beruházással bővíti kapacitását a Dél-Baranyában működő, növényvédő szereket gyártó Agrokémia Sellye Zrt. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.  Az új, a...

Tűzhelyen felejtett olaj...

Tűzhelyen felejtett olaj okozott tüzet Nagykozáron A tűzhelyen felejtett olaj égett egy lakóház konyhájában Nagykozáron, a Liget utcában.  A tűzben meggyulladt a...

Letörte a sorompót, majd...

Letörte a sorompót, majd elhajtott a helyszínről A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába hétfőn érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, az...

Nem maradnak meleg étel...

Nem maradnak meleg étel nélkül a pécsi gyerekek a nyári szünidőben sem Az önkormányzat az idei évben a nyári szünet időtartama alatt is biztosítja, hogy a rászoruló családok gyermekei meleg ebédet...

Szőcs Norberttel ötven...

Szőcs Norberttel ötven baranyai exjobbikos csatlakozik a pártot alapító Toroczkaihoz Hatalmas vihart keltett nemrég a Jobbik berkeiben, hogy kilépett a pártból Dúró Dóra országgyűlési képviselő. A jobboldali...

Két autó szaladt egymásba...

Két autó szaladt egymásba Apátvarasdnál Két személygépkocsi ütközött össze kedden délután a 6-os úton, Apátvarasdnál.  Ahogyan azt a Baranya Megyei...

Levendulaszüret lesz a Zsolnay Negyedben

Levendulaszüret lesz a Zsolnay Negyedben Az elmúlt évek hagyományát felelevenítve a Zsolnay Negyedben idén is leszüretelik a levendulakertek színpompás virágtermését június 23-án, délelőtt tíz órától. A levendulát csokrokba kötik, amelyeket a látogatók is hazavihetnek.   A Planetárium kupolája mellett két levenduláskert is található, a látogatók itt egy-egy csokor levendulát vehetnek át 10.00-14.00 óra között.A levendulacsokor beszerzése előtt vagy után érdemes maradni a negyedben, az érdeklődők megnézhetnek egy előadást a légkondicionált Planetáriumban, vagy a különleges Zsolnay kiállításokat is...

Községi zárlatot rendeltek el a méhállományokra

Községi zárlatot rendeltek el a méhállományokra A Pécsi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya Pécs, Keszü, Gyód, Kökény, Pellérd, Aranyosgadány, Görcsöny, Regenye, Kővágószőlős, Cserkút mellékelt térképen jelölt közigazgatási területén tartott méhállományokra azonnali hatállyal községi zárlatot rendelt el.    Az érintett helységekből tilos kivinni méheket, fiasításos és mézes lépet, virágport, kaptárt, kaptárok belső tartozékát, kivéve indokolt esetben méhcsaládokat járási főállatorvosi engedéllyel a zárlatnak helyi zárlat alatt nem álló területéről. Az...

Tóth szerint az ügy lezárva, megrovást kapott Molnár Gyula, az MSZP volt elnöke

Tóth szerint az ügy lezárva, megrovást kapott Molnár Gyula, az MSZP volt elnöke Megrovást kapott az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsától Molnár Gyula volt pártelnök - számolt be a döntésről Tóth Bertalan, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek.   A vasárnap megválasztott pártelnök az általa a hvg.hu-nak elmondottakat megerősítve közölte, Molnár Gyula megsértette az alapszabályt azzal, hogy nem terjesztette az országos elnökség elé a Liberálisokkal kötött választási megállapodást. Hozzátette: a fegyelmi eljárást a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság kezdeményezte, a fegyelmi ügyek tanácsa pedig megállapította a fegyelmi...

Közérdekű munkára ítéltek...

Közérdekű munkára ítéltek is segédkeznek a Balokány-liget csinosítgatásában Az elmúlt évben mintegy 65 000 munkaórát teljesítettek Baranya megyében a közérdekű munka büntetésre ítéltek, akik többek...

Pulton felejtett pénztárcát...

Pulton felejtett pénztárcát lopott el egy férfi Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre június 18-án délután arról, hogy pár nappal korábban ellopták a pénztárcáját, amit...

Továbbra is várják a...

Továbbra is várják a rendőri hivatás iránt érdeklődőket A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja június 11-én Pécsett, a Széchenyi téren, június 12-én Pécsett, a...

Traffipax kedden Pécsett és...

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15...

Átfogó egészségvédelmi...

Átfogó egészségvédelmi vizsgálatok lesznek Pécsett Harminchét korszerű, átfogó egészségvédelmi vizsgálat, látványos anatómiai bemutató, 30 Életmód Pont, életmód tanácsadás és az...

Ne izguljon, ha furcsa...

Ne izguljon, ha furcsa zajokat hall éjjel, csak a BIOKOM támadja a kártevőket A BIOKOM Nonprofit Kft. várhatóan 4 napon (éjszakán) át végezteti el vállalkozóval a pécsi közterületeken lévő vadgesztenyefák...

Divattörténeti kiállítás nyílt a Modern Magyar Képtárban

Divattörténeti kiállítás nyílt a Modern Magyar Képtárban Új kamarakiállítás nyílt a pécsi Modern Magyar Képtárban (Papnövelde u. 5.) Kép és öltözet - 19. századi divatlapok a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből címmel.   A tárlaton festmények és korabeli divatlapok színes illusztrációi láthatók, melyek a 19. századi magyar öltözködés történetét mutatják be az 1830-as évektől a század végéig, olyan reprezentatív lapok mellékleteivel, mint a Rajzolatok, a Nefelejts, a Magyar Bazár vagy a Divat Szalon.A divatlapok ebben a korszakban több rétegű kulturális funkcióval rendelkeztek, s az öltözködési divatok mellett a könnyed,...

Német nemzetiségi tanösvényt avattak Fekeden

Német nemzetiségi tanösvényt avattak Fekeden Elkészült a negyedik: június 17-én került sor a Baranya megyei Feked német nemzetiségi tanösvényének ünnepélyes átadására. „A magyarországi német építészet gyöngyszemeként" is emlegetett baranyai település tematikus útvonalának fő motívuma a fa: a fekedi németek múltja és jelene, életmódja, hagyományai, ünnepei és mindennapjai nyolc tanösvény-állomás segítségével elevenednek meg.  - A fa a helyi németek egész életét meghatározta: a fából készült bölcsőtől egészen a fa koporsóig - mondta köszöntőjében a kétszáz lelket számláló település német önkormányzatának...

Hoppál Péter abban bízik, hogy ezúttal feltámad a pécsi ellenzéki képviselők lelkiismerete

Hoppál Péter abban bízik, hogy ezúttal feltámad a pécsi ellenzéki képviselők lelkiismerete Történelmi jelentőségűnek nevezte hétfői sajtótájékoztatóján Hoppál Péter, pécsi fideszes országgyűlési képviselő az alaptörvény tervezett módosítását, amelyről szerdán szavaz a Tisztelt Ház. A politikus abban bízik, hogy feltámad a pécsi ellenzéki képviselők lelkiismerete, s megszavazzák a változtatásokat, amelyeket a pécsiek elsöprő többsége korábban támogatott a népszavazáson.  Szerdán szavaz az Országgyűlés az alaptörvény módosításáról, amelynek célja, hogy védje a nemzeti önrendelkezést, és tiltsa idegen népesség Magyarországra telepítését. Szavazás várható a "Stop...