Újabb gyógyszerhatóanyagok fejlesztése fejeződött be

Újabb gyógyszerhatóanyagok fejlesztése fejeződött be Hat új generikus gyógyszerhatóanyag eljárás fejlesztése fejeződött be a Teva gyógyszergyár debreceni alapanyaggyártás kutatás-fejlesztésért felelős központjában - közölte a cég az MTI-vel pénteken.Közleményük szerint az Új generikus hatóanyagok fejlesztése elnevezésű projekt összköltsége átlépte a 905 millió forintot, amelyhez a magyar állam és az Európai Unió mintegy 325 millió forint támogatást nyújtott. Debrecen a Teva stratégiai fontosságú gyártókomplexuma mind hatóanyaggyártás, mind pedig késztermékgyártás tekintetében, és jelentős a telephely K+F tevékenysége is - jelzi a...

Emlékművet avattak a kényszermunkatáborokba elhurcoltak tiszteletére Pécsen

Emlékművet avattak a kényszermunkatáborokba elhurcoltak tiszteletére Pécsen Június 29-én pénteken, a Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Emléknapja alkalmából emlékművet adtak át Pécsett a Kálvária utcában, a hortobágyi kényszermunkatáborokba elhurcoltak emlékére. Az ünnepségen Őri László, Pécs alpolgármestere köszöntötte a túlélőket.      A hortobágyi kényszermunkatábort a kommunista diktatúra hozta létre az 1950-es évek elején Magyarország keleti részén. 1950 és 1953 között mintegy tízezer embert telepítettek ki bírói ítélet nélkül. Fegyveres őrizet mellett, embertelen körülmények között kellett kényszermunkát végezniük a Hortobágy,...

Garázdákat fékeztek meg a polgárőrök a Király utcai körforgalomnál, vascső és kés is előkerült

Garázdákat fékeztek meg a polgárőrök a Király utcai körforgalomnál, vascső és kés is előkerült Rendőri elismerésben részesült három pécsi polgárőr, akik verekedést akadályoztak meg nemrég. Egy agresszív nőtől vascsövet vettek el, az egyik férfi zsebében pedig kés lapult. A garázdákat feltartóztatták, amíg a zsaruk a helyszínre nem értek. Mondhatni, családi összefogással akadályozták meg, hogy vér folyjon Pécsett. A Mecsek Polgárőr Egyesület elnöke, Lankovics Emil ugyanis lányával, Lankovics Dianával és fiával, Lankovics Dániellel közösen járőrözött, amikor kiabálásra figyeltek fel a Lánc utca közelében. - Egy hatfős társaság tagjai fenyegették egymást - emlékezett vissza a...

Felfüggesztett börtönt...

Felfüggesztett börtönt kapott a volt polgármester Egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék pénteken, nem jogerősen a volt szigetvári polgármestert a...

Két autó karambolozott...

Két autó karambolozott Pécsen, az egyik fel is borult Két személyautó ütközött össze Pécsen, a József Attila utcában pénteken.  Ahogyan azt a Baranya Megyei...

Hidas Lászlóné,...

Hidas Lászlóné, kesztyűkészítő mester vehette át az idei Zsolnay Vilmos-díjat A hagyományosan kézi szabású, manufakturális kesztyűkészítési iparág fejlesztése terén eredményei, hazai és nemzetközi...

Nagy sikere van a nyitott...

Nagy sikere van a nyitott szertárkapuknak A tűzoltók munkáját övező társadalmi megbecsülés és kiemelt figyelem érzése színesítette a katasztrófavédelem dolgozóinak egy...

Szombaton ne akarjunk...

Szombaton ne akarjunk menetjegyet és bérletet venni, zárva lesznek a pénztárak A Tüke Busz Zrt. tájékoztatja tisztelt Utasait, hogy a 2018. július 1. napjától a társaság üzemeltetésében működő menetjegy...

Nem adott elsőbbséget, így...

Nem adott elsőbbséget, így balesetet okozott egy férfi Közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi...

Szentjánosbogár-túrán vehetünk részt szombaton

Szentjánosbogár-túrán vehetünk részt szombaton A rendkívül alacsony fényszennyezettségű Zselici Csillagoségbolt-parkba várjuk a természetkedvelőket. Olyan területre, ahol a ritka településhálózatnak köszönhetően az éjszakai égbolt természetes látványát a közvilágítás fényei szinte egyáltalán nem zavarják meg.  A ránk boruló éjszakában kedvező körülmények esetén a szentjánosbogarak kíséretében ismerkedünk az éjszaka élővilágával, és csillagász segítségével az égbolt nyári látványosságairól is ismereteket szerezhetünk. A túra végén távcsöves megfigyelésre is lehetőség lesz.A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges!...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15 Pécs, Nyugati ipari út09.30 - 11.00 Pellérd, Dózsa György út11.15 - 12.15 Görcsöny, Rákóczi út13.45 - 15.15 Szalánta, Hunyadi út15.30 - 17.00 Kozármisleny, Pécsi út

Átadták a Bock-pincészet villányi üzemét

Átadták a Bock-pincészet villányi üzemét Átadták a Bock Borászat Kft. mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással felépült, hozzávetőlegesen 1000 négyzetméter alapterületű szőlőmagtabletta-gyártó üzemét csütörtökön Villányban.   Bock József borász a hamarosan forgalomba kerülő, a kékszőlő magjából előállított táplálék-kiegészítő tablettáról azt mondta: abban olyan különleges anyagok találhatóak, amelyek rendkívül hasznosak az emberi szervezet számára. Szűcs Balázs projektvezető köszöntőjében kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztési projekt nyomán létrejött üzemben évente 400 ezer csomag szőlőmagtablettát állítanak majd...

Még a határon túlról is...

Még a határon túlról is érkezett alkotás a Pécs Zoo és a 30Y közös felhívására A PécsZoo „Az állatkertek küldetése" címmel nemrég alkotói pályázatot hirdetett, melynek eredményhirdetése kapcsán...

Június utolsó napjaiban is...

Június utolsó napjaiban is változékony lesz az idő A hétvégén is marad a változékony idő: esőre, napsütésre is készülni kell. Ezzel együtt június utolsó napjaiban sem várható...

A hatvanas évek...

A hatvanas évek építészetéről nyílik kiállítás A bécsi Ringturm építészeti kiállítás sorozatának új fejezete 2014 után ismét a magyar építészet sokszínűségére kívánja...

A pécsi Székesegyház...

A pécsi Székesegyház felszentelését ünnepelték 1891. június 22-én szentelték fel a pécsi Székesegyházat. Az ünnepen találkozót szerveztek az egyházmegyei kántoroknak,...

Változik a vízmérők...

Változik a vízmérők leolvasási rendje, évente csak egyszer érkezik a leolvasó Júliustól folyamatos átállással változik a vízmérő leolvasás megszokott gyakorisága a Tettye Forrásház Zrt. szolgáltatási...

Az idei lesz a csúcs,...

Az idei lesz a csúcs, mondja Pusker Péter, a Zsolnay Fényfesztivál főszervezője Csütörtöktől már harmadik alkalommal borul fénybe a pécsi belváros az egyre népszerűbb Zsolnay Fényfesztivál keretében. A...

Pont eladáskor kapták el a zsaruk a szentlőrinci drogdílert

Pont eladáskor kapták el a zsaruk a szentlőrinci drogdílert Kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 34 éves szentlőrinci férfi ellen, akit 2018. június 27-én délben éppen akkor igazoltatták a rendőrök Pécs belvárosában, amikor két másik személynek adott el kábítószert.  A két vásárlót - egy 28 éves pécsi férfit és egy 19 éves illocskai nőt - a rendőrök szintén elfogták, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A rendőrök a terjesztőtől 68,9 gramm kábítószergyanús növényi származékot, valamint 111,5 gramm...

Fellökött, majd kirabolt egy idős nőt egy pécsi hajléktalan

Fellökött, majd kirabolt egy idős nőt egy pécsi hajléktalan A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi hajléktalan férfi ellen, aki utcán támadt rá egy idős járókelőre.  A férfi 2018. májusában a kora reggeli órákban Pécsett a sétáló utcában megszólította a járóbottal közlekedő 76 éves sértettet. Mikor a sértett erre nem reagált, a férfi a tarkójánál meglökte, melynek következtében az idős hölgy egyensúlyát vesztette és elesett. Az esés következtében a sértettnél lévő szatyrok és kézitáska a kezéből kiesett, valamint a szemüvege is eltörött. Ekkor a vádlott a kézitáskát a benne lévő...

Szürkemarha termékek vásárolhatók a nemzeti park központjában

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság saját tenyészetében nevelt szürkemarha feldolgoztatásával előállított termékek vásárolhatók Pécsett, a Tettye tér 9. szám alatt, a Pintér-kert Arborétum bejáratánál található közönségszolgálati irodában.  Az aktuálisan megvásárolható termékekről és azok árairól igény esetén rendszeresen küldünk e-mailben értesítést az érdeklődőknek. Az értesítésekre feliratkozni a [email protected] e-mail címen lehet. A feliratkozással kapcsolatban felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság adatvédelmi tájékoztatója...