Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné is átvehette az egyik legjelentősebb oktatási díjat

2018. június 14. csütörtök 15:03

Pécsi pedagógus, Meiszterics Zoltánné is átvehette az egyik legjelentősebb oktatási díjat

Az Ericsson Magyarország Kutatás-Fejlesztési Igazgatósága ezt a tényt felismerve alapította meg 1999-ben az immár huszadik jubileumához érkezett Ericsson-díjat. A díjazottak között volt Meiszterics Zoltánné, a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanára is, aki a matematika tantárgy tehetségeinek gondozásáért vehette át a díjat.  

A magyar mérnökök munkája számos hazai húzóágazathoz járul hozzá, mérnökképzésünk világviszonylatban is magas szinten áll. Az azonban már kevesebbszer hangzik el, hogy a műszaki szakemberek oktatása nem az egyetemi padokban kezdődik. 

Meiszterics Zoltánné a pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanára. Iskolájában és a MATEGO alapítványnál rendszeresen tart szakköri foglalkozásokat a tehetséges tanulóknak.

Többek között ennek is köszönhető, hogy tanítványai állandó megoldói a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok és az Abacus matematikai lapok 10-14 éveseknek című újságokban kitűzött levelező matematikai versenyek feladatainak, ahol általában jó helyezéseket érnek el. Tanítványai versenyeken elért eredményei közül kiemelkedik az Arany Dániel Matematikaversenyen elért 1. díj, a matematikai OKTV-n elért 4. hely, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen elért országos 1. és 5. hely, a Kenguru Nemzetközi Matematikaversenyen elért országos 1. hely. Ezeken kívül tanítványai számos alkalommal szerepeltek eredményesen a különböző országos versenyek döntőiben.

Szakmai munkája szerteágazó. Aktív közreműködésével kerül megrendezésre a Fejér Lipót megyei matematikaverseny és a Négy megye matematikaversenye. 2017 óta vezeti iskolájának matematikai munkaközösségét. Kollegáival és tanítványaival kiváló kapcsolatot ápol. Rendszeres résztvevője a Rátz László vándorgyűlésnek.

Eddigi eredményes tehetséggondozó munkáját 2012-ben Graphisoft-díjjal ismerték el.

EQM