Mobilt és pénzt lopott egy nő Szigetváron
2018. június 14. csütörtök 15:29

A rendőrök órákon belül elfogták a gyanúsítottat, akinél megtalálták az eltűnt mobiltelefont és a pénzt is.
Egy nő tett bejelentést a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába június 13-án 18 óra 35 perckor azért, mert egy szigetvári áruházban felejtett mobiltelefonját és 10 ezer forintját valaki eltulajdonította. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy visszament a boltba, de ott azt mondták neki, hogy a telefont már odaadták a tulajdonosának.
A rendőrök három órán belül beazonosították, és elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható 18 éves helybeli nőt, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként. A nő a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy az áruház előtt hallotta, odabent találtak egy mobiltelefont, ezért bement a boltba, és azt mondta a pénztárosnak, hogy ő vesztette el a mobiltelefont. Az eltulajdonított telefont és az annak tokjában lévő pénzt a rendőrök lefoglalták.
A nő ellen a Szigetvári Rendőrkapitányság csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Baranyai drogbárókat vettek őrizetbe...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Akinek a mosoly a védjegye: Ferling...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...