Érintsd, hallgasd! - elképzelt utazás a Duna mentén
Buchert Eszter, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatóhelyettese arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 71 éves, új-zélandi születésű művész csütörtökön és pénteken készíti el installációját a baranyai múzeumban, annek hanganyagát 2002 és 2004 között rögzítette a Duna mentén nyolc országban tett látogatása során.A koncertmuzsikában, installációk, performanszok alkotásában egyaránt elismert Annea Lockwood gyakran választja művei alapjául a természet hangjait. A folyót végigjárva felvette a hullámverést, az uszályok összeverődését, számos madár énekét, emberek beszélgetését, parti...Elkezdődött a jubileumi POSzT
Szőcs Géza bevezetőjében a klasszikus „Színház az egész világ" citátum fordított irányból való megközelítését követte: „nemcsak azt gondolom, hogy a világ egy óriási színház és benne komédiás minden ember, hanem mindenekelőtt azt, hogy a színház maga nem más, mint egy kicsinyített világ, a színész pedig nem más, mint olyan lény, akiben sűrített módon mutatkozik meg az emberi lényeg, ideértve az emberi lélek egész szövevényes belső energiarendszerét".Az egyén és a közösség katarzisigényének semmilyen más műfaj nem feleltethető meg annyira, mint a színház. Eme...
A Molnár Dixieland és Malek Andrea
Magyarország legrégebbi, nem fővárosi jazz-zenekara a szegedi Molnár Dixieland Band. A formáció1964-ben alakult egyetemistákból, amatőr zenészekből. Zenei pályafutásukat rövid időn belül külföldi jazz-fesztiválokon begyűjtött elismerések tették igazán sikeressé, mindemellett idehaza is sokat foglalkoztatott zenekart hallhat a pécsi Zenepark közönsége pénteken, 20 órától.Malek Andreát a népszerű musical-színészt ezúttal a Molnár Dixieland sztárvendégeként köszönthetjük városunkban.A Színművészeti Egyetem operett-musical tanszakán végzett Malek Andrea egyszerre került kapcsolatba a...
Pécsi óvónőt tüntetett ki a...
TELEKI BALANKA-DÍJAT adományozott Kurják Jánosnénak, a pécsi Keleti Városrész Óvoda vezető óvodapedagógusának.Ismét emelkedik a Karasica...
A közlés szerint az újabb áradást az okozza, hogy a vízfolyástól északra található mintegy 20 halastó vízszintje is megemelkedett. A Karasica mentén folyamatos a védekezés: Magyarbóly,...Páva Zsoltot indítja ősszel...
"SAJTÓKÖZLEMÉNY A Fidesz pécsi elnöksége Páva mellettA Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Pécsi elnöksége a tegnap esti...
Tippmix: a pécsi régió...
Az egyik fajtához tartozók, a szerencsésebb csillagzat alatt születettek, készülnek és utaznak a világbajnokságra, a többiek azonban csak sóvárognak, s legfeljebb a felkészülést segítő...Két első osztállyal több...
Az ügy előzménye, hogy korábban már döntés született arról, hány első osztály indulhat a 2010/2011-es tanévben. Azonban az ÖPE...
Last minute kedvezmények a...
JÚNIUS 3-án 12 órától - korlátozott számban - váltható 50%-os last minute jegyek:- június 3. 19 óra Pécsi Harmadik SzínházSzophoklész: OIDIPUSZ KIRÁLY - japán nyelven magyar felirattal15...Étolaj folyt a vizes útra Oroszlónál
Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a rendőrök a fokozott balesetveszély miatt lezárták a 66-os főutat Oroszlónál, és az autósokat Magyarhertelend felé terelik. Hozzátette: a közlekedőknek számítaniuk kell arra, hogy amíg a közútkezelő munkatársai homokszórással megszüntetik a balesetveszélyt, az említett útszakaszon lassabb a haladás.Szederkénynél tetőzik a Karasica
A község iskoláját szerdán este a tűzoltók próbálták megvédeni, de a víz betört az épületbe. A patak mentén több helyen kellett kiköltöztetni családokat szerda este, így Nagyharsányban, Alsószentmártonban és Olaszban is. Baranyában egyre több helyen oldják fel a forgalomkorlátozást, a korábban elzárt Alsómocsolád már megközelíthető. A 6-os főúton Mecseknádasdnál azonban félpályás forgalomkorlátozást vezettek be, miután a víz alámosta az utat.Gyalogost gázolt a kijelölt átkelőn egy autós
Az autós elismerte felelősséget a baleset okozásért, mondván, csak akkor vette észre a nőt, amikor már a motorháztetőn volt, vészfékezett, de már későn. A rendőrség baleset gondatlan okozása miatt indított ellene eljárást.Közgyűlés: áradások,...
A napirend előtt Kővári János (ÖPE), a Május 1. utcai áradásokkal kapcsolatos vizsgálatokról érdeklődött. Páva Zsolt...
MÁV: további késésekre kell...
A Budapest-Pécs vonalon Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész, Sásd és Godisa illetve Döbrököz és Dombóvár között több szakaszon csökkenteni kellett a vonatok sebességét. Emiatt a...Némi napsütés, elszórtan...
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de időnként elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, több helyen már kevés napsütésre...Traffipax csütörtökön...
07.30–08.30-ig: Pécs, Pellérdi út08.45–09.45-ig: Pécs, Dr. Veress E. út10.00–10.45-ig: Pécs, József A. út11.00–11.45-ig: Pécs, 6/A út13.00–13.45-ig: Pécs,...Ófalu, Tarrós és...
A zsáktelepülések bekötőútjain 70-80 centi magasan áll a víz. Emellett több útzár van érvényben vízátfolyás miatt: a hosszúhetényi elágazótól Hirdig, Szentdénesnél a sumonyi elágazásnál,...Magyar, nem magyar -...
Gémesi György, aki egyúttal Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub-KDNP-MDF), kiemelte: a kettős állampolgársággal kapcsolatos kormányzati döntések csak erősítik a határon...Magasház: a Miltonnak nem sürgős
Mint arról korábban már beszámoltunk (lásd kapcsolódó írásaink között jobbra - a szerk.), a spanyol multicéggel kötött szerződés szerint a beruházónak gyakorlatilag semmiféle kötelezettsége nincs arra vonatkozóan, hogy mikor kell elkezdenie a tervekben szereplő irodaház kivitelezési munkálatait.Girán János, a polgármesteri kabinetiroda vezetője lapunknak kifejtette: hol intenzív, hol kevésbé intenzív, de kapcsolatban állnak az ingatlanfejlesztővel, hiszen „a város érdeke, hogy értesüljön arról, mit és mikor akar megvalósítani a beruházó". Maguk a...
A hét vége felé tetőzik a Duna Mohácsnál
Heid Petra sajtóreferens tájékoztatása szerint az elmúlt három nap időjárása és a várható újabb csapadék miatt kisebb árhullám levonulása várható a Dunán. A folyó magyarországi alsó szakaszán, Mohács térségében az első fokú készültségi szintet (700 cm) jelentősen meghaladó, de a másodfokú értéket (850 cm) várhatóan nem elérő vízszintekkel vonul le. Az elsőfokú készültséget várhatóan szombaton fogja elrendelni a vízügyi igazgatóság Mohácsnál, a tetőzés a hét vége felé és a jövő hét elején várható. Heid Petra hozzátette: kedden a régióban a legtöbb csapadék a Mecsekben...Jubilál a POSzT
A POSzT megnyitójára június 3-án kerül sor, melyet 16.30-kor az ANK Művészeti Iskola mazsorett-együttesének zenés felvonulása indít a Pécsi Ércbányász Koncert-fúvószenekar kíséretében, a Színház téren. Ezt követően 17 órakor Szőcs Géza író, kulturális államtitkár és Dr. Páva Zsolt polgármester hivatalosan megnyitja a X. Pécsi Országos Színházi Találkozót - Bródy János közreműködésével.A versenyprogramok már csütörtökön elkezdődnek, két darabot is bemutatnak a Pécsi Nemzeti Színházban: az Örkény Színház előadásában az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, és a...
« Előző
44442 | 44469 | 44496 | 44523 | 44550 | 44577 | 44604 | 44631 | 44658 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Jelentkezőket várnak a...
- Hágendorn József szerint alig...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...

