Teljes terjedelmében ég egy bútorraktár Cserkúton
Az épületegyüttes egyik raktára teljes terjedelmében ég, információink szerint az összedőlés határán van. A raktárhoz közeli farakások kközül is lángra kapott néhány. A tűzesethez 4 kocsival összesen 20 pécsi tűzoltó vonult oltani. Személyi sérülésről egyelőre nincs információ. Úgy tudjuk, már most több milliós károk keletkeztek az épületben és a bennük tárolt bútorokban. FRISSÍTVE (11:15)Több százmillió forintra becsülik a kárt annál a cserkúti bútorüzemnél, ahol szombaton délelőtt gyulladt ki az antik bútorok tárolására szolgáló raktár - tudta meg a Független Hírügynökség...Utolsó nap a POSzT-on, este lézershow a téren
17 órától a budapesti József Attila színház várja a még mindig színházra éhes közönséget a fogyasztói társadalom ellen bájos vehemenciával és fiatalos lendülettel lázadó Stop the tempo című "road theater" előadásával.Este nyolckor kiderül, hogy kik bizonyultak az idei évad legjobbjainak. A hagyományokhoz híven a díjak kiosztására a Nagyszínházban, a színvonalas POSzTÁR Gálaest keretében kerül sor, melyet idén Mohácsi János rendezett meg a kaposvári és a budapesti színművészeti ifjú növendékeinek közreműködésével.22.30-tól pedig mindenkit sok szeretettel várnak a...Sivatagi időjárás: forró és száraz lesz a hétvége
Várható időjárás az ország területére szombat estig:Folytatódik a kánikula. Derült, száraz idő lesz, legfeljebb kevés fátyolfelhő, illetve estefelé északnyugaton néhol gomolyfelhő lehet. A déli, délnyugati szél többfelé élénk, napközben a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében időnként erős lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 31 és 35 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:Franciaország feletti középponttal nagy kiterjedésű ciklon örvénylik. A ciklon előoldalán meleg, többnyire száraz levegő áramlik Közép- és Dél-Európa fölé. A Lengyel-alföldön, a...Traffipax szombaton Pécs...
10.30–11.30-ig: Pécs, Tüzér u.11.45–12.30-ig: Pécs, Rácvárosi út 19.12.45–13.30-ig: Pécs, Szigeti út14.40–15.30-ig: Pécs, Siklósi út15.40–16.30-ig: Pécs,...Idősbarát város lenne Pécs
Ez utóbbival kapcsolatban Csizi Péter, a Népjóléti és Sportbizottság elnöke lapunknak elmondta, hogy az önkormányzati...
Táncoló kodályosok...
Az ott töltött tíz nap során különböző táncokat tanultak, rappeltek Magyarországról és Hollandiáról, és nem utolsósorbansorban...
Indul a Sétatér Fesztivál
Évente, minden júniusban megnyílik Pécs a különböző zenei stílusok számára, melyeket elismert hazai és külföldi...
Re-form: egy igazán...
A megszokottól merőben eltérő bemutató tanúi lehetnek Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában pénteken este kilenckor, a megújult Széchenyi tér nyugati oldalán a divat és a hulladék...Második fokozatú...
Falus Ferenc országos tiszti főorvos csütörtökön jelentette be, hogy péntektől elrendeli a második fokozatú hőségriasztást....
Ne dőljünk be az álrevizoroknak - kérjünk igazolványt!
A nyár beköszöntével megszaporodnak az árusok, ilyenkor gyakoribb a helyszíni ellenőrzések száma az adóhivatal és a különböző társhatóságok részéről is. Sokan azonban nem tudják, hogyan azonosíthatják az ellenőrzést végző személyeket. Az ellenőrzést végző személy minden esetben köteles igazolni magát az ellenőrzés megkezdése előtt.Az APEH ellenőrzést végző revizorok a fényképes hatósági igazolványuk felmutatása mellett hivatalos, pecséttel ellátott megbízólevéllel igazolják kilétüket. Amennyiben ez nem így történik, akkor az ellenőrzés semmis. A vizsgálat tényét és a helyszíni...Konyhakertjében termesztette a vadkendert
Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője arról adott tájékoztatást, hogy a rendőrség csütörtöki akciója során 1043 tő kendert foglalt le az 53 éves férfi kertjében.A termesztő azt mondta, hogy az ültetvényhez az első öt magot Bécsben vásárolta még évekkel ezelőtt. A növény szaporítását a burgonyák között kezdte, a nagyobbakat már a kukoricásban gondozta. A drogot kizárólag eladásra szánta, mert munkanélküliként kevés a pénze, szociális segélyből él.A férfi őrizetben van, előzetes letartóztatásáról napokon belül dönt a bíróság. Ha a bűnössége bebizonyosodik,...Sétatér: fergeteges táncprodukciókkal nyitnak
A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program soron következő eseménye egyedülálló helyszínének köszönheti varázsát - az impozáns, ezer év történelmét átfogó dóm előterében a tradicionális és a modern, könnyedebb művészeti produkciók egyaránt különleges atmoszférában ejthetik rabul a publikumot, az előadás pedig a színpadról is emlékezetes marad a művészeknek.Ezt a miliőt tölti be a június 12-i, szombat esti nyitányon az izraeli Shekeak életvidám és energiától duzzadó produkciója. A tucatnyi fiatalból verbuválódott csapat műsora több mint táncelőadás - a bármiből kicsalogatható...Last minute jegyek a...
12 órától - korlátozott számban - váltható 50%-os last minute jegyek:- június 11. 15 óra Bóbita Bábszínház:TÜNDÉRKERESZTANYAHarlekin Bábszínház - Csákányi Eszter12 db- június 11. 18 és 21...Tovább melegszik az idő –...
Várható időjárás az ország területére péntek estig:Túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. Többfelé megélénkül, északnyugaton helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél.A...Traffipax pénteken Pécsett...
10.30–11.30-ig: 6/A út 11.45–12.30-ig: Nyugati elkerülő, Vízmű12.45–13.30-ig: Pécs, Makai I14.40–15.30-ig: Pécs, 66-os út15.40–16.30-ig: Pécs, Komlói...Intézményi átszervezések
A hatékonyabb és gazdaságosabb működés érdekében a városi intézményrendszer kulturális egységeit érintő változások új...
Szaxofon és orgona párbeszéde
Több formációban, külön-külön már láthatta őket a közönség, ám kettejük együttműködése révén valóban...
"Szarnak rá, hogy mi lesz...
Mindum Károly, a grémium SZDSZ-es tagja a múlt csütörtöki közgyűlésen tett javaslatot arra, hogy vizsgálják felül Pécs...
Határfolyók, melyek összekötnek
A konferencián Szőke István, a DDRMK szakmai igazgatója elmondta: a támogatás elnyeréséhez biztos alapot szolgáltatott a régió munkaügyi központjának nemzetközi kapcsolatrendszere, melyben évtizedes múltra tekint vissza a magyar-horvát szakmai kapcsolat.A kéttengelyű projekt a Pécs-Eszék, valamint a Zalaegerszeg-Csáktornya vonalakon valósul meg. Ez utóbbiban a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ (NyDRMK) mint hazai projektpartner veszi ki részét a tevékenységből.A projekt általános célja egy határmenti, magyar-horvát integrált munkaerőpiac támogatása. Az akadémia...
Hamarosan döntenek az erőmű új blokkjáról
Péterffy Attila a létesítményben tartott sajtóbejáráson azt mondta: 95 százalék az esélye, hogy az eddigi 50 megawatt teljesítményű fatüzelésű mellett 2012 végére egy új, 35 megawattos szalmatüzelésű blokkot is üzembe helyeznek.A 24 milliárd forintos beruházás megvalósítására július közepéig várhatóan két fővállalkozóval szerződnek. A hatásfokát és emisszióját tekintve is csúcstechnikát képviselő berendezést egy kínai tulajdonú dán cég építené, a logisztikai hátteret egy magyar erőműépítő vállalat hozná létre. A munkálatok még idén nyáron megkezdődhetnek.A vezérigazgató...Kánikula - hőségriasztás péntektől
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint bár a napi középhőmérséklet csütörtökön még legfeljebb csak néhány helyen éri el a 25 fokot, pénteken és szombaton már országszerte 25 és 27 fok között várható - áll a közleményben. Vasárnap az ország déli, délkeleti részén még 25, 26 fok körül, az északi és a nyugati megyékben azonban már 25 fok alatti napi középhőmérséklet valószínű. A hőségriasztás miatt az országos tiszti főorvos kéri az egészségügyi intézményeket, a mentőszolgálatokat és az önkormányzatokat, hogy tegyék meg a szükséges megelőző intézkedéseket, egyebek...
« Előző
44334 | 44361 | 44388 | 44415 | 44442 | 44469 | 44496 | 44523 | 44550 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Jelentkezőket várnak a...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Úton a parancsok: ki számíthat a...

