Ki a panelból a nagyobb ebekkel?
2010. június 23. szerda 18:56

Bukfenc, a négyéves komondor az egyik kertvárosi panelház harmadik emeletén lakik. Tekintélyes megjelenése ellenére a legtöbb lakót nem zavarja a lépcsőházban.
- Gyakran visszük sétálni, előfordul, hogy háromszor-négyszer is egy nap, így jól ismerik őt a szomszédok - mondta el Storcz Dániel, Bukfenc gazdája. - Eddig nem panaszkodott senki, remélem, ez után sem fog.
Bukfencnek nincs mitől tartania, a már családoknál lévő kutyákra nem vonatkozik majd az ebek tartását megszigorító önkormányzati rendelet. Ennek tervezetében az szerepel, hogy a nagytestű kutyákat csak a szomszédok engedélyével lehet tartani. Panelházak esetében ez az azonos szinten lévő lakásokon túl a kuytatartók alatti és fölötti lakások tulajdonosainak engedélyét is jelenti - de csak a rendelet hatályba lépését követően beszerzett kutyákra vonatkozik majd. A kisméretű, vagyis 20 kiló alatti kutyákat továbbra is a szomszédok megkérdezése nélkül lehet tartani.
További változás, hogy az ebet csak olyan személy sétáltathatja, illetve vezetheti, aki képes a megfékezésére. Ugyanakkor a szájkosár használatát már nem írja elő minden esetben kötelezően a jogszabály.
- Sok a szubjektív elem a rendeletben, ami egy ilyen érzékeny területen nem túl előnyös - mondta el Juhász István, a kommunális bizottság elnöke. - Elég, ha a sétáltatás szabályára gondolunk: egy 80 kilós férfi minden bizonnyal képes megfékezni egy kutyát, de mi van akkor, ha részeg, vagy beteg? Szerintem a kutyatartóktól csak akkor követelhetjük meg a szabályok betartását, ha a rendelkezések egzaktak. Így nehéz lesz betartatni a jogszabályt.
Juhász szerint mégis el kell fogadni ezt a rendeletet, mivel megalkotását magasabb szintű jogszabály, egy kormányrendelet írja elő. A bizottsági elnök azt mondja, az önkormányzatnak a jövőben is csak azokon a területeken szabad beavatkoznia a kutyatartás szabályainak végrehajtásába, ahol közösségi problémát okoz egy-egy vitás kérdés.
Képünk illusztráció.
Marton Ferenc - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...