A húsz gyanúsított zömében egyetemi alkalmazott
2010. június 22. kedd 11:55
A lap emlékeztet, hogy már összesen húsz személyt gyanúsítottak meg, közülük tízen előzetes letartóztatásban vannak, tízen szabadlábon védekeznek a gyanú szerint bűnszövetségben elkövetett vesztegetési ügyben. (Lásd korábbi, kapcsolódó írásainkat jobbra – a szerk.)
A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője úgy fogalmazott: "a húsz gyanúsított zömében egyetemi alkalmazott". A lapnak Bódis József, a PTE július elsején hivatalba lépő új rektora elmondta: a jövőben erősebb kontrollt szeretnének az egyetem gazdasági, beszerzési területe felett, vélhetően ezt a jogkört egy testület kapja majd meg, s ennek érdekében módosítaniuk kell a belső szabályzatot, aminek a kidolgozása folyamatban van.
Korábban Gábriel Róbert leköszönő rektor az egyetem szenátusi ülésén elmondta: ő már ez első őrizetbe vételek előtt levélben jelezte, hogy az egyetem működési modellje elhibázott, mert a rektornak nem volt beleszólása a gazdasági főigazgató által vitt ügyekbe.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Mesélnek a pécsi utcák, terek: a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...
- Szentmisével egészül ki a térdeplő...