Újpatacs: nekiálltak a lakóparknak
Nemrég hírül adtuk, hogy az egyesület többek között megkereste Szili Katalint is, aki az akkori önkormányzati minisztériumot bízta meg az építési engedély felülvizsgálatával. Mivel a kezdeményezőket még nem tájékoztatták az eredményről, levélben fordultak az Országgyűlés új elnökéhez Schmitt Pálhoz, arra kérve a politikust, gyorsítsa meg a minisztériumi vizsgálatot, mert a beruházó megkezdte a tereprendezést - mondta el a Pécsi Újság.hu-nak Lőrincz Miklós, a Patacs-Rácvárosért Egyesület elnöke.Mint megjegyezte, azért fontos, hogy ez a szakasz mielőbb lezáruljon, mert...
Évzáró Nyitott Egyetem - a rektorral
A Nyitott Egyetem olyan oktatási-ismeretterjesztő sorozat, amelyben a Pécsi Tudományegyetemen oktató tanárok kutatásait, kísérleteit, tudományos témáit ismerhetik meg az érdeklődők. Az előadások közérthető formában kerülnek a közönség elé.A sorozat - jellegénél fogva - a különböző karok közötti hidat jelentheti, hiszen az oktatók és hallgatók egy másik karon folyó tudományos munkáról is képet kaphatnak. A Nyitott Egyetem 2010 tavaszának első előadója Dr. Törőcsik Mária volt, a tanév utolsó előadását Dr. Gábriel Róbert tartja "A biológiai idő titka -...
Újra özönvíz Pécsett
Pécset kora délután heves esőzés érte el, a Lámpásvölgyből három embert ki kellett telepíteni egy veszélyesen megdőlt partfal miatt. A fal nem omlott házra, de olyan veszélyesen megdőlt, hogy elrendelték a kitelepítést. Az embereket a Családok Átmeneti Otthonában helyezték el ideiglenesen. Pécs legmélyebben fekvő részét, a Pipacs utcát ismét elöntötte a víz, ami egyelőre házakba még nem, csak udvarokba tört be. Az utcán mintegy 10 centis víz hömpölyög - tudtuk meg a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletén. Jelenleg az árkokat mélyítik a szakemberek, hogy...
Növényvédelmi permetezés...
A Pécs Városgondozási Nonprofit Kft. ezúton tájékoztatja a pécsi lakosságot, hogy 2010.06.02. és 2010.06.12. közötti időszakban Pécs város közterületein a platánfák, rózsaágyak,...Ismét lehet közlekedni az...
Elmondta, hogy 80 km/órás forgalomkorlátozás van érvényben, és csak a belső sávokat használhatják az autósok a sztráda érintett szakaszán.Budapest irányába 13 óra 25 perckor, Pécs felé...Régiónkra is piros...
Ezeken a területeken rendkívül nagy esőzés várható. Az északi országrészben, valamint a dél- és közép-dunántúli régióban a heves zivatarokat jégeső és erős szél kísérheti.Emellett a...Oszlopra firkáltak: egy...
A kiérkező járőrök elfogták, majd előállították a két fiút, akikkel szemben rongálás miatt eljárás indult.Csoportos rablás elkövetőit...
A sértett csak fél órával az eset után tett bejelentést. A rendőrség nagy erőkkel kezdte keresni az elkövetőket és egy szemtanútól kapott információ alapján az esti órákban elfogtak egy...Pótnappal érnek véget az...
A pótnapról május 18-án határozott Hiller István szakminiszter. A rendkívüli pótvizsgán azok vehetnek részt, akik a május 17-i vizsgán "nekik fel nem róható okból nem tudtak részt...Sok csapadék és erős északnyugati szél várható
Várható időjárás az ország területére hétfő estig:Hétfőn keleten egy-egy zivatar nem kizárt. A legtöbb csapadék hétfőn az ország déli és keleti tájain várható. A Dunántúlon megerősödő északnyugati szelet, illetve a zivatarokat viharos széllökések kísérhetik, másutt általában mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 15 és 20 fok között várható, de délnyugaton pár fokkal hűvösebb is lehet.Időjárási helyzet Európában:Szárazföldünk nagy részének időjárását ciklonok alakítják, melyek közül a legmarkánsabbak a Brit-szigetek, valamint az Észak-Skandinávia...Lezárták az M6-os autópályát
Farkas Kinga elmondta, hogy a balpálya 126-os km-szelvényénél egy autó megcsúszott egy vízátfolyáson, ez okozta a balesetet. Hozzátette, hogy sérültekről nem tud. Az autópályát a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták, a rendőrök a hatos útra terelik a forgalmat.A Pécs felé közlekedőket is leterelik az autópályáról, mert az eső miatt meghibásodott az útpálya. A főkapitányság ügyeletese közölte, hogy a leállósáv leomlott egy szakaszon.A régi hatos úton sem zavartalan a közlekedés, tudta meg az MTI a paksi rendőrkapitányság ügyeletesétől. Dunaszentgyörgy és Szekszárd...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Építők útja09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Magyarürögi út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Szigeti út11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Tüzér út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19. szám előtt14.00 - 14.45 óráig: Nyugati elkerülő út15.00 - 15.30 óráig: Pécs, Megyeri út15.45 - 16.30 óráig: Pécs, Mártírok útjaVeszélyes a mészkőcsík az...
Hasított mészkőből lerakott csíkok szelik át a Kossuth tér burkolatát az Irgalmasok utcája felőli részen. Ezek néhány...
Pécsre nem igaz Rogán...
Lapunk érdeklődésére Gámán Imre, a parkolási cég vezetője azt mondta, "a Rogán Antal által bejelentett...
Lezárták egy 94 éves néni...
A Pécsi Újságot a problémával megkereső Bencsik Judit - a szépkorú hölgy unokája - szerint az ötvenes évekre, az...
Képek és hangok Japánból
Az ARTlifeCULTURE, EU-Japan Fest és a Pécs2010 által létrehozott kulturális csereprogramban 150 fiatal ír, japán, szlovén és...
Ataru Taiko dobszínháza a...
Az ATARU TAIKO ütőegyüttes megalakulására 2006-ban került sor, azonban a zenekar tagjai már az ezt megelőző több éves...
Első űrhajósunk előadása a...
Ennek a mind a tudomány világa, mind a Magyar Köztársaság számára is komoly jelentőséggel bíró eseménynek emlékére és...
Gyermeknapi programok az állatkertben
Programok:- 10-17 óráig látványetetések- Ormányos medve, láma, törpekecske, nyúl simogató- Ingyenes légvár- Játékszőnyeg- Arcfestés- SzórakoZoo-Ismeretterjesztő játék- Agyagozás14 év alatt 50%-os kedvezmény a Terráriumban és az Állatkertben is!Napközben többfelé várható zápor, zivatar
Várható időjárás az ország területére vasárnap estigA néhány órás napsütés mellett gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, napközben többfelé várható zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás is lehet. A szél csak átmenetileg, zivatarok környezetében erősödik meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 21 és 26 fok között alakul.Az időjárási helyzet EurópábanA 45. és 65. szélességi körök által határolt területen nyugat-kelet irányban sekély ciklonok helyezkednek el, amelyek változatossá teszik Európa időjárását. Az említett térségben a gyakran erősen megnövekvő felhőzetből több...Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Táncsics M. út11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Siklósi út12.00 - 12.45 óráig: 58-as fkl. út14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Maléter P. út15.00 - 15.45 óráig: Nyugati elkerülő út (Expo)16.00 - 16.45 óráig: Pécs, Zsolnay V. út17.00 - 17.30 óráig: 192+200 km. szelvény17.45 - 18.30 óráig: Keleti elkerülő út
« Előző
44496 | 44523 | 44550 | 44577 | 44604 | 44631 | 44658 | 44685 | 44712 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Hágendorn József szerint alig...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Jelentkezőket várnak a...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...

