LMP: kilenc nap a demokráciáért
2010. június 17. csütörtök 22:28
'"9 nap a demokráciáért" címmel sajtókampányba kezdett az LMP. Több megyén átívelő utazó sajtótájékoztató sorozatán az önkormányzati választásokkal kapcsolatos tervezett és megvalósult törvénymódosításokra hívva fel a választók figyelmét. 2010. június 17-én Pécsre érkezett a sorozat „Állampolgári részvétel" elnevezésű állomása.
A kampány lényege ugyanis, hogy az egyes állomásokon (Győr, Zalaegerszeg, Székesfehérvár, Pécs, Szeged és további nyolc helyszínen) a demokrácia egyes alapértékeit egy táblán narancssárga színnel eltakarják.
Pécsett az állampolgári részvétel azért is került a középpontba, mert épp itt volt fontos szereplője a politikai életnek a civil, a helyi kezdeményező erő az elmúlt hónapok, évek során. Ez a kezdeményező erő veszíthet az erejéből a jelenlegi változtatások hatására.
Az LMP Baranya megyei szervezete üdvözli és támogatja az állampolgári részvétel minél nagyobb fokú megvalósulását. Az állampolgári részvétel alapja pedig a tájékozottság, a tájékoztatás. Ezért az LMP kiáll mindennemű közérdekű adat nyilvánosságáért.
LMP Baranya Megyei Választmánya
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Mesélnek a pécsi utcák, terek: a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...
- Szentmisével egészül ki a térdeplő...