Sebestyén Márta Pécsett koncertezik

Sebestyén Márta Pécsett koncertezik A koncert főleg Sebestyén Márta „Nyitva látám mennyeknek kapuját..." című lemezére épül, ahol a zene oly módon kapcsolódik a hitvilág elemeihez, hogy általa a Kárpát-medence kulturális hagyományai is felfedezhetővé válnak. Párbeszédként, feleletként hangzanak el azok a török dalok, melyek eredete a közös kulturális hagyományban gyökerezik.Az előadáson olyan nemzetközi hírességek működnek közre, mint az athéni születésű Sophia Lampropoulou, aki a kanoun népi hangszeren játszik, vagy a török kemenche mestere, Derya Turkan, de zenél...

Szombaton is fellép az Európa Kiadó

Szombaton is fellép az Európa Kiadó Az Európa Kiadó főként a feloszlott URH együttes tagjaiból állt össze 1981-ben, azonban két évnyi siker után szétszéledtek a tagok. Újabb két év kellett, hogy ismét együtt zenéljenek, majd szűk két évtized alatt legendát teremtettek.Szövegeik főleg az akkori rendszert kritizálták, így sok más, hasonló szellemiségű zenekarhoz hasonlóan, létezésük a rendszerváltást követően okafogyottá vált. Ennek ellenére - vagy, tán épp ezért - az odamondogató rockerek, így az Európa Kiadó is, a nyolcvanas, kilencvenes évek fiatal generációinak emlékezetében ma...

Másfélmilliónyi porcelánt loptak Pécsett

A rendőr alezredes hozzátette: az asszony csak a távozásukat követően vette észre, hogy értékes tárgyain kívül a lakás kulcsai is hiányoznak. Értesítette a rendőrséget, de a tolvajokat még nem sikerült megtalálni.

DDNPI: feltárulnak a Barcsi...

DDNPI: feltárulnak a Barcsi Borókás értékei Növényritkaságai a fekete kökörcsin, a homoki kocsord és a homoki szalmagyopár. A lefolyástalan területein láperdők...

Esőzés: negyed órát késnek...

Esőzés: negyed órát késnek a vonatok Tekintettel a rendkívüli időjárás következményeire, a Budapest-Pécs vonalon közlekedő InterCity járatok pót- és/vagy helyjegy...

Záporok, zivatarok, néhol...

Várható időjárás az ország területére péntek estigTöbbnyire erősen felhős lesz az ég, de helyenként rövid időszakokra kisüthet a nap. Több helyen valószínű eső, zápor, szórványosan...

Átfogó ellenőrzés az M60-on

Átfogó ellenőrzés az M60-on Három óra alatt több mint 110 gyorshajtót fényképezett le a rendőrség az M60-as autópályán, ahol először tartottak egész napos...

Traffipax pénteken Pécs...

08.00–08.45-ig: Pellérd 09.00–09.45-ig: Görcsöny 10.00–10.45-ig: Ócsárd 11.00–11.45-ig: Pellérd 13.00–13.45-ig: Berkesd 14.00–14.45-ig: Pereked...

Eltemették Toller Lászlót -...

Eltemették Toller Lászlót - VIDEÓ Virágot helyeztek el a ravatalnál a pécsi közgyűlés és az MSZP parlamenti frakciójának tagjai, köztük Mesterházy Attila...

Közlekedés a főtéren: el se bírja?

Közlekedés a főtéren: el se bírja? Újabb komoly érv merült fel tehát a főtéri közlekedés végleges megszüntetése mellett: a burkolat csekély teherbírása.A komolyabb gépjárműforgalmat is elviselő burkolási technológia több tízmillióval többe került volna - erra azonban a kivitelezés körüli folyamatos hercehurca után nem állt rendelkezésre elegendő pénz.Az sem elhanyagolható szempont, hogy a főtér ásatási munkálatai során, a dzsámi mellett tavaly feltárt középkori Szent Bertalan-plébániatemplom maradványfalai gyakorlatilag belelógnak a tér felszínéhez legközelebbi rétegrendbe, így az bármikor beomolhatna a...

Hoppál: börtönbe a tanárverőkkel!

Hoppál: börtönbe a tanárverőkkel! - Mindannyian emlékszünk a Magyar Bálint-féle időszak "kakaóbiztos" óvodai számítógépeinek esetére, ami akkora blődség, hogy más, normális demokráciában réges-régen repült volna érte a tárcavezetés. Ők viszont nemcsak, hogy túlélték, de olyan informatikai eszközfejlesztésekbe, digitálistábla-projektekbe kezdtek, olyan beszállítói szerződések születtek a minisztérium környékén, amelyeket mindenképpen érdemes lesz megvizsgálni - nyilatkozta a Pécsi Újság.hu-nak Baranya megyei 1-es számú választókerületének képviselője.Hoppál Péter leszögezte: ott, ahol az állam...

Több száz milliós árvízkár Pécsett

Több száz milliós árvízkár Pécsett Papp Judit, a város címzetes főjegyzője lapunk érdeklődésére közölte, hogy az otthonaikból kitelepített családok közül a Kopács utcába már hazaköltözhetett az onnan kimenekített hét lakó, míg a Pipacs utcába 20 fő visszatelepítése legkésőbb pénteken befejeződik.Hozzátette, a szakemberek jelenleg is folyamatosan mérik fel az özönvíz által okozott károkat, amelynek nagyságát „horribilis összegre becsülik". Ahogy fogalmazott: a csapadékvíz-elvezetőkben keletkezett károk, valamint a vízfolyások medreinek kipucolása és egyéb, viharkárból eredő költségek legalább...

Repülő gyepszőnyeg...

A projekt célja egy átmeneti park létrehozása, ahol a városlakók találkozhatnak és ismerkedhetnek egymással. Maga a szőnyeg egy hatalmas, 25 méter széles, 36 méter hosszú műfüves...

Hulladékszállítás az ünnep...

2010. május 24-én (pünkösdhétfőn) LESZ hulladékszállítás Pécsett azokon a területeken, ahol hétfőre esik a szállítási nap. Kérjük a lakosságot, hogy az edényeket aznap reggel 6 óráig...

A nagyszebeniek Elektrája...

Brindusa Armanca, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy a nagyszebeni társulat Elektra című előadását Mihai Maniutiu rendezésében láthatja a közönség...

Jubileumi POSZT 14...

Jubileumi POSZT 14 versenyművel "Bízunk abban, hogy a POSZT-on nem lesznek technikai problémák. A közelmúltban adódott gondok kapcsán átvizsgáljuk a...

"Van iskolai szegregáció...

A táblabíróság kimondta: az oktatási intézményben megvalósult a szegregáció, de az nem az önkormányzat erőszakos magatartása,...

Visszaadta a pénztárcát,...

Visszaadta a pénztárcát, majd kimenekült a boltból A fiatalember nem könyvet próbált ellopni, hanem az alkalmazottak nyitva hagyott irodájából emelt el egy pénztárcát,...

Túl gyorsan hajtott: kisodródott az M60-ason

Az autó előbb a vízelvezető árokba, majd az út melletti töltésnek sodródott, és felborult, de végül kerekein állt meg. A sofőr súlyos, utasa könnyebb sérüléseket szenvedett, az ügyben eljárás indult.

Levetkőzött a pécsi kozmetikusnő

Levetkőzött a pécsi kozmetikusnő A kislányát még nem szembesítette az eredménnyel, de "minden héten megmutattam neki a lányokat, így tisztában volt vele, hogy anya is címlapon lesz. Iskola után rögtön megmutatom neki" - mondta a lapnak Gilyán Edit, aki "azért indult a Blikk szépe címért, hogy bebizonyíthassa: harminc felett, édesanyaként is lehet szexis és kívánatos egy nő".Ahhoz, hogy ő lehessen Miss Blikk 2010, az olvasók szavazatára is szüksége van. A fődíj egymillió forint és a világ leghíresebb magazinjának fotózása.A kozmetikus lapunknak elmondta, hogy szüleinek még a...

Melegebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé

Várható időjárás az ország területére csütörtök estigDélelőttől több helyen várható eső, zápor, délután zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon gyakran erős lesz az északnyugati szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Időjárási helyzet EurópábanDél-Skandináviától a Balkán-félsziget északi részéig túlnyomóan borult az ég, és sokfelé esik az eső, zápor, az északnyugati szél gyakran viharossá fokozódik. A kontinens nyugati és keleti peremén, valamint a Földközi-tenger térségében kevés a felhő, sokat süt a nap, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés....