Visszatér Kaposvárról a közighivatal
E fontos hatáskör tavaly január elsejével szűnt meg, miután regionális szintre emelték a közigazgatási hivatalok központjait. Bár a gyakorlatot az Alkotmánybíróság később alkotmányellenesnek minősítette, a megyei és fővárosi közigazgatási hivatalok helyzetét szabályozó önkormányzati törvényről, amelynek módosításához kétharmados többség szükséges, egészen az új kormány felállásáig nem tudtak megállapodni.Dél-Dunántúlon az okozott gondot, hogy nem a térség legnagyobb városába, hanem Kaposvárra került a regionális központ, amely aztán igen sok szakmai vitát is generált. Ez a...
Küküllő-mentén át Szibériáig
A műfaj legszínvonalasabb hazai előadói mellett más európai népcsoportok, valamint távolabbi, egzotikus kultúrák képviselői gazdagítják a koncertsorozat palettáját. A fesztiválon a hagyományos hangszeres és vokális népzenét autentikus előadásmódban megszólaltató zenekarok, valamint a még fellelhető adatközlő muzsikusok mellett megjelennek az új utakat kereső produkciók is, amelyek a folklórt ihlető forrásként felhasználva, más zenei stílusokkal ötvözve közvetítik a ma embere felé. A napjainkban igen népszerű világzenei és crossover projektek így a 21. század igényeivel és a...
Irodalmi szalon érkezik Pécsre
Nyolc európai nagyváros, tizenhat török író, felolvasások, workshopok, kiállítások és koncertek. Ez jellemzi annak a nagyszabású irodalmi utazószalonnak az európai túráját, amely Szófia, Bukarest, Bécs, Velence, Zürich, Essen és Brüsszel mellett, májusban egy hétig Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában állomásozik.Pécs a programsorozat kiemelt részeként két jeles török írót lát vendégül, akik több napon és helyszínen is felolvasást tartanak. Először május 20-án láthatjuk őket a Szent Mór Katolikus Iskolaközpontban 11.45-kor, majd 21-én ugyanebben az időben, a Pécsi Művészeti...
Habjánecz nem lát esélyt,...
Habjánecz Tibor az MTI-nek azt mondta: egy múlt heti, megyei választmányi ülésen jelentette be, hogy megválik a pártban...
Elképesztő állapotok az eső...
A városházától és a Pécs Holdingtól kapott információink szerint folyamatos a kárelhárítás a város legveszélyeztetettebb...
Százak dolgoznak a károk...
A polgármesteri kabinetiroda közleménye szerint a tűzoltóság és a katasztrófavédelem teljes állománya készenlétben van, jelenleg huszonegy helyen dolgoznak, de percenként három...Egyre több eljárás indul...
A város közgyűlésének márciusban elfogadott, a kéregetés minden formáját tiltó rendeletének hatályba lépését követően kevesebb...
Oszlop dőlt a gépkocsira...
A baleset következtében az oszlop a gépkocsira dőlt, és az egyik hátsó ülésen utazó fiatal nő súlyos sérüléseket szenvedett. Az autó feltehetően nem a megengedett sebességgel haladt,...BIOKOM: szünet nélküli a...
"Az elmúlt napok szeles, özönvízszerű esős időjárása miatt több közterület (pl.: Ágoston tér, Hegyalja utca) került lezárásra Pécsett a Mecsek-oldalról lezúduló sárfolyás, illetve az...Vízözön: lezárták az Ágoston teret
Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint egyelőre nem tudni, hogy a teret mikor nyitják meg újra a forgalom előtt.FRISSÍTVE:(10:04)Nem javult a helyzet vasárnap óta Góra Zoltán pécsi tűzoltóparancsnok szerint, aki a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, hétfőn eddig negyven körüli esethez kaptak riasztást. A helyszíneken huszonhat tűzoltó dolgozik, akik összesen hat autóval vannak jelen. A helyzet rendkívüliségét jól mutatja, hogy az erdőtüzek oltásához használt járművük és az országúti gyors beavatkozó kocsijuk is a károk (fakidőlések,...
Folytatódnak az érettségi vizsgák
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium tájékoztatása szerint 8 órától informatikából középszinten magyarul 1053 helyszínen 29.381-an, angolul 18 helyszínen 324-en, franciául egy helyszínen 22-en, németül öt helyszínen 108-an, románul egy helyszínen 24-en, spanyolul egy helyszínen négyen, szerbül egy helyszínen ketten, szlovákul egy helyszínen öten tesznek gyakorlati érettségi vizsgát.A középszintű informatika gyakorlati vizsga 180 perces, az elérhető maximális pontszám 120. A feladatsorban szerepel szövegszerkesztés, táblázatkezelés, adatbázis-kezelés, prezentáció, grafika,...Vihar: száznál több vasárnapi riasztás
A katasztrófavédelem ügyelete az MTI-t arról tájékoztatta, hogy továbbra is több baranyai településen (Sásd, Hobol, Magyaregregy, Majs) folyik a védekezés a megáradt patakok, illetve az eltelítődött csatornák miatt. Pécsett utóbbi okozza a legnagyobb problémát, több utcában áll a víz. Az áradások mellett továbbra is tetézi a bajt a fölázott talaj, több helyen fák dőltek az útra. Hetvehelyen az átázott löszfal csúszott meg; a közeli épületet életveszélyessé nyilvánítottak, két embert kiköltöztettek vasárnap délután.Kevesebb lesz a csapadék,...
Várható időjárás az ország területére hétfő estigFőként keleten és a nyugati határ közelében hosszabb időszakokra is felszakadozhat a felhőzet, elsősorban a nyugati és középső területeken...Traffipax hétfőn Pécsett és...
08.00–08.45-ig: Pécs–Hird 6. sz. főútvonal09.00–09.45-ig: Pécs, Mohácsi út10.00–10.45-ig: Pécs, Komlói út11.00–11.45-ig: Pécs, Hársfa út13.00–13.45-ig:...Metrót építtetne az ügyvéd...
A koncepció szerint a jelenlegi kertvárosi buszvégállomásról indulna a vonal, az első megállóhely a Honvéd kórház és a temető...
Pécsett a legmagasabb a...
Jelentős különbségek vannak a hazai nagyvárosok vízdíja között: a penzcentrum.hu internetes oldal összehasonlításából...
Játék a függöny mögött
A sorozat célja, hogy a közönség megismerhesse kedvenceit a színpadtól távol, testközelből. Ezért minden...
Újabb Pécs 2010 InfoPont...
Mindebben nagyon fontos szerepet tölt be az országos Pécs2010 InfoPont hálózat, amelyhez csatlakozott a budapesti...
Hétfő éjfélig késések, IC-re ma nem kell helyjegy
A közlemény szerint a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonalon Siófok és Balatonszentgyörgy között előre láthatóan hétfőn éjfélig vonatpótló autóbuszok közlekednek.A nemzetközi vonatok a Gyékényes-Kaposvár-Dombóvár-Pusztaszabolcs-Budapest kerülő útirányon át közlekednek vasárnap; néhány belföldi gyorsvonat a Balaton északi partján közlekedik - a viharos erejű szél miatt csökkentett sebességgel.Ugyancsak csökkentett sebességgel közlekedhetnek a szerelvények a további intézkedésig a Győr-Celldömölk, a Balatonszentgyörgy-Keszthely-Tapolca, valamint Székesfehérvár-Tapolca...Tízezreket érintett áramkimaradás
Varga Ivett, a cég kommunikációs munkatársa azt mondta: "minden hadra fogható" alvállalkozójuk és dolgozójuk a hibák kijavításán dolgozik, de az új bejelentések is folyamatosan érkeznek hozzájuk. Problémát jelent a felázott talaj is, mert nehezíti a helyszínek megközelítését, ezért egyelőre nem tudni, mikorra végeznek a munkálatokkal.Beszámolt arról, hogy az áramkimaradások a letörő ágak, kidőlő fák okozta zárlatokból, vezetékszakadásokból erednek. Varga Ivett megjegyezte: mivel az erős szél nagy mennyiségű esővel érkezett, tovább áztatva, lazítva a talajt, a cég még sok...Több patak kiöntött Baranyában
Közlésük szerint Magyaregregyen, Kárászon, Bükkösdön és Szászváron öntöttek ki a megemelkedett vízszintű patakok, de Mánfa utcáit is bármikor eláraszthatja az eső. A szakemberek homokzsákokkal próbálnak védekezni, egyes helyeken már szivattyúznak a lakóházak alagsoraiból. Az ügyelet szerint a szokásosnál jóval több a riasztás, de egyelőre még nem számszerűsítették, hogy mennyivel. Az áradások mellett a fölázott talaj is gondot okoz, több helyen fák dőltek az útra. Bükkösd egy részén pedig vasárnap hajnaltól nem volt áram, az E.On munkatársait a katasztrófavédelem segítségével...
« Előző
44658 | 44685 | 44712 | 44739 | 44766 | 44793 | 44820 | 44847 | 44874 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Hágendorn József szerint alig...
- Jelentkezőket várnak a...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...

