Drogterjesztő fiatalokat ítéltek el
A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa a vádlottakat az ügyben első fokon korábban eljáró Baranya Megyei Bírósághoz hasonlóan kábítószerrel való visszaélésben mondta ki bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat, mint különös visszaesőt nyolc év, a másodrendűt három év letöltendő fegyházbüntetéssel, fiatalkorú társaikat másfél, két és egy év fiatalkorúak fogházára, illetve börtönére ítélte, büntetéseik végrehajtását három, öt és négy év próbaidőre felfüggesztette.Az ítélőtábla az elsőfokú határozathoz képest az elsőrendű vádlott büntetését egy évvel megemelte, két fiatalkorú estében...Pécsi Rendőrkapitányság: Érdemes tudni!
Bár a ruhaneműk értéke nem haladta meg a szabálysértési értékhatárként maghatározott 20.000,-Ft-ot, a cselekményeket a törvény nem szabálysértésként, hanem bűncselekményként értékeli, mivel a legutóbbi jogszabály módosítás óta a biztonsági „csipogók" eltávolítása - jogi terminológiával élve - dolog elleni erőszaknak minősül, vagyis súlyosbító körülmény.Érdemes tehát tudni, hogy akivel szemben egy-egy ruhanemű eltulajdonítása miatt eddig csak szabálysértési eljárás indult, ezentúl bűncselekmény elkövetése miatt fogják felelősségre vonni, amennyiben a biztonsági jelzést...Jókai: angol és cseh kapcsolatok
A látogatás a Tempus Közalapítvány által koordinált Comenius nemzetközi együttműködési program keretében valósult meg. A kétéves program céljai között szerepel többek között a kompetencia alapú oktatásban szerzett tapasztalatok megosztása, a minél személyre szabottabb tanítási-tanulási módszerek fejlesztése, a kultúrák közötti azonosságok és különbségek bemutatása, valamint olyan valós helyzetek teremtése, amelyekben a három ország diákjai együtt oldanak meg gyakorlati projektfeladatokat.A közös munka már a tanév elején elkezdődött. Eddig a kapcsolattartás módja szorosan kötődött...
Pogány szerint ma 15 mm eshet
Bötkös Tamás meteorológus közölte, előrejelzésük szerint a mai 13 fokos legmagasabb hőmérsékletet 10-15 milliméternyi...
MÁV: 10-15 perc késéssel...
A Budapest-Pécs vonalon áradások és belvizek miatt Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész, illetve Sásd és Godisa állomások között csökkenteni kellett a vonatok sebességét. Emiatt a...Kevesebb csapadék lesz, de...
Várható időjárás az ország területére szerda estig:A Dunántúlon borult, esős idő várható, de a tegnapihoz képest kevesebb csapadékkal. A keleti országrészben nagyobb területen...Traffipax szerdán Pécsett...
07.30–08.30-ig: Pécs, Komlói út08.45–09.45-ig: Pécs, Hársfa u.12.00–12.45-ig: Pécs, Nagykozári út14.00–14.45-ig: Keleti elkerülő út15.00–15.45-ig: Pécs, Nagy...Újabb helyeken ázik be a Cella
"Látogatók elől elzárt terület!" Ez áll a Korsós sírkamrákhoz vezető lépcsősort záró ajtón a Cella Septichora...
Föld csúszott egy ikerházra...
Az életveszélyessé vált házból egy négyfős családot kiköltöztettek.
Aquapark: ki fogja üzemeltetni?
A régi strand helyén 1,3 milliárd forintból megépülő új fürdő eredeti átadási ideje június 15-e volt, azonban az utóbbi idők mostoha időjárása, az esőzések miatt leálló munkálatok késlekedése miatt a vendégek egy hónapos csúszással, július közepétől vehetik csak birtokukba a vízikomplexumot.Horváth Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke a nyitással kapcsolatban lapunknak óvatosan fogalmazott. Mint mondta, az előző nap is akkora vihar volt a településen - „ha Orfűn leesik az eső, akkor három napig nem lehet dolgozni" -, hogy a tó kilépett medréből, befolyt az építkezés...
Az év pécsi jazzkoncertje
A Bolla Quartet alapítóját, Bolla Gábort ifjú kora ellenére ma az egyik legkiválóbb hazai jazz-szaxofonosként tartják számon, kiemelkedő zenei adottságaival, hangszerének kimagasló technikai kezelésével. Együttesét 2003-ban, 15. születésnapján alapította, azóta számos koncertet adtak itthon és különféle európai fesztiválokon. A zenekar tagjai: Bolla Gábor (szoprán- és tenorszaxofon), Szakcsi Lakatos Róbert (zongora), Orbán György (bőgő), Mohay András (dob).Második fellépőként 20 órakor Oláh Kálmán (zongora) és Tony Lakatos (szoprán- és tenorszaxofon) duóját köszöntheti a...
Tüke-kártya: késik
Mint ismeretes, a sikertelennek mondható Pécs-kártya mellett/helyett új szolgáltatási rendszer bevezetését fontolgatja az önkormányzat. Az elképzelések szerint a Tüke-kártyával nemcsak a kereskedelmi szféra járna jól, hanem a városi tulajdonú szolgáltató cégek munkatársai és ügyfeleik is.A Stellum Marketing Kft. által elkészített tanulmány alapján tudható, hogy a kártya vegyes rendszerű lenne: elsősorban pontok gyűjtésén és beváltásán alapul, de felmutatós kedvezményeket is magába foglalna, amely ráadásul két célcsoportot célozna meg „városlakó" és...
Homokzsákok, megáradt patak...
A helybéliek homokzsákokkal próbálják védeni a házakat a víztől.A pécsi családokat is...
A programokra égető szükség van, hiszen mértékadó felmérések szerint Magyarországon az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a rendszeresen olvasó felnőtt népesség aránya, a sajtót...Súlyosbodik a helyzet...
A közlés szerint ismét emelkedik a Baranya-csatorna vízszintje, a város honvédségi járműveket kért a védekezéshez. Székely Szilárd, Sásd polgármestere elmondta: még megközelíthető a...Szerdán eldől, ki vezeti a...
Mint korábban megírtuk, a posztra Dr. Szekeres Júlia immunológus és Dr. Miseta Attila sejtbiológus, a kar jelenlegi...
Gyorshír: lezárták a 6-os...
Teljes útlezárás van a 6-os út 222. kilométerszelvényénél, Kacsóta után. Információink szerint baleset miatt áll a forgalom, több kilométeres sor torlódott fel Szigetvár felé.PTE: következnek a...
"A Nemzeti Nyomozó Iroda előterjesztést tett az illetékes ügyészségen mind a nyolc gyanúsított előzetes...
Meghalt egy idős asszony - az utcán támadtak rá
"2010. április 20-án 11:15 óra körüli időben Pécs-Meszesen, az Apaffy u. és a Gábor Áron u. kereszteződésében ismeretlen tettes megtámadott egy 81 éves nőt, akinek kezéből kitépte a táskáját. A táskát visszatartani igyekvő idős sértett elesett, és fejét az úttestbe beverte, későbbiekben - az elszenvedett fejsérülés miatt - elhunyt.A támadóról rendelkezésre álló személyleirás:- kb. 12-14 év körüli, kb. 160 cm magas, vékony testalkatú, kreol bőrű fiú, támadáskor szürkés-fekete szinű kötött sapkát, sötét szinű,combközép hosszúságú pulóvert viselt, hátán fekete hátizsák...Baleset- és életveszély a pécsi parkerdőkben
Az időjárás előrejelzés szerint további csapadék és viharos szél várható, melynek következtében bármikor faágak törhetnek le, illetve fák dőlhetnek ki gyökerestől a felázott talajból.Megkérjük a tisztelt parkerdei látogatókat, hogy a Felsőgyükési úttól Dömörkapun át a Mandulás-Misina-Tubes- Remeteréten keresztül az Égervölgyig terjedő Mecseki Parkerdőt valamint a Malomvölgyi Pihenő és Parkerdő területeit átmenetileg ne látogassák!Kérjük továbbá, hogy a város területén lévő parkokban, járdák, közutak melletti fásított részeken is körültekintően közlekedjenek, mivel a faállomány...Tizenhárom embert költöztettek ki Baranyában
A közlés szerint Komlón egy ikerházból kilenc, Pécsett az Alsógyükési útról további négy ember kényszerült elhagyni otthonát. Mindkét esetben a lezúduló csapadék miatt meglazult talaj veszélyeztette az épületeket; hogy azok milyen mértékben károsodtak, még nem tudták megállapítani a szakemberek. Emellett Baranya és Pécs több pontján védekeznek a szakemberek a folyamatos esőzés miatt. Kritikus a helyzet Sásdon, Mecsekpölöskén; a megyeszékhelyen pedig a Pipacs, a Kopács és a Blaha Lujza utcákban.
« Előző
44469 | 44496 | 44523 | 44550 | 44577 | 44604 | 44631 | 44658 | 44685 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Jelentkezőket várnak a...
- Hágendorn József szerint alig...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...

