Mintegy 4 ezren a Múzeumok Éjszakáján
2010. június 20. vasárnap 10:48
Erre az alkalomra kinyitották a Régészeti Múzeumot, ahol a török kori csaták hangulatát idézhették fel és próbálhatták ki az érdekődők.
Népszerűnek bizonyult a múzeumi manóséta a Természettudományi Múzeumban, ahol a legkisebbeknek tartottak interaktív, zenés tárlatvezetést. Itt éjfélkor dobzenekar előadásával kísért tűzugrás is volt, amelyen csaknem százan vettek részt. A Modern Magyar Képtárban a Vasarely-kiállítást lezáró audiovizuális performanszt láthatott a közönség, francia vendégművészek közreműködésével.
A Néprajzi Múzeumban a mobiltelefon mint kortörténeti eszköz rejtelmeibe vezették be az érdeklődőket, a Csontváry Múzeumban pedig a pécsi kamarakórus adott nagysikerű koncertet.
A vállalkozó kedvűek, mintegy 50-en Gábor Olivér régész vezetésével a Jakab-hegy régészeti nevezetességeit látogathatták meg egy éjszakai, fáklyás túra keretében.
A Múzeumok Éjszakája Baranya megyében vasárnap is folytatódik: 18 órakor ágyúlövéssel veszi kezdetét a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen a "Határon innen és határon túl" című program, amit a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága szervez. Itt lesz íjászbemutató, művészeti előadás és történeti előadás is.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Mesélnek a pécsi utcák, terek: a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...
- Szentmisével egészül ki a térdeplő...