Simon marad a Nemzeti Színháznál
2010. június 20. vasárnap 18:59

Simon István elmondta, számára a mai napig az első, 2001-ben megtartott POSZT jelenti a legnagyobb élményt, melyet az eddigi évek fesztiváljainak sem sikerült felülmúlniuk. A mostanihoz képest az első fesztivál még sokkal kisebb volt méreteiben: a hét napos programsorozat tizenhat helyszínen működött és több mint hetven programlehetőséget nyújtott az érdeklődők számára.
A szervezők célja a kezdetekkor egy összművészeti fesztivál létrehozása volt, mely Simon szerint teljes mértékben megvalósult. A színház mellett a zene minden műfaja és alfaja, a bábszínház különféle stílusai, a képzőművészet egyaránt teret nyertek, melyre méltán büszkék lehetnek a szervezők.
Kik igazgatják a POSZT-ot 2011-ben?
A két fesztiváligazgató utódai egyelőre ismeretlenek, annyit azonban tudni lehet, hogy mindenképpen egy pécsi (székhelyű) színházi emberben és egy országosan is elismert szakmai tekintélyben gondolkodnak a fesztivál tulajdonosai, Pécs Város Önkormányzata és a Magyar Színházi Társaság (MSZT).
Vajda Márta, az MSZT ügyvezető titkára elmondta, hogy a döntés meghozatalát elsősorban a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói címének pályázati eredménye fogja meggyorsítani, melyet augusztusban írnak ki, eredmény pedig előreláthatóan hatvan napon belül születik. Ezt követően döntenek majd arról, hogy a fesztiváligazgatói pozíciót megpályáztatják-e vagy felkérnek valakit a betöltésére.
2010-ben a fesztiválról mesélő számok már jóval magasabbak voltak: idén tíz nap alatt 30 helyszínen, majd kétszáz program csalogatott bennünket a városba munka után, vagy éppen helyette.
A fesztiváligazgató szerint, idén is sikerült teljes mértékben megfelelniük annak a műfaji sokszínűségnek, amely a fesztivál sikerének kulcsát jelenti. Mind a versenyprogram mind az Országos Fesztiválmelletti Fesztivál (OFF) programok elismerésre méltóak voltak. A hangulathoz "a fantasztikus közönség" és nem utolsó sorban a remek időjárás is hozzájárult. Simon elmondta, hogy rengeteg elismerő telefonhívást kapott idén is.
Az igazgató december 31-ig még fesztiváligazgatóként vesz részt az utómunkálatokban, elszámolásokban.
Arról, hogy ezek után mit fog csinálni, a következőket nyilatkozta: „Mint a legtöbb szóbeszéd, bizony ez is igaz, terveim szerint nyugdíjba megyek, de csak 2011-ben. Jelenleg annyi biztos, hogy még egy évig maradok a Nemzeti Színházban."
A POSZT eddigi tíz éve alatt elvégzett munkáját pozitívan értékeli, véleménye szerint mind a programok mennyiségében és sokszínűségében, mind a jól szervezett, hatékony munka tekintetében elérték azt a csúcsot, amihez ők már nem tudnának mit hozzátenni.
Fodor Janka - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Mesélnek a pécsi utcák, terek: a...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...
- Szentmisével egészül ki a térdeplő...