Összefogást javasol a PTE EHÖK
2010. június 17. csütörtök 14:55
Egyetemi összefogást kezdeményez a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata annak érdekében, hogy a Pécsi Tudományegyetem is részt vállaljon az árvíz áldozatainak megsegítésében. A korábban a gátakon segédkező hallgatók most árvízkárosult gyermekek pécsi nyaralását kezdeményezik.
Ötven fő árvízkárosult gyermek pécsi nyaraltatását kezdeményezi a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szenátusának június 17-ei ülésén Herendi Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának (PTE EHÖK) elnöke. A javaslat értelmében a gyerekek a PTE kollégiumaiban kerülnének elhelyezésre, étkeztetésükről, utaztatásukról segítőkész vállalkozók, a programokról pedig az EHÖK gondoskodna.
A PTE hallgatói korábban Dunaszekcsőn már segítettek a súlyos árvíz elleni védekezésben, itt félszáz egyetemista dolgozott a gátakon a legkritikusabb időszakban. Herendi Ferenc elnök hangsúlyozta: meggyőződése, hogy ebben a nehéz helyzetben az árvíz károsultjainak megsegítéséből lehetőség szerint mindenkinek ki kell venni a részét.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Mesélnek a pécsi utcák, terek: a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...
- Szentmisével egészül ki a térdeplő...