Sopianae-terv: nem szüneteltetik, hanem ütemezik az útfelújításokat
2010. június 23. szerda 19:00

A felröppent híreket illetően az alpolgármester úgy fogalmazott, hogy azok csak féligazságokat tartalmaznak. Mint ismeretes, a projekt kivitelezése során több szakaszban kötnek szerződéseket a munkálatokat végző cégekkel, s jelenleg a hatodik ütem felújításai folynak, bár még az ötödik csomagnak sem fejeződött be minden eleme.
Nagy Csaba elmondta: szeretnék megvárni a még folyamatban lévő munkák végét, hogy pontosan tudják, mekkora összeggel számolhatnak a következő csomag meghirdetésekor - hiszen minden építőipari tevékenységnél felmerülnek újabb és újabb javaslatok mind a képviselők, mind a műszaki ellenőr részéről, azaz kalkulálható többletköltségek jelentkezhetnek (amelyek egyébként a minimális határon belül mozognak, tette hozzá).
Mindezek miatt nem hirdetik meg egyelőre a következő, hetedik csomagot - aminek ráadásul nincs is még határideje.
A jelenleg is folyó építkezésekről szólva az alpolgármester úgy vélekedett, hogy a Felsővámház utcai körforgalomnak már el kellett volna készülnie korábban, ám ha nem kezdik el a Kodály-Bartók-csomópont építését, akkor az nem készülhetne el a nyári szünetre, azaz a másik, a Petőfi-Kodály-Alkotmány utcai körforgalmat csak az iskolakezdéskor tudnák befejezni - aminek nagy felfordulás lenne az eredménye.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy a Kodály-Bartók-Aradi vértanúk útjai körforgalmat a terveknek megfelelően június végén átadják (mintegy hatvanmillió forintból), míg a közel 73 millióba kerülő, egyetemhez közelebbi csomópontot júliusra tervezik befejezni.
Képünk a Kodály Zoltán úti munkálatok egy korábbi fázisában készült.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...