Más autó rendszámával közlekedtek, bebukták a mutatványt

Más autó rendszámával közlekedtek, bebukták a mutatványt Két férfi is lebukott egy-egy igazoltatás során: kiderült, hogy másik kocsi rendszámát szerelték fel a sajátjukéra. Egy másik személygépkocsi forgalmi rendszámát találták a Pécsi Rendőrkapitányság járőrei annak a 33 éves helyi férfinak az autóján, akit 2018. május 29-én igazoltattak Pécsett, az Aidinger János úton. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy a külföldről behozott autót még nem vitte el műszaki vizsgára, de addig is közlekedni akart vele, ezért rászerelte a felesége autójának a rendszámtábláit. Szintén beismerte tettét az a 19 éves...

Mintegy száz program közül válogathatunk a Múzeumok éjszakáján Pécsett

Mintegy száz program közül válogathatunk a Múzeumok éjszakáján Pécsett Mintegy száz program várja a közönséget szombaton a Múzeumok éjszakája kiemelt országos helyszínén, Pécsett. A programsorozat kiemelt témája ebben az évben a családok és a kultúra kapcsolata, idei arca pedig Oláh Gergő zenész-énekes lesz - mondta Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) aktív és kulturális turizmusért felelős igazgatója, aki úgy vélte, Pécs remek választás kiemelt helyszínnek. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum (JPM) igazgatója közölte: tizenkét helyszínen mintegy száz programra várják a látogatókat. Az idei tematika nyomán a programok...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15 Pécs, Makay István út09.30 - 11.00 Pécs, Nyugati ipari út11.15 - 12.15 Pécs, Siklósi út13.45 - 15.15 Pécs, József Attila utca15.30 - 17.00 Pécs, Hársfa út

Csaknem egy évtized után...

Csaknem egy évtized után drágult a parkolás és a buszozás - Visszaforgatják a bevételt A közgyűlés döntése nyomán többet kell fizetni a helyi járatú autóbuszokon az utazásért, és a parkolás is drágult. A...

Évforduló: ezüstmisét...

Évforduló: ezüstmisét ünnepeltek Szászváron Június 19-én ezüstmisével ünnepelte pappá szentelésének 25. évfordulóját Simon-Wagner István Szászváron.   A nagybányai...

Kerékpár-gravírozási akciót...

Kerékpár-gravírozási akciót tartottak Pécsett Kerékpár gravírozást tartottak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Pécs, Athinay Simon úti épületében 2018. június 21-én...

Újabb karambol: egy kisbusz...

Összeütközött két személyautó péntek délelőtt Pécsett, a Hungária utca és a Petőfi utca kereszteződésében.  A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik...

Fogyasztott és szállított...

Fogyasztott és szállított is drogot egy szentlőrinci férfi Egy személygépkocsit vezető 32 éves szentlőrinci férfit igazoltattak a rendőrök csütörtökön a 6-os főúton, Boda és...

Szolgálatba menet oltott...

Szolgálatba menet oltott egy lángoló gépkocsit Otártics Roland a Nagy Lajos király útján Csütörtök este éjjeles szolgálatba indult Otártics Roland tűzoltó törzszászlós a Tevékenység-irányítási Központba, amikor a...

Mellár Tamás nemmel szavazott az alkotmánymódosításra - Mégis támogatja a bevándorlást?

Mellár Tamás nemmel szavazott az alkotmánymódosításra - Mégis támogatja a bevándorlást? Szerdán négyötödös többséggel fogadta el az Országgyűlés az alaptörvény hetedik módosítását, amely szerint az állam alapvető kötelessége az ország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme, és Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Öten szavaztak nemmel, köztük a migrációt korábban nyilatkozataiban támogató, majd nem támogató Mellár Tamás.   Az összes országgyűlési képviselő kétharmadának támogatását igénylő jogszabályt 159 igen, öt nem szavazattal hagyta jóvá a parlament, ami négyötödös többséget jelent. A módosításra igennel szavazott a...

Három iskolában végeznek felújításokat Komlón

A nyári szünettel együtt megkezdődött az iskolafelújítások szezonja is. Komlón három intézményben konyhákat, ebédlőket és tantermet is korszerűsítenek a következő hónapokban egy több éves projekt részeként.  Alig halt el az utolsó csengőszó és távoztak a diákok, máris átvették a helyüket az építőmunkások a komlói szakközépiskolában. A kökönyösi intézményben teljesen felújítják a konyhát és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket. „Új padló- és falburkolatokat építünk be, kicseréljük a vizesblokkok berendezését és a lámpákat, végül kifestjük a helyiségeket. Rájuk sem...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

Traffipax pénteken Pécsett és környékén Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 - 09.15 58-as fkl-i út 12 KM szelvény, Szalánta belterülete09.30 - 11.00 58-as fkl-i út 4 KM szelvény11.15 - 12.15 57-es fkl-i út 25 KM szelvény13.45 - 15.15 Pécs, Üszögi út15.30 - 17.00 Pécs, Nagykozári út

Lectio Divina...

Lectio Divina lelkigyakorlat lesz Máriagyűdön Idén második alkalommal vehetnek részt az érdeklődők Máriagyűdön olyan lelkigyakorlaton, amely a Lectio Divina, vagyis a...

Drágább lesz a pécsi a...

Drágább lesz a pécsi a parkolás és a buszozás, emelkedik a bölcsődei térítési díj A nyári szünet előtti utolsó közgyűlésen a parkolási díjak, a jegy- és bérletárak, valamint a bölcsődei térítési díj...

Engedély nélkül vadászott...

Engedély nélkül vadászott társaival egy férfi A Pécsi Járásbíróság június 21. napján egy vokányi férfival szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el egy hónapra,...

Egyszerre négy komlói...

Egyszerre négy komlói utcában kezdődik útfelújítás Az útfelújítás az érintett szakaszokon jelentős forgalomkorlátozásokkal is jár. A város közel nyolcszázmillió forintot fordít...

Petren Ferencné az idei...

Petren Ferencné az idei Aidinger János díjas, Tóth Jánosé a Csonka Ferenc-díj A pécsi közgyűlés négy évtizedes, a köznevelés, különös tekintettel az óvodapedagógia területén végzett tartalmas...

Együttműködési gyakorlatot...

Együttműködési gyakorlatot tartott a tűzoltóság Csarnóta Települési Önkormányzata, a BMKI Siklósi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége, a Szent Flórián ÖTE és a Baranya Speciális...

Halálos baleset történt a 66-os főúton, életét vesztette egy motoros egy ütközés során

Halálos baleset történt a 66-os főúton, életét vesztette egy motoros egy ütközés során Egy személygépkocsi és egy motorkerékpáros ütközött össze eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2018. június 21-én 9 óra 50 perckor a 66-os főút, Magyarszék és Oroszló közötti szakaszán.  A baleset során az 52 éves motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 10 óra 45 perckor a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi két utasát a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba.A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrök a balesettel érintett útszakaszt 10 óra 20 perctől teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelik. Kerülni a 6602-es számú...

Szembenézés: túlméretes intézmények, hibás vagyongazdálkodás, rossz döntések

Szembenézés: túlméretes intézmények, hibás vagyongazdálkodás, rossz döntések Negyvenöt oldalas, az általa vezetett tényfeltáró bizottság megállapításait tartalmazó jelentést adott át csütörtökön Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő Páva Zsoltnak, Pécs polgármesterének. A bizottság arra kereste a választ, milyen okok vezettek Pécs jelenlegi helyzetéhez. A képviselő szerint többek között a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben a vagyonnal való nem megfelelő gazdálkodás, rossz döntések, a túlméretezett intézmények együttesen okozták, hogy a város költségvetése a mai napig nem nullszaldós.   Nyolc hónap elteltével befejezte munkáját a Hoppál...

Robogót lopott két suhanc, de csak tolni tudták

Robogót lopott két suhanc, de csak tolni tudták Egy robogót lopott el az a két fiú, akiket szerda este igazoltattak a rendőrök Pécs belvárosában.  A 18 éves pécsi férfi és társa, egy 16 éves szintén helybeli fiú a rendőröknek elmondta, hogy Pécsett, az Alkotmány utcában egy kerékpártárolóból lopták el a segédmotor-kerékpárt, de mivel nem volt hozzá kulcsuk, nem tudták beindítani.A motort a rendőrök lefoglalták, a két fiatal ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Pécsi Rendőrkapitányság indított nyomozást.