EURO-2020 - Bogdán és Szalai Attila is bízik a sikeres rajtban
A kapus Bogdán Ádám, illetve a védő Szalai Attila is úgy fogalmazott, már a portugálok elleni nyitómeccsen meg akarják mutatni, mire lesznek képesek a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon. A Fenerbahcéban játszó 23 éves Szalai a magyar együttes szombati, telki sajtótájékoztatóján elmondta, magasak az elvárásaik saját magukkal szemben és már az első összecsapáson meg szeretnék mutatni, mire képesek. "Százszázalékos fizikai és mentális felkészüléssel, a taktika maximális betartásával szeretnénk megérkezni már az első összecsapásra" -...
A PMFC-stadionban és a mohácsi teátrumnál is szurkolhatunk a magyaroknak az Eb-n
Pénteken végre elkezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság (Eb), amelyben kétszeresen is érdekelt Magyarország: egyrészt a nemzeti tizenegyünk is részt vesz kontinensviadalon, másrészt négy mérkőzést Budapesten rendeznek. Azok, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy belépőjegyhez jussanak (vannak így néhányan), Pécsett és Mohácson is meccshangulat közepette nézhetik a találkozókat. Igaz, a megyeszékhelyen ezúttal nem vette a fáradtságot az önkormányzat egyik cége sem, hogy a 2016-os Eb-hez hasonlóan szurkolói zónát alakítson ki a belvárosban. Kár! Tavaly novemberben drámai...
A Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli tagjává választották Kollár Lajos professzort
Újabb rangos elismerést kapott a vitorlás társadalomtól Dr. Kollár Lajos, a szervezet legutóbbi közgyűlésén ugyanis egyhangúan a szövetség örökös tiszteletbeli tagjává választották. A professzor, mint minden feladatát, ezt is komolyan veszi, a legjobb tudása szerint segíti a vitorlázókat. Lehet-e a sportágnak magyar érmese a tokiói olimpián? Erről is kérdeztük a legendás Tabu nevű hajó kormányosát. Hét évig, 2013 és 2020 között vezette a Magyar Vitorlás Szövetséget (MVSZ) Dr. Kollár Lajos. Elnöksége alatt jelentős mértékben fejlődött az utánpótlás és a túrasport, stabilizálódott a...
Nem térdel a magyar...
A Magyar Labdarúgó Szövetség közleménye: "a sport alapértéke az esélyegyenlőség, a játékostárs és az ellenfél tisztelete. A labdarúgás azért válhatott a világ legnépszerűbb...Michelisz Norbert egy...
Tassi Attila egy negyedik, Michelisz Norbert pedig egy ötödik hellyel kezdte a túraautó-világkupa (WTCR) idei szezonját a...
Hamarosan bejelentik, ki...
Pénteken hivatalosan is eldőlt, hogy Rebrov távozik, utódját ma délelőtt 11 órakor jelenti be a Ferencváros. Ezt a klub a Facebook-oldalán közölte. Óriási meglepetés lenne,...Dárdai Pál: a szeretetet, a...
A klub vezetőinek támogatásával, valamint a csapatépítésben és a csapategység fenntartásában korábban szerzett nagy...
Csodás szezont futottak a...
Fantasztikus szezont zártak a Nemzeti Kosárlabda Akadémia kiemelt korosztályos utánpótláscsapatai, amelyek közül mind a hat az...
Szoboszlai Dominik sajnos...
A sérült Szoboszlai Dominik mellett a kapus Tóth Balázs és a védő Spandler Csaba maradt ki a jövő hét pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra készülő...Dárdai Pál marad a berlini Hertha vezetőedzője
A következő szezonban is Dárdai Pál lesz a német Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője. A berlini klub vasárnap jelentette be, hogy a 45 éves, korábbi magyar szövetségi kapitány folytathatja munkáját a felnőtt csapat kispadján. "Együtt megyünk a következő szezonnak, amelynek kapcsán csak azt ígérhetem, hogy a szorgalmat, a munkát továbbra is beletesszük, és megpróbálunk egy igazán jó évet produkálni" - nyilatkozta a szakember. Dárdai játékosként klubcsúcsot jelentő 297 mérkőzésen szerepelt a berlini együttesben, edzőként pedig első regnálása...
Elindul Tokióban, az ötödik olimpiáján Cseh László
Cseh László döntött: elindul a tokiói nyári játékokon. Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya a márciusi országos bajnokságot követően 200 méter vegyesen nem osztotta ki az olimpiai védettséget, a múlt vasárnap véget ért budapesti kontinensviadalon azonban eldőlt, hogy az ötkarikás ezüst- és bronzérmes, normál medencében kétszeres világ-, illetve 14-szeres Európa-bajnok klasszis indulhat a tokiói játékokon. A szakvezető a szám döntőjét megelőzően úgy nyilatkozott, hogy az Eb-n mutatott teljesítményének köszönhetően Cseh - aki rekordot jelentően a tizedik...
A pécsi Konkoly Zsófia is remekül szerepelt az Eb-n
A magyar küldöttség kilenc arany-, két ezüst- és két bronzérmet szerzett a paraúszók portugáliai Európa-bajnokságán, Funchalban. A korábbi két győzelméhez Pap Bianka az utolsó két napon újabb kettőt tett hozzá: 100 m gyorson és 100 m háton nyert (S10). Ugyancsak első lett Száraz Evelin 100 m mellen (S6) - a Magyar Paralimpiai Csapat közösségi oldalának tájékoztatása szerint. Korábban Pap 200 m vegyesen és 400 m gyorson bizonyult a legjobbnak, illetve aranyérmet nyert Konkoly Zsófia 200 m vegyesen, 100 m pillangón és 400 m gyorson (S9), valamint Illés Fanni 100 m mellen (S4)....
Gera másodedzőként...
Gera Zoltán másodedzőként csatlakozik a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott stábjához - jelentette be Marco Rossi szövetségi kapitány...Kikapott a PMFC, de így is...
Végre nézők előtt játszhatott vasárnap délután a PMFC a Merkantil Bank Liga (NB II) utolsó fordulójában. A vendég Soroksár...
Csányi Sándor:...
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki küldöttgyűlésén Csányi Sándor elnök elsősorban három területet - az utánpótlást, a helyszíni nézők számának növelését és a szakemberképzést -...A végén mentett pontot a...
Nem sikerült győznie a PMFC-nek a kisebbik debreceni csapat ellen a Merkantil Bank Liga utolsó előtti fordulójában. Sőt,...
Menesztették Danyi Gábort a...
A győri klub pénteki közlése szerint a szakvezetőt a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzést követően mentették fel a munkavégzés alól. A Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen...Helyzetben Baranya: nézze...
Megjelent az MLSZ Baranya Megyei Igazgatóság legújabb "Helyzetben Baranya" című videómagazinja 2021. évi áprilisi...
Itt van Marco Rossi bő kerete az Eb-re
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön harmincfős bő keretet hirdetett a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra. Az olasz szakvezetőnek június elsejéig kell 26 játékosra szűkítenie a névsort. A magyarok június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, majd június 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben a csoportkör zárófordulójában. A magyar labdarúgó-válogatott 30 fős, bő kerete: kapusok:Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros),...
Idén ismét megrendezik a Mecsek Rallye-t, gyönyörű versenyautókat csodálhatunk meg
Június 25-26-án lesz az 54. Mecsek Rallye. Magyarország legnagyobb múlttal rendelkező raliversenye 2021-ben már 54. alkalommal indul útjára. Az első versenyt 1967-ben rendezték a Mecsek lábánál, azóta a magyar élmezőny mellett a rali nemzetközi sztárjai közül is sokan részt vettek a Mecsek Rallye-n. Az 54. Mecsek Rallye a magyar bajnokság első osztályának versenye mellett az FIA Historic Eb és a Mitropa Kupa állomása is lesz egyben. „Több éves programot indítottunk ebben az évben, amelynek célja, hogy felfrissítsük a versenyt. A megújult rendezőbizottság...
Indul az Eb-re a jegyértékesítés a magyar szurkolók számára
Szerdán (ma) 14 órakor indul a jegyértékesítés a labdarúgó Európa-bajnokságra a magyar szurkolók számára. A hazai szövetség a tájékoztatásában emlékeztet rá, hogy a belépők megvételéhez UEFA-fiókra van szükség. A jegyeket a vásárlás sorrendjében kapják meg tulajdonosaik. A közleményből kiderül, hogy délutántól az UEFA értékesítései oldalán, a "Jegyeladás" gombra kattintva a szurkolók egy információs oldalra jutnak, ahol a "Vásárlás" gombbal tudnak belépni az UEFA-fiókjukba és megvásárolni a belépőiket a magyar válogatott csoportmérkőzéseire....
A rovat további témái
- Simán nyerte a szomszédvári rangadót a PMFC
- Vegyes váltóban pécsiek győztek a duatlon bajnokságon
- Dárdai Pál: nem sírok, nem panaszkodok
- Első körben megkapta a jövő évi licencet a PMFC - Akár az élvonalban is elindulhatnának
- Sajnos nem jött össze a győzelem a PMFC-nek Újmecsekalján
- Dárdai Pál is megfertőződött a koronavírussal
« Előző
459 | 486 | 513 | 540 | 567 | 594 | 621 | 648 | 675 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...

