A Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli tagjává választották Kollár Lajos professzort

2021. június 08. kedd 16:17

A Magyar Vitorlás Szövetség örökös tiszteletbeli tagjává választották Kollár Lajos professzort

Újabb rangos elismerést kapott a vitorlás társadalomtól Dr. Kollár Lajos, a szervezet legutóbbi közgyűlésén ugyanis egyhangúan a szövetség örökös tiszteletbeli tagjává választották. A professzor, mint minden feladatát, ezt is komolyan veszi, a legjobb tudása szerint segíti a vitorlázókat. Lehet-e a sportágnak magyar érmese a tokiói olimpián? Erről is kérdeztük a legendás Tabu nevű hajó kormányosát.


Hét évig, 2013 és 2020 között vezette a Magyar Vitorlás Szövetséget (MVSZ) Dr. Kollár Lajos. Elnöksége alatt jelentős mértékben fejlődött az utánpótlás és a túrasport, stabilizálódott a szervezet anyagi helyzete, valamint az élsportban is történelmi sikert értek el azzal, hogy a 2016-os riói olimpián három magyar vitorlásversenyző is rajthoz állhatott.

A sebészprofesszor munkatársunknak elmondta, a terveket két elnöki ciklus alatt megvalósították, többet már nem szeretett volna vállalni, úgy érezte, frissítés szükséges. Nem szakadt el azonban az MVSZ-től, pláne a vitorlázástól, május végén a szervezet örökös tiszteletbeli tagjának választották.

- Ez hatalmas megtiszteltetés számomra, amely arra kötelez, hogy a legjobb tudásom szerint segítsem a vitorlás sportot és a szövetséget. Természetesen ezt a feladatot is komolyan veszem - nyilatkozta lapunknak.

Dr. Kollár Lajost a közgyűlés százszázalékos támogatás mellett választotta meg örökös tiszteletbeli tagnak Dr. Váradi Imrével együtt.

A pécsi professzor továbbra is ügyvezetője a Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központnak, amelyhez úgynevezett turisztikai megállópontként is szolgáló kikötőtó és olimpiai továbbképző központ épül. A létesítmény a vitorlázás mellett a kajak-kenu sportág egyik bázisa lesz. A beruházásra még Dr. Kollár Lajos elnöki időszakában nyert pályázati forrást az MVSZ Balatonfüred önkormányzatával és a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel együtt. Mint megtudtuk, az átadás után az ügyvezetői tisztségről lemond majd.

Ami pedig az élsportot illeti, a 2020-ról az idei nyárra halasztott tokiói olimpiára három magyar vitorlázó - Érdi Mária, Berecz Zsombor és Vadnai Benjamin - is kvótát szerzett. Dr. Kollár Lajos szerint kiváló sportolókról van szó, Berecz és Érdi nyakába akár érmet is akaszthatnak, de ez számos tényezőtől, így a felkészüléstől, az aktuális pszichés állapottól és a formaidőzítéstől is függ.

Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva (archív)