Gyászol a pécsi labdarúgás: elhunyt Konrád János
2021. június 13. vasárnap 10:49

Életének 74. évében elhunyt Konrád János korábbi kiváló pécsi labdarúgó, aki öt alkalommal ölthette magára a magyar válogatott címeres mezét, adta hírül a PMSC Öregfiúk Egyesület.
A védő a PMFC lila-fehér jogelődjénél nevelkedett, majd itt is vált profi labdarúgóvá.
A Pécsi Dózsát, később a PMSC-t kizárólag az első osztályban majd tíz éven keresztül, 1965-től 1975-ig szolgálta.
Ezalatt nem kevésszer lépett pályára, egészen pontosan 274 alkalommal igyekezett megkeseríteni az ellenfelek támadóinak életét. Többnyire sikerrel tette mindezt, sőt nevéhez öt NB I-es gól is fűződik. Rátermettségére a válogatottnál is felfigyeltek, 1970-ben 5-ször ölthette magára a nemzeti címeres mezt.
Klubcsapatában is alapember volt, ezt bizonyítja a már fentebb említett tíz esztendőn át tartó pécsi játéka, ami alatt részese volt a Pécsi Dózsa legsikeresebb korszakának, hiszen a vidék legjobban szereplő együtteseként, nagyszerű társaival együtt kiharcolták a nemzetközi kupaszereplés jogát.
Az EVK-ban, vagyis az Európai Városok Kupájában olyan gárdák ellen játszottak a '70-es évek elején, mint az angol Newcastle United, vagy az olasz Juventus.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...

