Michelisz Norbert megsérült, kérdés, rajhoz állhat-e
Michelisz Norbert megsérült a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének első, szombati napján. A Hyundai-csapat magyar pilótájának honlapja szerint kisebb-nagyobb balesetek miatt négyszer kellett megszakítani az időmérőt, amit végül több mint két perccel a vége előtt leintettek, Michelisz harmadik lett. A futamot tömegbaleset törte meg, amit Michelisz sem tudott elkerülni, és megütötte a jobb karját. Mivel autója bukókerete megsérült, nem engedték rajthoz állni az újraindításkor. "Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert jó eredményt érhettem volna...
Szögre akasztotta a csukát Vanczák Vilmos, edző lesz
Visszavonult Vanczák Vilmos 79-szeres válogatott labdarúgó, aki a továbbiakban a Puskás Akadémia FC szakmai stábjában tevékenykedik. A miskolci születésű futballista megfordult a Diósgyőr, a Vasas és az Újpest utánpótlásában, később a belga Sint-Truiden, majd kilenc évig a svájci FC Sion védője volt. Hazatérése után 2016-tól a Puskás Akadémia, legutóbb pedig a másodosztályú Csákvár együttesét erősítette. Magyar Kupát és magyar Szuperkupát egy-egy alkalommal, Svájci Kupát pedig háromszor nyert. A magyar válogatottban 2004 és 2015 között 79 mérkőzésen négy gólt...
A PVSK kosártáborában edzenek az alsós kisdiákok
Csaknem 50 alsós kisdiák vesz részt a PVSK napközis kosárlabda táborában a Testvérvárosok Terei Általános Iskolában. Egy leány és két fiú csoportot hoztak létre a szervezők a jelentkezőkből, számukra hétfő óta tart a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia napközis tábora. A gyerekeknek naponta két edzést tartanak a szakképzett edzők, akikhez az akadémia idősebb növendékei is csatlakoztak segítőként. A táborban az alsós korosztály vesz részt, többségében olyan gyerekek, akik az egyesület akadémiájának iskolai előkészítő csoportjaiban pallérozódtak a tanév során. Számukra az...
Brazil győzelmet jósol az...
A brazil labdarúgó-válogatott győzelmét jövendölte a Costa Rica elleni világbajnoki csoportmérkőzésre Achilles, az Ermitázs...
Izraeli, azeri és macedón...
A Ferencváros az izraeli Makkabi Tel-Aviv, az Újpest FC az azeri Neftci, míg a Budapest Honvéd a macedón Rabotnicki együttesét...
Knoch Viktor egy évet...
Az olimpiai bajnok férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó legidősebb tagja, Knoch Viktor egyéves pihenőt tart. ...
Kirúgták a belgát, jön az...
A magyar szövetség (MLSZ) keddi közlése szerint az olasz tréner, aki tavaly 24 év után bajnoki címre vezette a Budapest...
Luxemburgi ellenfelet...
A luxemburgi Dudelange együttesével találkozik a Videoton a labdarúgó Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. Az Európai...
Hajrá, Pécs! Megszületett...
Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá Pécs városa, valamint a két helyi kosárlabdaklubot, a PEAC-ot és a...
Vb: a magyarok szerint a németek nyerik a tornát
Az oroszországi labdarúgó-világbajnokságot figyelemmel követő magyarok 21 százaléka szerint Németország megvédi címét. A Kutatópont reprezentatív felmérésében ezer főt kérdeztek meg, ez alapján a lakosság 58 százaléka tudja, hogy Oroszország a rendező, és közel minden második megkérdezett követi majd a világbajnokság eseményeit (46 százalék). "A válaszadók túlnyomó többsége társaságban és saját vagy ismerősei otthonában fogja megtekinteni a világbajnokság mérkőzéseit, de minden tizedik közülük vendéglátóhelyen is tervez közösségi meccsnézést" - idézte a szervezet...
Fontos bejelentés várható a pécsi női kosárlabda jövőjéről
Találkozóra várják hétfőn este hat órától a PEAC-Pécs és a PINKK-Pécsi 424 drukkereit. Az eseményen első kézből kapnak majd információt az érdeklődők azokról a fejleményekről, amelyek egységesebbé tehetik a pécsi női kosárlabdát. Amint arról május elején hírt adtunk, tárgyalások kezdődtek a női kosárlabda bajnokság első osztályában szereplő PEAC, valamint a PINKK vezetői között. A cél, hogy a legutóbbi, meglehetősen gyászos helyezések után közös erővel érjenek el jobb eredményeket. Az elmúlt időszakban az egyesületi döntéshozók több alkalommal is egy asztalhoz ültek, a...
Magasra tette a lécet: Kárpáti Enikő nyerte az ifi országos bajnokságot magasugrásban
A PSN Zrt. versenyzője, Kárpáti Enikő szoros küzdelemben hódította el az országos bajnoki címet magasugrásban Magyarország Ifjúsági (U18) Atlétikai Bajnokságán. A hétvége több szempontból is kiemelkedő sporteseménye idehaza a Győrben rendezett Magyarország 2018.évi Ifjúsági (U18) Atlétikai Bajnoksága. A korcsoport egyéni bajnoki címeinek és helyezéseinek eldöntése mellett a kétnapos esemény az utolsó tesztverseny a július 5 - 8 között ugyanitt lebonyolítandó U18 Európa-bajnokság előtt, s persze a sportolók számára lehetőség a magyar csapatba való bekerülésre.A tavalyi...
Átvették okleveleiket a...
Ünnepélyes keretek között Telkiben került sor az idén végzett Grassroots "C" labdarúgó edzők országos...
Díjazták május és június...
Pénteken a május - június hónap sportszerűségi verseny győztesei kaptak ajándékot az MLSZ BMI jóvoltából az Igazgatóság...
Helyzetben Baranya: nézze...
Az MLSZ Baranya megyei Igazgatósága után folytatja a "Helyzetben Baranya" című magazinját. Hogy mi történt a megyei...
Nyolc magyar gyerek van a...
Magyar gyerekek is szerephez jutnak a labdarúgó-világbajnokságon, az Argentína-Izland mérkőzésen. A szombati találkozón...
U21-es labdarúgó...
A Fővárosi Közgyűlés szerdán támogatta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azon szándékát, hogy Budapest is az egyik rendező...
Fair Play győztes...
Sportszerű játékuk elismeréseképpen kilenc Baranya megyei egyesület vehetett át sportfelszereléseket és labdákat az MLSZ...
Kozák Danuta aranyérmes, bronzérmes a férfi kajaknégyes
Kozák Danuta aranyérmet szerzett K-1 500 méteren a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi versenynapján. A Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István összeállítású kajaknégyes bronzérmet szerzett 500 méteren a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi versenynapján.Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső megvédve címét aranyérmet szerzett C-2 500 méteren a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi versenynapján.Medveczky Erika és Csipes Tamara duója ezüstérmet szerzett K-2 500 méteren a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi...
Knézy legszívesebben Cristiano Ronaldóval interjúzna
Először közvetít majd labdarúgó-világbajnokságról az M4 Sport egyik legrutinosabb kommentátora, Knézy Jenő. Elmondta: a mostani vb nélkül is teljesnek érzi karrierjét, hiszen már a világ összes nagy sporteseményéről közvetített. A legnagyobb kihívás számára a logisztika lesz Oroszországban. A beérkező hírek és előzetes információk miatt nagyon kíváncsi az utaztatásra. Nem kis távolságokat kell utazniuk. Míg két éve, Franciaországban, az Eb-n vonattal egy-két óra volt a városok közötti távolság, a mostani vb teljesen más léptékű lesz. "Ez az egy félelmem van és ez...
Az MLSZ idén is támogatja a nyári szünidei táborokat
Megváltozott feltételekkel, de idén is támogatja a szünidei, nyári táborokat az MLSZ. Az idei szünidei táborok elektronikus regisztrációjának kezdete: 2018. június 1.Támogatott időszak: 2018. június 15 - június 30.Az MLSZ, az OTP Bank Bozsik Egyesületi-programjában résztvevő sportszervezetek részére táboronként 100.000 Ft támogatást ad.A nevezés feltétele:Az MLSZ elektronikus rendszerében, (https://ifa.mlsz.hu/Grassroots/Nyaritabor) a tervezett táborokat 2018. június 1-től lehetséges regisztrálni az informatikai felületen.2018. nyarán sportszervezetenként maximum 1 tábor...
A rovat további témái
- Asztalitenisz Extraliga: kikapott a döntőben a PTE-PEAC
- Csak döntetlent játszott a PMFC Iváncsán - Elúszott a bajnoki cím, a Tiszakécske a feljutó
- Ma eldől a PMFC sorsa: a Szentlőrincért is szorítaniuk kell a baranyai focibarátoknak
- Asztalitenisz: az Extraliga döntőjébe jutott a PTE-PEAC
- Tele lesz a vendégszektor a PMFC utolsó mérkőzésén
- Újrajátszás helyett jól megbüntette az MLSZ a PMFC-t a szurkolók balhéja miatt
« Előző
1215 | 1242 | 1269 | 1296 | 1323 | 1350 | 1377 | 1404 | 1431 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Részletes tájékoztatót küldenek a...
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- Csaknem százzal kevesebb párt...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Példaképnek jelölték, félmilliót...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, a...
- Játék, függőség és felelősségvállalás
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére

