Hajrá, Pécs! Megszületett az együttműködési megállapodás a kosárlabdaklubok között
2018. június 19. kedd 10:00

Három évre szóló együttműködési megállapodást írt alá Pécs városa, valamint a két helyi kosárlabdaklubot, a PEAC-ot és a PINKK-et működtető gazdasági társaság vezetősége.
A PINKK Pécsi 424 honlapjának hétfői híre szerint a megállapodás célja, hogy "újra erős, ütőképes, gazdaságilag versenyképes csapata legyen a pécsi női kosárlabdázásnak, és a kiváló infrastruktúrával rendelkező pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémiáról a jövőben kikerülő fiatalok is kibontakoztathassák tehetségüket az élvonalban."
A tervek szerint a jövőben a két csapat összehangolja a céljait annak érdekében, hogy a PEAC-Pécs a lehető legjobb eredményt tudja elérni, a PINKK-Pécsi 424 pedig olyan stabil, első osztályú csapat maradjon, amely elsősorban értékes fejlődési pályát kínál az előrelépni szándékozó tehetségeknek.
Az együttműködés révén játékos-mozgásokra is sor kerül a klubok között: augusztustól a PEAC-ban folytatja pályafutását Gémes-Sarok Nikolett és Ruják Nóra is, a PINKK két tapasztalt kosárlabdázója. Mindketten három évre szerződnek új együttesükhöz.
A megállapodásban szerepel az is, hogy a két csapat - amely egyaránt indít NB I B-s csapatot is az új bajnokságban - a felkészülés során együttműködik egymással (közös edzőmeccsek, tornák szerepelnek a tervek között), egyeztet a sportszakembereinek képzéséről, szurkolói számára pedig lehetővé teszik egymás mérkőzéseire történő belépést közös bérlet kiadásával.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Idén is megrendezik a magyar...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...

