Ezo-fesztiválnak ad otthont Orfű
A rendezvény céljai között említik - az egyébként kelta és egyiptomi kultúrát, valamint tanokat oktató - pécsi szervezők, hogy azon csoportok ismerjék meg egymást, amelyek „már értik, hogy mekkora szerepe van hitüknek, kultúrájuknak".Továbbá ezen csoportok közös együttműködése kívánják előmozdítani, akár fizikai, akár szellemi kapcsolat révén. Mint felhívásukban közzétették, minden résztvevő csoport lehetőséget kapott arra, hogy a saját kultúrájáról előadást tartson, illetve meditációs gyakorlatot vezessen.Komoly szerephez jutnak e három nap alatt a szórakoztató...
Széchenyi tér: csak kapargatják...
Legkésőbb július végére végezniük kell a régészeknek, akik immár a kivitelezőkkel együtt dolgoznak a Széchenyi téren. Azt vállalták ugyanis, hogy 42 munkanap alatt végeznek a május végén induló ásatásokkal.Kárpáti szerint azonban ez az idő nemhogy nem elég, a feladat ennek többszörösét igényelné. Mint lapunknak a mostani ásatásokból a többi nagyobb pécsi régészhez hasonlóan kihagyott kutató kifejtette: régészetileg indokolt lenne, hogy a bolygatatlan réteg eléréséig haladjanak a munkával, ám esetünkben a KÖSZ szakemberei - a megyeháza előtti csapadékcsatorna és...
A kocsma előtt ütöttek le egy nagyharsányi asszonyt
Váratlanul és minden előzmény nélkül -panaszolta az esetet harmincöt éves asszony. A falubeli férfivel szemben a rendőrök súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást.EKF: lezárult a "Virágos...
A Pécs2010 Menedzsmentközpont már kezdetektől fogva nagyon fontosnak tartotta a kezdeményezést, ezért az akcióhoz kommunikációs és marketingsegítséget nyújtott. A legtöbb pályamunka a...Újabb forgalmi...
Július 20-án, hétfőn az E-ON megkezdi a Hunyadi úton a gázvezeték rekonstrukcióját, ezért a Hunyadi utat az alagúttól kezdődően déli irányban teljes hosszában felbontják. Emiatt a...Újabb szervezetekkel bővült...
"Amíg az országban sorra szűnnek meg vagy olvadnak egybe a parlamenti pártok helyi szervezetei, addig a Jobbik Magyarországért Mozgalom városi szervezetei gombamód szaporodnak...Késsel fenyegette családját...
„Mindenki meg fog halni" üvöltötte, a családtagok rémülten menekültek át a szomszédba és hívták a rendőröket. A harminchét éves férfit lefegyverezték, ellene kiskorú...Négyszázmilliós támogatás...
Kiss Szabolcs ismertetése szerint a régió három megyéjéből - Baranya, Somogy és Tolna - összesen 1.397 pályázat érkezett be, melyből 1.237 részesült vissza nem térítendő...A Figyelő írása Gazdag...
A főáramhoz sorolható alapfogalmakkal és nézetrendszerrel számol le kőkeményen Magyarország úttévesztése című, a Mundus kiadó gondozásában nemrég megjelent könyvében Gazdag László...Gyenge front vonul át, de marad a kánikula
A front komoly lehűlés nem hoz, így a hőmérséklet továbbra is 30-35 Celsius-fok körül alakul - tájékoztatott Reisz András.Az előrejelzések szerint a hét végéig marad a kánikula, szombaton azonban egy erőteljesebb hidegfront éri el az országot, amelynek köszönhetően mintegy tíz fokkal csökken a hőmérséklet, felfrissül a levegő. Hétfőtől ismét fokozatosan emelkedik majd a hőmérséklet, a jövő hét második felében megint kánikulára lehet számítani, az előrejelzések szerint még melegebb lesz, mint ezen a héten - ismertette Reisz András.Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
09.00 - 09.45 óráig: Pécs Dr. Veress E. út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Szigeti út11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Magyarürögi u.12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Rácvárosi u. 1913.00 - 13.45 óráig: 6. fkl Pellérdi elágazó15.00 - 15.45 óráig: 6-os fkl. út Tortyogó16.00 - 16.45 óráig: Keleti elkerülő út17.00 - 17.45 óráig: Kozármisleny18.00 - 18.45 óráig: Pécs, Maléter P. u.19.00 - 19.45 óráig: Pécs, Aidinger J. u.A Fidesz menesztené Varga Pétert is
Az erről szóló előterjesztést szerdán küldték szét az önkormányzati képviselőknek. Páva Zsolt polgármester az MTI-nek azt mondta: miután Varga Péter, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatójának kérésére zárt ülésen tárgyalják az ügyet csütörtökön, csak a döntés után nyilatkozhat érdemben. "Rendkívül képlékeny az eset" - tette hozzá.Egy héttel ezelőtt a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezetőjének felmentését indította el Páva Zsolt.Az MTI képviselői forrásokból úgy értesült: a vezérigazgatótól a nemrégiben kirobbant buszeladási botrány miatt rendkívüli felmentéssel...
Közgyűlés: felmentették...
Mint megírtuk, az áfa-emelés miatt közel egymilliárdos plusz teher jelentkezik a városi büdzsében, így az amúgy is jelentős...
Pécs csőd előtti helyzetben
Gyors beavatkozások híján a fizetőképtelenség veszélye fenyegeti az önkormányzatot. Ennek főként az utóbbi nyolc év pazarló...
Belga „valóság" és iráni...
A Cirko Film Másképp Alapítvány által forgalmazott filmeket bemutató sorozat legújabb részeként 18 órától nézhetik meg a...
Részegen, százzal tépett át...
Jobbról-balról előzött, a záróvonalon is többször átment, számtalan emberéletet veszélyeztetett. A város határában egy benzinkúton fogta el egy motoros rendőr, letagadta még azt is, hogy...Éjjelente permetezik a...
Szerdától egészen július 26-áig növényvédelmi okokból permetezik éjjelente a város közterületein található platán- és vadgesztenyefákat, valamint a dézsás növényeket, illetve rózsaágyakat...Jobbik: csak pénzpazarlás...
"A Jobbik elképesztő pénzpazarlásnak tartja Páva Zsolt polgármester népszavazási kezdeményezését, hiszen eme mindenki által támogatott kérdéseket a közgyűlés önmagában is megoldhatta...Megrendelésre lopták a baranyai és tolnai méheket
Szíjártó István városi rendőrkapitány elmondta: április 19-e és május 13-a között öt dombóvári méhész kaptárait lopták el. Az adatok egy Baranya megyei elkövetői körre utaltak, a csoport tagjait május 15-én Bonyhád-Börzsönyben érték tetten, miközben 34 kaptárt kíséreltek meg ellopni. A bűncselekmény felderítésében sásdi és szentlőrinci rendőrök segítettek.A három férfi összesen tizenegy méhész kaptárainak és méhcsaládjainak eltulajdonításával hozható összefüggésbe Tolna és Baranya megyében, ketten jelenleg előzetes letartóztatásban vannak. A kár meghaladja a tízmillió forintot -...Népszavazást kezdeményez Páva Zsolt
"Az elmúlt években a szocialista városvezetők nem hozták meg azokat a döntéseket, amelyekre szükség lett volna Pécs és a pécsiek érdekében, és nem is voltak kíváncsiak az itt élők véleményére. Ha ezeket megtették volna, nem kellene kezdeményeznünk a népszavazást sem.Két kérdésben szeretnénk kikérni a pécsi polgárok véleményét, és azért népszavazással, mert annak komoly, megkerülhetetlen súlya van. Két olyan fontos kérdésről van szó, amelyet csak akkor tudunk végrehajtani, ha a pécsiek támogatnak minket, ha több tízezer pécsi akarata és „felhatalmazása" áll...
Gyerekcsínyből gyújtották fel a szigetvári mozit
A tizenhárom és tizenöt év közötti fiúkat elfogták a rendőrök, azt mondták, heccből gyújtogattak, de akkora tüzet csináltak, hogy már nem tudták eloltani, ezért inkább elszaladtak - ismertette az esetet Zsobrák Péter, a megyei kapitányság sajtóreferense.Tizenegy tűzoltó percek alatt kiért és hamar eloltotta a lángokat, amelyben szerencsére senkinek sem esett baja. A mozi már évek óta nem üzemel, a kár összegéről nincs információ, annyi biztos, az épület szerkezetét nem érte károsodás - tette hozzá a szóvivő.
« Előző
48216 | 48237 | 48258 | 48279 | 48300 | 48321 | 48342 | 48363 | 48384 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg éj után napsütésre is...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Megújult a Vasarely Múzeum Pécsen:...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Rendhagyó évaddal folytatódik a...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Elindult a politikai tisztogatás...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

