Széchenyi tér: mi legyen a buszokkal?
Azt már korábban eldöntötték, hogy a tér építése során és elkészültével a személygépkocsi forgalom teljesen megszűnik, várakozásra alkalmas hely nem lesz, a taxi állomás pedig elkerül a térről.Ennek folyománya, hogy a Hunyadi utca Aradi vértanúk útjától délre eső szakaszán nem lehet parkolni, s az engedéllyel rendelkező járművek kivételével onnan továbbhaladni sem szabad. A Mária utcába a Palatinus mélygarázsának kihajtójától keleti irányba is engedéllyel lehet csak behajtani. A Nádor Mélygarázs elérhetőségét természetesen továbbra is garantálják, legfeljebb ezután a Mária...
Grendel Lajossal indul a pécsi Olvasóliget
A kezdeményezés célja az olvasás népszerűsítése olyan körülmények közt, ahogyan az a legkényelmesebb az olvasónak. A program keretében az ország több városában kényelmes körülmények és több száz, helyben kölcsönözhető könyv várja azokat, akiknek az olvasás nyugalmas, elmélyült és környezetközeli tevékenység.Annak érdekében, hogy a program még tartalmasabb legyen, a szervezők nem csak könyveket biztosítanak; írók is ellátogatnak az Olvasóligetekbe, hogy szó szerint is közelebb kerüljenek egymáshoz szerzők és olvasók, hiszen a felolvasások mellett beszélgetni is lehet velük.Az...Lezárták a Hunyadi utat, a Rákóczi út egyirányú lesz
A Hunyadi úton a hét elején a gáz- és vízvezeték rekonstrukció kezdődött, ezért az utat az alagúttól kezdődően déli irányban teljes hosszában felbontották. Emiatt a belváros jelenleg érvényes közlekedési rendje a következők szerint módosult; a Boldogság ház és más közintézmények gépjárművel való elérése az alábbiak szerint van lehetőség:A tér északi irányból megközelíthető: az Anna utca - Megye utca útvonalon, várakozási lehetőség kizárólag a Palatinus mélygarázsban lehetséges, kihajtás onnan a Mária utcán keresztül. Déli irányból: a Munkácsy Mihály utcából. Továbbhaladás a...Sorozatbetörőket fogtak el...
Zsobrák Péter tájékoztatása szerint a csapat szerda este egy bogádi boltot szeretett volna kifosztani. A riasztót egy vödör vízzel hatástalanították, az üzletbe egy csákány segítségével...Magyar Nyelv és Kultúra...
A kurzust a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának Nemzetközi Oktatási Központja tizedik alkalommal szervezi meg a mintegy 70 külföldi hallgató...Megyeri tér: a pécsi Jobbik...
"A Jobbik pécsi szervezete üdvözli a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság által Megkezdett nyomozást a pécsi Megyeri tér ügyében. A rejtélyes eladás mögött sajnos a legnagyobb...Hőségriasztás: akár negyven...
Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az MTI-nek elmondta, hogy derült, napos idő lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet 35 és 40 fok körül alakul. Erős déli,...Meghalt egy idős pécsi...
A férfi halálának okát vizsgálat fogja megállapítani - tette hozzá a szóvivő.Traffipax csütörtökön...
09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Mártírok útja (Novro előtt)10.00 - 10.45 óráig: Pécs dr. Veress E. út.11.00 - 11.45 óráig: Pécs, Makay I. út12.00 - 12.45 óráig: Pellérd13.00 - 13.45 óráig:...Nyomoz a rendőrség a Megyeri tér ügyében
Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint egyelőre senkit sem gyanúsítottak meg, eddig csak iratokat kértek be, és tanúkat hallgattak meg. A rendőrség nem közölte, kinek a feljelentése nyomán indult meg a nyomozás.Kossuth-tér: Bayer nekiállhat
A csobogókkal, utcabútorokkal, zöld területtel és szobrokkal ékesített, hangos rendezvényekre szánt közterület szerves egységet alkot majd a Hal térrel, s a Fürdő utca is teljes szélességben megkapja a gránitburkolatot - derül ki a tervekből.A 300 milliós munkák után egy stílusában három részre bontható teret kapunk.A polgármesteri hivatal előtt kap helyet a zöld. Itt egy Jókai térihez hasonló csobogó, az első felelős kormány minisztereinek szobrai (azaz egyelőre Batthyányi kivételével csak a talapzataik, ezek megépítésére van ugyanis csak kötelezettsége a kivitelezőnek, az...
Megjelent az ECHO nyári száma
Martin Heller művészeti igazgató a vele készült interjúban részletesen és őszintén beszámol az EKF körül kialakult konfliktusokról, az eredeti terv átdolgozásának szükségességéről, a vendéglátásban, lokálpatrióta művészcsoportokban megvolt provincializmus elleni küzdelemről. Az összeállítás az EKF programokat is gazdagon szemlézi, beleértve a zenei, képzőművészeti, irodalmi stb. rendezvényeket. Az egyik projekt például a „Remete a toronyban", amelyről így számol be a lap:„395 lépés a magányig. Az EKF zajától megcsömörlők vagy attól eleve elzárkózók egy-egy hétre...
A motorosoké lesz Szentlászló
A kulturális programokkal erősített baráti motoros találkozót harmadik alkalommal rendezik meg a...
Árokba borult: előzés alatt...
A sofőr könnyebben sérült, legalább félmillió forint a kár.Spanyol fesztiválon nyert a...
A Kertész Attila vezette kórus női kari, valamint folklór kategóriában indult és szerezte meg az elsőséget.Lopáson értek egy...
Ötvenezer forint összegben akart krémeket lopni, azt mondta a rendőröknek, kevés a pénze, eladásra szánta azokat. A huszonkét éves férfi ellen lopás miatt indult büntetőeljárás.Máris szabadulna a...
Végül a rendőrség találta az elkövető kertjében Pécsett, egy Hársfa utcai családi ház hátsó udvarán. István a vádirat szerint azért ölte meg Vilmost, mert a családja nem tudta...Az igazi hőség csütörtökön...
Fehér Tamás tájékoztatása szerint északkeleten 32-33, a déli országrészben 35-36 fokra is számítani lehet, míg a fővárosban 34 fok várható szerdán. Az UV-B sugárzás is nagyon erős, 7,9...A Guitar Idol döntősét hívta vendégjátékra a PMD
A 21 éves pécsi autodidakta gitáros hét éve játszik a hangszerén. Maga sem hitte el, amikor idén júniusban bekerült a világ egyik legnevesebb gitáros tehetségkutatója, a Guitar Idol 2009 élő döntőjébe, az viszont már több volt, mint szerencse, hogy az első 12 közé. Zenekara jelenleg nincs, ám szívesen fogad meghívásokat. Július 24-én, pénteken este Fekete Kálmán, a PMD vezetőjének meghívására session vendégként mutatkozik be a Makári Blues Kocsmában.Traffipax szerdán Pécsett és környékén
09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Komlói út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Pécsváradi u.11.00 - 11.45 óráig: Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Zsolnay V. u.13.00 - 13.45 óráig: 66-os fkl. út Mecsextrém park15.00 - 15.45 óráig: Pécs, Hársfa út16.00 - 16.45 óráig: Pécs, Engel J. u.17.00 - 17.45 óráig: Pécs, Keleti elkerülő18.00 - 18.45 óráig: Pécs Megyeri út19.00 - 19.45 óráig: Pécs, Siklósi u.Csángó táncok a Színház téren
Mint ismert, a Pécsi Kulturális Központ rendezvénye az Európa Kulturális Fővárosa program eseménysorozataként a kontinens népeinek táncos és zenei örökségét hivatott felsorakoztatni a nyár folyamán, vendégül látva egy-egy estére tizenkétféle náció jellegzetes táncdallamait a pécsi belvárosban.Ennek megfelelően ebben a hónapban kelta dallamokra rophatott ír, valamint skót táncokat a nagyközönség, ugyanakkor a közelebbi népek, mint a horvátok és a szerbek tánckultúrájával is megismerkedhettek a vállalkozó szelleműek.Ezen a szerdán, este héttől - a sorozat utolsó előtti júliusi...
« Előző
48132 | 48153 | 48174 | 48195 | 48216 | 48237 | 48258 | 48279 | 48300 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Rendhagyó évaddal folytatódik a...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Elindult a politikai tisztogatás...
- Jogerősen hét év börtönre ítélték...
- Faggyal, havazással és széllel...

