Kiállítás Jegenyés János és Tolvaly Ernő emlékére

Az EKF felvezető évének programja részeként megnyílt tárlat a tavaly elhunyt Jegenyés János Ferenczy-díjas üvegtervező iparművésznek és Tolvaly Ernő Munkácsy-díjas festőművésznek állít emléket. A két művésznő méltó emléket kívánt állítani mestereiknek, akik jelentős hatást gyakoroltak eddigi életükre és művészi pályájuk alakulására.A kiállítás anyaga Horváth Anna festőművész figurális, nagyméretű olajfestményeiből és Jegenyés Diána szobrászművész nonfiguratív bronz, kerámia és gipsz kisplasztikáiból és nagyobb méretű szobraiból áll. A tárlat címe - NŐI LÉLEK - arra utal, hogy...

Vádemelési javaslat a pécsi buszos tragédia ügyében

Tavaly januárban egy csuklós Mercedes a buszmegállóba hajtott, és a balesetben egy középkorú nő életét veszítette. A nyomozóhatóság a közelmúltban halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal átadta az ügyet az ügyészségnek - írta az Új DN.A sofőr és védője is kitartanak amellett, hogy a pilóta ártatlan, s hogy egy eddig ismeretlen eredetű hiba okozta a tragédiát. A férfi ügyvédje úgy véli, akár újabb tragédia is bekövetkezhet Pécsett. Állítását arra is alapozza, hogy tizenöt, ma is a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt....

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

09.00 - 09.45 óráig Kozármisleny10.00 - 10.45 óráig Keleti elkerülő út11.00 - 11.45 óráig Pécs Siklósi út12.00 - 12.45 óráig Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Táncsics M. út15.00 - 15.45 óráig Pécs, Építők útja16.00 - 16.45 óráig Pécs, Nendtvich A. út17.00 - 17.45 óráig Pécs, Rácvárosi út 19 szám.18.00 - 18.45 óráig Pécs Magyarürögi út19.00 - 19.45 óráig Pécs Bacsó B. út

Orfű, Bükkösd, Pogány:...

Orfű, Bükkösd, Pogány: lovagoljunk! A dél-dunántúli régió 2001-ben elkészült turisztikai fejlesztési programja prioritásként kezeli a lovas turizmus ágazatát. A...

Római bazilika:...

Római bazilika: visszatemetik vagy sem? Az ókori Sopianae egyedülálló épületére, egy úgynevezett bazilikára (egy zárt, fedett térben elhelyezkedő fórumként szolgáló,...

Fizessen a buszon kevesebbet!

Fizessen a buszon kevesebbet! Olvasónk arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzat honlapján fellelhető rendeletek szerint jelen pillanatban több, a...

Ukrán emo után francia...

Ukrán emo után francia örömzene jön A Marakesh nevű ukrán formációt „jó értelemben vett emo és rockként" jellemezték a szervezők. „Zenénk...

Traffipax vasárnap Pécsett...

07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Szigeti út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, József A. út12.00 - 12.45 óráig:...

Az ötös lottó nyerőszámai...

Nyerőszámok:1 (egy)6 (hat)20 (húsz)33 (harminchárom)38 (harmincnyolc)Joker-szám: 162995 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 46 darab; nyereményük egyenként...

"Pécs jelenti nekem a mindent"

- A ralizást tán már tíz éve, hogy abbahagyta, de nem távolodott el az autósporttól. Mivel tölti veterán éveit?- Ez a veteránjelző még lehet fájó is. Ha egy 44 éves ember veterán, akkor elfogadom. Az autósporttól szerintem nehéz eltávolodni, de meg kell találni a pillanatot, mikor kell visszahúzódni. Aktív versenyzői pályafutásom befejezése után úgy gondoltam, megpróbálom átadni azt a tudást, tapasztalatot, amit kiváló pilótáim mellett szereztem. Először kötelességemnek éreztem, hogy a versenyzők érdekében lépjek fel különböző területeken. Négy évig keményen küzdöttem,...

Kemencés muflon vadász módra

Kemencés muflon vadász módra Kemencés Muflonbárány vadászmester módra:Lényeges az elejtés időpontja, hiszen a frissen lőtt vad felhasználása ízletesebb étel elkészítését eredményezi. A muflont elejtés után zsigereljük, megnyúzzuk és nagyobb darabokra vágjuk. Fontos, hogy ne szeleteljük a húsokat, mert kemencében sütjük, kényelmesen borozgatva.Sütés előtt a darabolt muflont sózzuk, borsozzuk, vörösboros mustárral megkenjük és legalább két napig érleljük. A sütés előtt kemencénket felfűtjük, a parazsat kiszedjük, csak annyit hagyunk benne, ami az ajtónyitogatás hőveszteségét pótolja.Muflonbárányunkat megfelelő...

Lippói ifjak folytatják a sorozatot

Lippói ifjak folytatják a sorozatot Mindebben komoly szerepe van annak, hogy a kezdeményezésben oroszlánrészt vállalt a Pécsi Német Önkormányzat - tudtuk meg a Pécsi Kulturális Központ munkatársaitól. A pécsi és baranyai fúvósegyüttesek nyári koncertsorozatán idáig - többek között - a pécsi Schnapps Kapelle és a Véméndi Ifjúsági Fúvószenekar szerzett kellemes perceket a hallgatóságnak.Ezen a vasárnapon 18 órától ismét egy fiatal muzsikusokból álló válogatott tesz eleget a sorozat kínálta kedves kötelességnek a Színház téren: a közel tíz éve működő Lippói Ifjúsági Fúvószenekart Maronics Zsolt karnagy...

Megszűnő megyei kórház: a...

Megszűnő megyei kórház: a létszámleépítés mértéke őszre derül ki Bár egyelőre az egyetemnél és a megyénél is igyekeznek kikerülni a - várhatóan nagyobb mértékben nyugdíjazandó, kisebb részt...

Nem okozott problémát a...

Bár a médiában az elmúlt napokban szinte óránként idézett meteorológusi figyelmeztetések miatt sokan tartottak tőle, végül nem okozott régiónkban különösebb gondot a ma hidegfronttal...

Tomboló szél: sínekre dőlt...

A közlemény szerint a 14 óra 30 perckor dőlt a fa a sínekre, de a tűzoltóság már megkezdte annak eltávolítását. A Sásdról 14 óra 16 perckor a Komlóra induló, 38614-es személyszállító...

Holnaptól visszavonják az...

A riasztás visszavonása arra hívja fel a figyelmet, hogy újabb közlemény kiadásáig az országban nem várható "nagy térségre vonatkozó, nagyon erős és extrém, közeli UV-B...

Zalánál a vihar - narancs...

Fodor Zoltán elmondta: az Országos Meteorológia Szolgálat már ki is adta a Dunántúlon a narancssárga a riasztást, ahol heves, felhőszakadással kísért zivatarokra, rövid idő alatt nagy...

Kedvezményeket kapnak a...

Kedvezményeket kapnak a pécsiek Olaszországban "Eredményesen végződtek a tárgyalások dr. Páva Zsolt és az olaszországi Terracina város polgármestere, dr. Stefano Nardi...

Csőtörés miatt zárták le a Felsőmalom utcát

Időközben a Pécsi Vízmű munkatársainak sikerült elhárítaniuk a csőtörést, azonban információink szerint, a kiterjedt javítási munkálatok miatt az autós forgalmat csak délután egy óra körül engedik vissza a Felsőmalom utcába.A belvárosba tartók a korlátozás alatt az Irgalmasok utca felől közelíthetik meg úticéljukat.

Árpád-kori templom alapját ásták ki

Árpád-kori templom alapját ásták ki A Széchenyi tér rekonstrukcióját megelőző régészeti feltárás szenzációja: meglelték az Árpád-kori Szent Bertalan templom alapjainak újabb részleteit. Ráadásul egy száznál több ember földi maradványait őrző csontkamrát is találtak. Az ossariumok a középkorban az új sírok ásása közben, a temető szentelt földjében talált csontok elhelyezésére szolgáltak, és rendszerint egy-egy templomhoz épültek. A leletekre a tér északi részén, egy tervezett közműalagút nyomvonalának kialakítása során bukkantak. Az később derülhet ki, hogy miképpen kell folytatni a feltárást, illetve bemutathatóvá...

Nincs titok a baranyai rendőrök új szondája előtt

A hitelesített légalkoholmérő berendezésekkel azért lehet kiváltani a vérvételt, mert a készülékek eredményei bizonyíték értékűek, azokat a bíróságok is elfogadják. Természetesen az ittasságon ért autósoknak továbbra is joguk van ahhoz, hogy inkább az ügyeleteken történő vérvételt válasszák - írta az Új DN.Az új berendezések nagy előnye, hogy az ellenőrzések alkalmával a járőrkocsikban a szivargyújtóról is üzemeltethetők. Mindez azt jelenti, hogy akár az út szélén, helyben is pontosan megállapítható, milyen mértékben ittas a vezető, így immár helyben eldőlhet az is, hogy...