Páva Zsolt az ünnepen: a 12 pont ma is iránytűként szolgálhat - Képgaléria!
A magyarság számára legkedvesebb ünnepnek nevezte Páva Zsolt, Pécs polgármestere az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapját a Kossuth téren összegyűlt sokaság előtt tartott beszédében pénteken a Kossuth téren. Ragyogó napsütés, igazi tavaszias idő fogadta a pécsi ünnepségre érkezőket a Kossuth téren pénteken délelőtt.A kikelet hangulata, a 48-as hősök emléke idén sokakat csalogatott ki a megemlékezésre, több százan gyűltek össze kis nemzeti zászlókat tartva a kezükben.Gyermekkórus, tánccsoportok előadása után Páva Zsolt, Pécs polgármestere mondott ünnepi...
Gondos gazdák Hetényben: Lóczi Szidóniát is díjazták
A március 15-én tartott hosszúhetényi ünnepségen adták át a "Gondos gazda takaros porta" elnevezésű környezetszépítési verseny nyerteseinek az elismeréseket. A pénteken tartott ünnepi eseményen négy helyi lakos kapott elismerést, akiknek a portáját a bírálók tavaly tavasztól őszig több ízben is szemrevételezték, s úgy találták, hogy azok követendő példaként állhatnak a falu teljes közössége előtt. A díjazottak közt volt kollegánk, Lóczi Szidónia (képünkön), a Biokom korábbi népszerű szóvivője, a Mediaworks megyei üzletszervezési vezetője is.
Domborművet avattak fel a kisgazda politikus, Kovács Béla patacsi szülőházánál
Őri László pécsi alpolgármester, Hoppál Péter országgyűlési képviselő és Wittner Mária 56-os forradalmár részvételével leplezték le csütörtökön azt a domborművet, amely a kommunista diktatúrák áldozatainak szimbolikus alakját, Kovács Bélát ábrázolja. A műalkotás az egykori, kommunisták által a negyvenes évek közepén elhurcolt kisgazda politikus patacsi szülőházának falát ékesíti. Fábos György pécsi képzőművész alkotásának leleplezése előtt Őri László pécsi alpolgármester emlékeztetett rá:tavaly fejeződött be Kovács Béla egykori szülőházának rekonstrukciója, amit...
Kukával rontott egy férfi a...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki betörte egy pécsi üzlet kirakatát, majd onnan...
Vígh Gabriella,...
A pécsi, baranyai és regionális eseményekről szóló hiteles, valósághű, sokoldalú közösségi tájékoztatás, továbbá Pécs...
Itt számíthatnak a forgalom...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy pénteken az alábbi forgalmirend-változás lép életbe...
Elfogták a pécsi...
Azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a párt, akik egy nőtől vették el táskáját Pécsett. ...
Baranyai rendőröket is...
A nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön megemlékezést tartottak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon. Magyarország...
Kézzel festett térképpel...
A pécsi rendezvényen a diákok egy hatalmas, kézzel festett világtérképet terítettek ki a városháza elé. A...
Drogot találtak egy pécsi lakásban, lecsukták a lakóját
A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a bűnügyi információk alapján a gyanúsítottnál egy pécsi lakásban tartott házkutatás során számos simítózáras zacskóban, több száz gramm kábítószer gyanús fehér port, zöld növényi származékot és tablettákat találtak. Az előzetes szakértői vélemény szerint a talált anyagokból kábítószer vegyületek azonosíthatók.A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, feltételes szabadság hatálya alatt áll....
Elfogadták a pécsi költségvetést, több mint 55 milliárd forintból gazdálkodhat idén a város
Rövid, alig egyórás vita után hagyta jóvá a közgyűlés csütörtökön Pécs költségvetését. 55, 3 milliárd forintból gazdálkodhat a város. Sem adóemelést, sem ingatlanértékesítését nem tervez az önkormányzat. - Stabil, takarékos, kiszámítható a város költségvetése, amit alapos előkészítő munka után terjesztettünk a közgyűlés elé - fogalmazott a csütörtök délelőtt ülése Páva Zsolt, Pécs polgármestere. - Úgy hoztuk egyensúlyba a büdzsét, hogy nem tervezünk sem ingatlanértékesítést, sem adóemelést. Hozzátette, tavaly rekord nagyságú, 12, 2 milliárd volt a város adóbevétele, s...
Matrica volt a rendszám helyén, Udvarnál bukott le a sofőr
Egy felmatricázott fémlapot használt rendszám helyett az a bosznia-hercegovinai sofőr, aki tehergépkocsijával az Udvar Közúti Határátkelőhelyen akart belépni Magyarországra. Egy teherautót vezető 37 éves bosznia-hercegovinai férfi jelentkezett belépésre 2019. március szerdán 17 óra 58 perckor az Udvar Közúti Határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a teherautó vontatmányának forgalmi rendszáma nem eredeti, hanem egy fémlapra ragasztott matrica, amelyre az eredeti rendszám karaktereit nyomtatták. A rendőrök a férfit előállították,...
Összeverte lánya volt...
A Pécsi Járási Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény elkövetése miatt...
Ünnepi hétvége: már...
A megszokottól eltérőn menetrend szerint járnak a helyi járatú buszok Pécsett a hosszú hétvégén, s a távolsági járatok is...
Ismét Tavaszi Vásárt és...
Idén április 13-án, szombaton délután, immár harmadik alkalommal rendezik meg a programot a szentlőrinci Rendezvény...
Balázs Béla-díjjal...
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából miniszteri művészeti és egészségügyi díjakat adott...
Népmese-vetélkedő indul...
Második alkalommal hirdetik meg a a kisiskolások körében nagy népszerűségnek örvendő népmese-vetélkedőt. Baranyai kisdiákok...
Mobilt rabolt egy fiútól...
Helybenhagyta a Pécsi Törvényszék hétfőn megtartott nyilvános ülésen a Pécsi Járásbíróság 2018. szeptember 19-én napján...
Elismerések az ünnepen: a PTE öt munkatársát és a Pécsi Balett táncosát is kitüntették
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész és Babérkoszorú-díjakat adott át kedden a Várkert Bazárban. Kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesültek:Embey-Isztin Dezső, az Országos Onkológiai Intézet Fájdalom Ambulanciájának osztályvezető főorvosa, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense, valamint Farkas Gábor, Ybl Miklós-díjas építészmérnök, a Pécsi Tudományegyetem...
Befejeződött a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola felújítása
Jelentős felújítás valósult meg a közelmúltban a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában. Március 11-én ünnepélyes keretek között adták át a megújult ebédlőt, tálalókonyhát, valamint technika és számítástechnika tantermet. A Néri Szent Fülöp nevét viselő intézmény szegény sorsú gyerekeknek biztosítja az oktatását nap mint nap Pécs északkeleti részén. Sok esetben olyan gyerekekről van szó, akiknek ez az egyetlen lehetőségük a tanulás által felkészülni az életre.A felújítás során megújult az épület teljes...
Busszal ütközött egy autó a Pellérdre vezető úton
A balesetben ketten könnyebben megsérültek. Összeütközött szerdán kora délután egy helyi járató autóbusz és személygépkocsi a Pellérdre vezető úton. A balesetben a buszon utazók közül egy ember könnyebben megsérült, az autóban ülők közül szintén egy ember sérült meg, ő is könnyebben.A helyszínelés idején félpályán halad a forgalom.
« Előző
13083 | 13104 | 13125 | 13146 | 13167 | 13188 | 13209 | 13230 | 13251 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...

