Vári Attilával folytatódott a Magunk között című, pécsi időseknek szóló beszélgetéssorozat
Magunk között címmel indított útjára tavaly egy pécsi időseknek szóló beszélgetéssorozatot Őri László alpolgármester. Csütörtökön a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Vári Attila volt a vendég. A Felsőbalokány utcai nyugdíjasház termét megtöltötték az érdeklődők, nekik Vári Attila a sportolói élményeiről, a kezdetekről, nehézségekről és sikerekről is beszélt.Mint mondta, számára fontos, hogy ne csak űzze, hanem beszéljen is a sport fontosságáról. - Sok olyan intézménybe látogatunk el, köztük iskolákba, ahol tudunk beszélni...
Rendőrök, polgárőrök, diákok is segítették a busójárás biztosítását
A busók idén is zavartalanul vonulhattak be Mohács főterére. A busójárási rendezvények biztosítását a Mohácsi Rendőrkapitányság, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség látta el a polgárőrség munkatársaival közösen.A rendőrség a rendezvények biztosításán túl a város forgalmi rendjének kialakításában és a busók vonulásának koordinálásában is részt vett. Ennek köszönhetően az ezerhatszáz főből álló busó menet egybefüggően, zavartalanul vonult be a főtérre. A bűnmegelőzési tevékenységhez a térfigyelő kamerarendszert is igénybe vette a...
Házhoz mentek tanácsaikkal a rendőrök Baranyában
A bűnmegelőzési szakemberek három nap alatt kilenc településen látták el vagyonvédelmi tanácsokkal a lakosságot. A Szigetvári Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója kilenc településen szervezett vagyonvédelmi tanácsadást 2019. március 4-e és 6-a között, amelyhez a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott Police Café programmal csatlakozott. A programban több olyan település is részt vett, ahol a lakosok száma nem haladja meg az 500, két esetben pedig a 100 főt sem. A rendőrök elsősorban az időskorúakat szólították meg,...
Újabb határsértőket...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Harkány térségében. A rendőrök szerdán 12 óra 28...
Busz és autó ütközött a...
Elsődleges információink szerint a balesetben két ember megsérült. Összeütközött egy autóbusz és egy gépkocsi...
Mikrohitelhez juthatnak a...
Baranya Megyei Vállalkozói Központnál továbbra is elérhető - a banki feltételeknél jóval könnyebben igényelhető mikrohitel....
Átadták a rendőrök a...
A magyar rendőrök átadták a horvát hatóságoknak a korábban Old térségében elfogott migránsokat. Ahogy arról...
Feloldják ugyan a...
Egy ideig ismét valamennyi pécsi InterCity (IC) vonat a fővárosig közlekedik, Százhalombatta és Kelenföld között ugyanis...
Részegen vezetett, mehet a...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a gépkocsivezetőnek az ügyében, aki ittasan vezette autóját Bükkösdön. ...
Már Baranyában sem szabad tüzet gyújani
Kedden fokozott tűzveszély időszakát rendelték el Baranya megyében is, így az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben. Fokozott tűzveszély időszakában tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében.Ebben az időszakban nem lehet tüzet gyújtani a kijelöt tűzrakó helyeken, a vasút és közút menti fásításokban, továbbá tilos a parlag- és gazégetés is.A tűzvédelmi korlátozások megszegése bírsággal sújtható, amely - az okozott károk megtérítésén felül - az előidézett káresettől függően 20...
Két határsértőt tartóztattak fel Baranyában az éjjel
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Old térségében szerdán éjjel. A rendőrök szerdán 21 óra 15 perckor 2 migránst tartóztattak fel Old térségében. A két férfi iráni állampolgárnak vallotta magát. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.
Szeptemberig nyüzsögni fognak a rendőrök Baranyában
Az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el az ország több megyéjében, közöttük Baranyában. Az országos rendőrfőkapitány 2019. március 7-én 00.00 órától 2019. szeptember 6-án 24.00 óráig Baranya megye, Bács-Kiskun megye, Békés megye és Csongrád megye közigazgatási területére vonatkozóan fokozott ellenőrzést rendelt el. Az intézkedés célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, illetve megszakítása.
Késelőt keresnek a...
Frissítve: csütörtökön reggel kiderült, hogy saját magát szúrta meg a nő. Egymás után érkeztek a rendőrautók szerdán késő...
Elhunyt Tamás Lajos, a PTE...
Hosszan tartó betegség után , 80. életévében elhunyt dr. Tamás Lajos címzetes egyetemi tanár, a PTE-PEAC...
Újabb szabadtéri tüzek...
Kedden is sok munkát adtak a tűzoltóknak a szabadtéri tüzek. Kistamásiban egy művelt területen száraz fű,...
Április elsejéig lehet...
Április elsejéig lehet jelentkezni a pécsi Zsolnay Fényfesztivál legnagyobb attrakciójára, a Zsolnay Light Art nemzetközi...
Csütörtökön kiderül, hogy...
Csütörtökön két órától rendezik a PTE Hangja 2019 Tehetségkutató válogatóját, a Pécsi Est Cafe-ban, ahol az előzetesen...
Lángolt egy erkély a Zója...
A megyeszékhely hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat. Egy többemeletes társasház harmadik emeleti lakásának...
Tűz ütött ki egy kisvaszari konyhában, ketten megsérültek
A komlói és a sásdi hivatásos tűzoltók eloltották a lángokat. Tűz ütött ki egy lakóépület konyhájában szerda kora délután Kisvaszaron, a Móricz Zsigmond utcában. A helyszínre a komlói és a sásdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik eloltották a lángokat. Az egységek egy gázpalackot kihoztak a házból. Az elsődleges információk szerint az eset során két ember megsérült, ezért őket a mentők kórházba szállítják.
Nudli, a terápiás kutya segíti a foglalkozásokat
A Misina Természet- és Állatvédő egyesület terápiás foglalkozásait a Nudli nevű vizsgázott terápiás kutya segíti. Az állatasszisztált terápia célja, hogy fejlessze, szinten tartsa a résztvevők kommunikációs és koncentrációs képességét, javítsa közérzetüket és kizökkentse őket a hétköznapi rutinból. Képünk a pécsi Szent Lőrinc Gondozóotthonban készült.
Ősbemutatóval ünneplik a Pécsi Kamarakórus alapításának hatvanadik évfordulóját
A Pécsi Kamarakórus 60 éves jubileumát ünnepli a Kodály Központban a Pannon Filharmonikusokkal márciusban. 60 éves jubileumát ünnepli a Pécsi Kamarakórus, melyet két fiatal zenetanár és jó barát, Dobos László és Tillai Aurél alapított. Az első hangverseny első műsorszáma volt Orlando Vecchi: Jó ez a fény című madrigálja. Erre a jelentős pillanatra reflektál a jubileumi koncert címe is. A hat évtized alatt a tagság összetétele természetesen folyamatosan változott, de a kórust megszakítás nélkül ma is ugyanaz a karnagy, Tillai Aurél vezeti. A március 20-i...
« Előző
13146 | 13167 | 13188 | 13209 | 13230 | 13251 | 13272 | 13293 | 13314 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

