Elhunyt Tamás Lajos, a PTE oktatója, a PEAC volt szakosztályvezetője

2019. március 06. szerda 18:05

Elhunyt Tamás Lajos, a PTE oktatója, a PEAC volt szakosztályvezetője

Hosszan tartó betegség után , 80. életévében elhunyt dr. Tamás Lajos címzetes egyetemi tanár, a PTE-PEAC labdarúgó-szakosztályának évtizedeken át aktív vezetőségi tagja.

 


Dr. Tamás Lajos 1963-ban szerezte diplomáját a PTE Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel. 1964-től a Kar II. sz. Polgári Jogi Tanszékén tanársegéd, adjunktus, majd 1976-tól docens. 1985-1992 között a Polgári Jogi Tanszék vezetője.

1982-1985 között a Pécsi Tudományegyetem általános rektorhelyettese (rektor: Dr. Földvári József)

1975-ben szerezett kandidátusi fokozatot a beruházási jog témaköréből készített dolgozat alapján, amelyért 1977-ben Akadémiai Nívódíjban részesült. Tagja, majd elnöke volt a PAB Gazdasági Jogi Szakbizottságának. Több mint száz publikáció jelent meg a gazdasági jog, polgári jog, kereskedelmi jog, a sportjog és a vízjog témakörében. Részt vett a doktori képzésben. Oktatási tevékenységéhez kapcsolódóan több egyetemi tankönyvet, jegyzetet publikált a polgári jog általános rész (1979), gazdasági jog (1985), a kereskedelmi jog (2003, 2005) témaköréből.
Parlamenti szakértőként részt vett az új magyar alkotmány kidolgozásában (1998).
Kari tudományos konferenciákat szervezett a sportjog (2000, 2004 és 2011), a vadászati jog (2012) és a vízjog (2014) időszerű kérdéseinek témaköréből.

A Kar nemzetközi kapcsolatainak keretében 1985–ben, egy félév időtartamban a Bayreuthi Egyetem vendég oktatója volt (társasági jog, sportjog), 1988–ban az Osakai Egyetem meghívására tartott előadást (tulajdonjog). Előadásokat tartott továbbá a kari kapcsolatok keretében a grazi, bécsi, pozsonyi, krakkói, brnoi valamint a marburgi egyetemeken is.

1996-2002-ig több megbízatása volt: parlamenti (frakció) szakértői irodavezető, FVM felsőoktatási koordinátor (agrárjog), MALÉV felügyelőbizottság tag, Pannon Volán igazgatósági, majd felügyelőbizottsági elnök, PEAC elnökségi tag, szakosztályvezető. 1986 óta ügyvédi tevékenységet is végzett.

Kiváló Dolgozó, Pro Universitate, Rektori Dicséret, Nagyatád Város Díszoklevele kitüntetésekben részesült.

Dr. Tamás Lajost a nagyatádi központi temetőben, március 18-án 14.00 órakor helyezik örök nyugalomra.


EQM