Tizenkilencen tüntettek Pécsett Áder János köztársasági elnök tevékenysége ellen
Összesen tizenkilencen gyűltek össze szerdán kora délelőtt a Leőwey Klára Gimnázium előtt, hogy kifejezzék az iskolában előadást tartó köztársasági elnök, Áder Jánossal szembeni ellenérzéseiket. Tüntetést szerveztek szerdán délelőtt civil jogvédők a Leőwey Klára Gimnázium elé, a hivatalos bejelentés szerint azért, hogy tiltakozzanak a köztársasági elnök tevékenysége ellen. Nos, az eseményre összesen tizenkilencen gyűltek össze, a jogvédők mellett DK-s dzsekit viselőket, valamint momentumosokat is lehetett látni. A tiltakozók - akiket egy dobos is...
Műszaki hiba miatt fennakadás van a beremendi átkelőhelyen
Szünetel a harmadik ország állampolgárainak ki- és beléptetése Beremenden. A horvát határrendészeti szervek tájékoztatása szerint műszaki hiba miatt kedden reggel kilenc órától a Beremend Közúti Határátkelőhelyen a rendőrök nem tudják ki- és beléptetni a harmadik ország állampolgárait. A szakemberek a hiba elhárításán már dolgoznak.Az alternatív határátkelőhelyekről, a nyitvatartási- és aktuális várakozási időkről tájékozódjon a rendőrségi honlap Határinfo[1] oldalán.
Letöltendő börtönre ítélték a kutyáit baltával agyonverő mohácsi férfit
A Mohácsi Járásbíróság kedden egy mohácsi férfit, az állatoknak különös szenvedést, majd pusztulásukat okozva elkövetett állatkínzás bűntette miatt 8 hónap börtönbüntetésre ítélt, és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 253.683 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az elítélt a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.A mohácsi férfi 2018. április 20-án, a délelőtti órákban a lakóházához tartozó területen, a vele és családjával élő két fekete színű, 1-2...
Új feketególya-fészket...
Erdészeti felmérések során a nemzeti park munkatársai új feketególya-fészket találtak Baranya megye északi részén....
Vasúti nagykörút: Hargitai...
Lázár János miniszteri biztos Orbán Viktorral kávézott kedden, s a találkozón terjesztett a miniszterelnök elé a déli...
Óriási diadal: a pécsi...
Hatalmas diadalt aratott Pécs: az Environmental Partnership Association (EPA, Környezeti Partnerség Egyesület) által...
Workania: Baranyában nőtt...
Tavaly Magyarországon a bruttó átlagkereset 337 500 forint volt, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző év azonos...
Őri László: Pécsett az...
Országosan mintegy 34 milliárd forintot fordít a kormány a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében....
Nyoma veszett egy...
A 72 éves Tóthné Fekete Erzsébet hétfőn tűnt el kertvárosi lakóhelyéről, adta hírül családja az Eltűnt emberekért-megoszthatod...
Csaknem 140 autós nem használt biztonsági övet Baranyában
A baranyai rendőrök összesen 139 esetben intézkedtek biztonsági öv használatának elmulasztása miatt. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az európai szintű ellenőrzés keretében 2019. március 11-e és március 17-e között ezúttal a passzív biztonsági eszközök - a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak - használatát ellenőrizték kiemelten.Az akció során a rendőrök összesen 148 alkalommal állapították meg a passzív biztonsági eszközökkel kapcsolatos szabálytalanságot. A járművek ellenőrzése során 139 esetben tapasztalták a biztonsági öv...
Csaknem egy napig oltották a bálákat Kemse és Lúzsok között
Hétfőn délután érkezett bejelentés, miszerint Kemse és Lúzsok közötti területen energiafű és bálák gyulladtak meg. A hivatásos tűzoltók hét egységgel vonultak a helyszínre, ekkor már egy hektárnyi terület leéget, és ötven bála lángolt két rakatban. A tűz folyamatosan terjedt és a szomszédos erdőt veszélyeztette.A tűzoltók előbb sugárral, majd puttonyfecskendővel és kéziszerszámokkal próbálták körülhatárolni a tüzet, és ezzel védeni az erdőt. A káresemény felszámolása során a terület melletti közút füsttel telítődött, ezért a rendőrség felügyelte az érintett...
Polgármestert választanak vasárnap Romonyán
Polgármestert választanak vasárnap a Pécshez közeli Romonyán, a tisztségért négy független jelölt indul - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője az MTI-t. Ruppert Edina, a bogádi közös önkormányzati hivatal jegyzője közölte: az időközi voksolást azért kellett kiírni, mert a mintegy 530 lakosú község korábbi független polgármestere, Herman József decemberben elhunyt. A településvezetői tisztségért négy független jelölt - Scönberger Pál Mihály, Radó Nándorné, Keszler Attila és Miklós Dezső László - indul. Romonya választási névjegyzékében 431-en...
A rendőrparancsnok és egy...
Szentlőrincen kigyulladt egy ház teteje, a tűzoltók kiérkezéséig a rendőrök oltották a tüzet. A rendőrségre hétfőn...
Elraboltak egy nőt a...
A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik erőszakkal akartak visszavinni Pécsről Pákára egy nőt és kisgyermekét. ...
Évek óta rendeznek off-road...
Idén márciusban már hatodik alkalommal rendezték meg a Nimsz Zoltán Emléktrophy-t Hosszúhetényben. A versenyre most is...
Rengeteg szabadtéren...
A hétvége folyamán összesen harminckilenc esetben vonultak a megye tűzoltói, a legtöbbször szabadtéren keletkezett...
Mesterlövészt is bevetettek...
Az egységek eloltották a lángokat. Egy körülbelül harminc méter hosszú mezőgazdasági épület égett Szederkényben, a...
Elhunyt dr. Papp Gábor, a...
Dr. Papp Gábor a PTE-TTK Testnevelés- és Sporttudományi Intézet volt Intézetigazgató-helyettese, Tanszékvezető, a PEAC volt...
Lángoló lakáshoz riasztották a szigetvári tűzoltókat
A szigetvári hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók eloltották a lángokat. Egy körülbelül negyven négyzetméter alapterületű lakóépület égett Szabadszentkirályon hétfőn kora délután, a Petőfi Sándor utcában. A tűzesethez a szigetvári hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat. A mentők egy embert megvizsgáltak, de nem kellett kórházba szállítani.
Az utolsó simításoknál tartanak a Budai Nagy Antal utcai óvoda és bölcsőde felújításán dolgozók
Csaknem 80 százalékos készültségben van a Budai Nagy Antal utcai óvoda és bölcsőde mindösszesen félmilliárd forintos fejlesztési forrásokból finanszírozott teljes felújítása - derült ki azon a munkaterület-bejáráson, amelyen Páva Zsolt polgármester vett részt és adott rövid tájékoztatást a munkálatokról hétfőn. Jól példázza a hasonló, immár több mint egy tucat pécsi intézményekben elmúlt közel tíz évben lezajlott mintegy 2,5 milliárdos korszerűsítési munkálatokat a Budai Nagy Antal utcai óvoda és bölcsőde jelenleg is futó fejlesztése. A belvárosi létesítmény...
Kedden kiderül, a pécsi havi-hegyi mandulafa lesz-e a győztes - Pikniket szerveznek a helyszínre
Már csak egyetlen nap választ el attól, hogy megtudjuk, a pécsi havi-hegyi mandulafa győzött-e az Európai Év Fája versenyen. Akárhogyan is alakul a végeredmény, a Janus Pannonius Múzeum pikniket szervez a helyszínre, a havi-hegyi templom elé március 20-án, azaz szerdán. Program:15:30 Találkozó a Széchenyi téren15.45 indulás gyalog a Havi-hegyre Tóth Klára, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnökének (túra)vezetésévelMindenkit arra kérnek, hogy aki nem csatlakozik a menethez - a program fenntarthatósági céljához illeszkedve - tömegközlekedést vagy...
« Előző
13041 | 13062 | 13083 | 13104 | 13125 | 13146 | 13167 | 13188 | 13209 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Szülőket ítéltek el hároméves...

