Drogot találtak egy pécsi lakásban, lecsukták a lakóját
2019. március 14. csütörtök 14:51

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a bűnügyi információk alapján a gyanúsítottnál egy pécsi lakásban tartott házkutatás során számos simítózáras zacskóban, több száz gramm kábítószer gyanús fehér port, zöld növényi származékot és tablettákat találtak. Az előzetes szakértői vélemény szerint a talált anyagokból kábítószer vegyületek azonosíthatók.
A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, feltételes szabadság hatálya alatt áll. A gyanúsításban szereplő bűncselekmény büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.
Alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a tárgyi bizonyítási eszközöket, elektronikus adatokat semmisítene meg, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, ezért a bíróság a letartóztatását elrendelte.
A bíróság határozata végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...
- Gomolyfelhők zavarhatják vasárnap a...