Ennyit számítanak az áldozatok? A Momentum és az LMP sem vett részt a pécsi megemlékezésen

Ennyit számítanak az áldozatok? A Momentum és az LMP sem vett részt a pécsi megemlékezésen Még az MSZMP utódpártja, az MSZP és az abból létrejövő DK is elment arra a pécsi megemlékezésre, amelyet november 4-én tartottak az '56-os kopjafánál. A Momentum és az LMP nem koszorúzott és ott sem volt.  Az új baloldali városvezetésből alig féltucatnyian jelentek meg, miközben a jobboldali polgári oldal és közösség tagjai közül csaknem 100-an helyeztek el mécseseket, koszorúkat a kopjafánál. Mint az közismert, 1956-ban az MSZMP-s Kádár János árulásával hívták be a szovjet tankokat, hogy leigázzák ismét az országot, miközben a nyugati világ tétlenül szemlélte, hogyan...

Két gyalogost gázoltak halálra Baranyában múlt héten

Két gyalogost gázoltak halálra Baranyában múlt héten Baranya megye közútjain a múlt héten 52 közlekedési baleset történt, amelyből 36 anyagi káros volt, 16 pedig személyi sérüléssel járt. A balesetek során összesen 25-en sérültek meg, 14-en könnyen, 9-en pedig súlyosan. Ketten nem értek haza, ők a helyszínen életüket vesztették.    Siklós és Nagyharsány között 2019. október 28-án 19 óra körül egy 67 éves gyalogos a lakott területen kívüli út padkájáról korlátozott látási viszonyok mellett, láthatósági mellény viselése nélkül az úttestre lépett. Az arra közlekedő személygépkocsi a gyalogos észlelését követően már nem...

Prémium minőségű húst is előállít már a mohácsi vágóhíd - Hatnapos munkahét jöhet

Prémium minőségű húst is előállít már a mohácsi vágóhíd - Hatnapos munkahét jöhet Évi egymillió sertést dolgoz fel a két és fél éve termelő, ma már prémium minőségű hústermékeket is előállító, 700 embernek munkát adó MCS Vágóhíd Zrt. mohácsi üzeme - mondta el Pókos Gergely, a létesítmény igazgatója a keddi sajtóbejáráson.     A több mint 650 saját és további 50 bérelt munkavállalót foglalkoztató, 26 ezer négyzetméteres, éves viszonylatban 100 ezer tonna sertés feldolgozását végző, felerészben belföldi piacra, felerészben exportra termelő létesítmény Magyarország egyik legkorszerűbb és legnagyobb vágóüzeme Pókos Gergely szerint. Hozzátette: a...

Mellár beültetné az...

Mellár beültetné az egyesülete tagjait az önkormányzati cégek felügyelőbizottságaiba Pécsen biztosítani kell a civil kontrollt, mondta parlamenti felszólalásában kedden Mellár Tamás, az MSZP-P országgyűlési...

Prima Primissima Díjra...

Prima Primissima Díjra jelölték Gulyás Dénest, a Pécsi Nemzeti Színház operaigazgatóját A Prima Primissima Díj egyet jelent a kiemelkedő teljesítmények elismerésével, a jelöltek példaértékűt alkottak a kultúra,...

Elaltatta, aztán kirabolta...

Elaltatta, aztán kirabolta áldozatát három pécsi nő A Pécsi Törvényszék kedden kihirdetett határozatával lényegében helybenhagyta a járásbíróság korábbi ítéletét annak a három...

A Besh O’Drom, BAND of...

A Besh O’Drom, BAND of Street, a Poklade is ingyenes koncertet ad a Zsolnay-negyedben mától! Ingyenes programokkal, Térségi Gasztro Fesztivállal, koncertekkel is várják az érdeklődőket az AtomÖko Konferencia keretén...

Nem zavarja a tanítást a...

Nem zavarja a tanítást a Jókai felújítása, egy foglalkozás sem marad el a munka miatt Júliusban írták alá a kivitelezési szerződést a pécsi Jókai Mór Általános Iskola épületének felújításával kapcsolatban. A...

Lőszereket találtak egy...

Lőszereket találtak egy kocsi csomagtartójában Udvarnál A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai munkatársai Udvarnál, egy jármű csomagterében 60 lőszert találtak. ...

Karamboloztak, aztán összeverték az egyik kocsi utasát és vezetőjét

Karamboloztak, aztán összeverték az egyik kocsi utasát és vezetőjét Lúzsok és Vajszló között történt az a közlekedési baleset, amelyet követően apa és fia bántalmazta a másik gépjárműben utazókat.      A rendőrség ügyeletére kedden 16 óra perckor arról érkezett bejelentés, hogy közlekedési baleset történt, amelyet követően az érintettek összevesztek. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy két személygépkocsi ütközött össze Lúzsok és Vajszló között, amelynek során nem sérült meg senki. A balesetet követően azonban a két fél összeszólalkozott, amely odáig fajult, hogy az egyik autó vezetője, egy 42 éves...

Eltemették Schulteisz Gyulát, a PMSC legendás hátvédjét

Eltemették Schulteisz Gyulát, a PMSC legendás hátvédjét Hétfőn a pécsi központi temetőben vettek végső búcsút a PMSC korábbi legendás hátvédjétől, aki életének 67. évében hunyt el.    Amint arról korábban sajnálatos módon beszámoltunk, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt egykori legendás hátvédünk, Schulteisz Gyula, aki futballistaként az 1974/75-ös évadtól az 1984/85-ös szezonig, összesen 237 bajnokin szolgálta a PMSC-t. Schulteisz Gyulát november 4-én, hétfőn délután helyezték végső nyugalomra a pécsi központi temetőben. Utolsó útjára családtagjai, rokonai, egykori játékostársai és barátai kísérték el.

Zivatarok veszélye miatt adtak ki figyelmeztetést Baranyára

Zivatarok veszélye miatt adtak ki figyelmeztetést Baranyára Több megyére és a fővárosra is másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható sok eső miatt keddre.    A veszélyjelzés szerint Budapestre, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést, ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat.Szintén sok eső várható Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna megyében, ott elsőfokú a figyelmeztetés.Baranya, Somogy, Veszprém és Zala megyére zivatarveszély miatt is...

Advent idején is...

Advent idején is közreműködnek diákok a bűnmegelőzési akciókban A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya együttműködve a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetségével...

Szórakoztató programokkal...

Szórakoztató programokkal is készülnek a Zsolnay-negyedben az AtomÖko konferencián A Baranya Megyei Vállalkozói Központ koordinációs és szervezői feladatok lát el az AtomÖko Konferencia keretén belül...

Vasárnap eldől, ki lesz...

Vasárnap eldől, ki lesz Komló polgármestere - Megismétlik a voksolást az egyik szavazókörben Megismétlik az önkormányzati választást november 10-én, vasárnap Komló egyik szavazókörében és Pettenden - közölte Partos...

Bíróság elé állnak a...

Bíróság elé állnak a mohácsi kutyaviadal szervezői és a véres összecsapás bírája Kedden tárgyalják a Mohácsi Járásbíróságon annak a három vádlottnak az ügyét, akiket tiltott állatviadal szervezésével és más...

Lettországban megjelölt...

Lettországban megjelölt halászsas bukkant fel Baranyában A madártani egyesület egyik önkéntese a sumonyi halastavaknál halászsasokat sikerült lencsevégre kapnia.  ...

A társasházak tűzvédelméről...

Az előző évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem idén is megrendezi a „Társasházak napja" rendezvénysorozatot. November elején az ország 65 katasztrófavédelmi kirendeltségén...

Négyen egy ellen: összevertek egy férfit Baranyában

Négyen egy ellen: összevertek egy férfit Baranyában Négyen estek neki annak a férfinak, akit minden előzmény nélkül bántalmaztak Baranyajenőn.     Négyen estek neki annak a férfinak, akit minden előzmény nélkül bántalmaztak Baranyajenőn.    Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2019. november 2-án 23 óra 42 perckor arról, hogy sógorát Baranyajenőn megverték. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 33 éves sásdi férfi három 23 éves - kaposvári, bodolyabéri, valamint mindszentgodisai - társával a baranyai településen megtartott bálban minden előzmény nélkül bántalmazta a...

Itt adhatunk vért a héten Pécsett és a megyében

Itt adhatunk vért a héten Pécsett és a megyében Pécsett és Baranyában a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat a héten:    Pécs, NS Autóház (Toyota) (Pécsváradi u. 23.) november 5. 12:00 - 14:30Gödre, Polgármesteri Hivatal (Béke u. 7.) november 5. 11:00 - 13:00Sásd, Általános Iskola (Szent Imre u. 29 -31) november 6. 8:00 -11:00Komló, Polgármesteri Hivatal (Városház tér 2.) november 7. 12:00 -14:00Pécs,Regionális Vérellátó Központ (Pacsirta u.3.) november 7. 8:00 - 18:00Pécsvárad, II. Béla Középiskola (Vak Béla u.8.) november 8. 10:00 - 12:00Pécs,Szivárvány Gyermekház (dr. Veress Endre u. 6.)...

Meghirdették a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifákat

Meghirdették a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifákat Meghirdették a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákat - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap délelőtt.     Közölték: a becslések szerint még mindig minden ötödik autóst érint a január 1-jei évforduló. Az új díjakról november 11-ig kell tájékoztatni az ügyfeleket. A biztosítót váltóknak legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk szerződésüket, majd az év végéig kell megkötniük az újat. Mint elhangzott, az átlagosnál több baleset és a munkaerőhiány (autószerelőből és karosszériásból) miatt átlagosan mintegy 15 százalékkal emelkednek a...