Ennyit számítanak az áldozatok? A Momentum és az LMP sem vett részt a pécsi megemlékezésen

2019. november 05. kedd 19:31

Frissítve: 2019. november 06. szerda 09:16

Ennyit számítanak az áldozatok? A Momentum és az LMP sem vett részt a pécsi megemlékezésen

Még az MSZMP utódpártja, az MSZP és az abból létrejövő DK is elment arra a pécsi megemlékezésre, amelyet november 4-én tartottak az '56-os kopjafánál. A Momentum és az LMP nem koszorúzott és ott sem volt.

 

Az új baloldali városvezetésből alig féltucatnyian jelentek meg, miközben a jobboldali polgári oldal és közösség tagjai közül csaknem 100-an helyeztek el mécseseket, koszorúkat a kopjafánál.

Mint az közismert, 1956-ban az MSZMP-s Kádár János árulásával hívták be a szovjet tankokat, hogy leigázzák ismét az országot, miközben a nyugati világ tétlenül szemlélte, hogyan tiporják sárba a szabadságot. A szocialista országvezetés a november 4-i megszállás után pedig bosszút állt, embereket végeztek ki, küldtek börtönbe, vagy vertek meg minden indok nélkül.

Pécsett is erről emlékeztek meg november 4-én a hivatalos városi ünnepségen, igaz úgy, hogy a főszervezőt éppen aznap távolították el állásából a városházáról, de Péterffy Attila polgármester azért az esti program lebonyolítását még elvárta tőle.

Az eseményen résztvevő pécsi polgárok beszámolói szerint mindössze három régi- és új baloldali képviselő (Kunszt Márta a DK-tól, Csaba István az MSZP-től, Fürj Csaba a Jobbiktól egy filléres koszorúval) és néhány párttagjuk, szimpatizánsuk jelent meg, valamint Péterffy Attila polgármester.

A balliberálisokkal összeálló Momentum Mozgalom, valamint a magát középutasnak tartó, ám liberális gyökerű LMP sem koszorúzott, de - a megjelent pécsi polgárok beszámolói szerint - egyik párt helyi vezetője, ismertebb képviselője sem jelent meg az eseményen.

A Pécsről származó Nemes Balázs, a Momentum egyik alapító tagja, szóvivője munkatársunknak telefonon annyit mondott, nem volt Pécsett november 4-én, így érdemben nem tudott az üggyel kapcsolatban nyilatkozni.

Péderi Tamás, a párt helyi elnöke érdeklődésünkre írásban azt közölte, „sajnos valóban nem tudott a Momentum Mozgalom Pécsi Alapszervezete testületileg részt venni a megemlékezésen, mivel reprezentatív tagjai munkahelyi kötelességüknek tettek eleget, illetve nem tartózkodtak a városban".

Angyal Károly, az LMP pártigazgatója, Baranya megyei tagja a Pécsi Újság.hu megkeresésére azt közölte, a helyi megemlékezéseken való részvétel szervezése nem tartozik a feladatai közé.

Asszisztensén keresztül kerestük Kóbor Józsefet, a párt önkormányzati képviselőjét, cikkünk megjelenéséig azonban nem kaptunk tájékoztatást az üggyel kapcsolatban.

Szerdán reggel viszont igen, akkor azt válaszolták, nem politikai oka volt a távolmaradásuknak, parlamenti és egyéb elfoglaltságukkal magyarázták azt. 

M. B. - P. P.