Két gyalogost gázoltak halálra Baranyában múlt héten

2019. november 05. kedd 17:45

Két gyalogost gázoltak halálra Baranyában múlt héten

Baranya megye közútjain a múlt héten 52 közlekedési baleset történt, amelyből 36 anyagi káros volt, 16 pedig személyi sérüléssel járt. A balesetek során összesen 25-en sérültek meg, 14-en könnyen, 9-en pedig súlyosan. Ketten nem értek haza, ők a helyszínen életüket vesztették. 

 

 

Siklós és Nagyharsány között 2019. október 28-án 19 óra körül egy 67 éves gyalogos a lakott területen kívüli út padkájáról korlátozott látási viszonyok mellett, láthatósági mellény viselése nélkül az úttestre lépett.

Az arra közlekedő személygépkocsi a gyalogos észlelését követően már nem tudott megállni, kikerülni sem tudta, és elütötte a férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Pár nappal később újabb halálos kimenetelű baleset történt Baranya megyében.

Az 57-es főúton, Szajk belterületén november 1-jén 17 óra körül egy személygépkocsi elütött kettő, a zebrán áthaladó gyalogost. A baleset során az egyik gyalogos, egy 45 éves férfi szintén belehalt a sérüléseibe.

A személygépkocsi vezetője vélhetően nem észlelte a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen neki balról jobbra áthaladó gyalogosokat, nem adta meg számukra az elsőbbséget.

MTI