Hahó, pécsiek! Tudják, hol és hogyan szórakoznak a gyerekeik? S hogy ki is szolgálják őket?!

Hahó, pécsiek! Tudják, hol és hogyan szórakoznak a gyerekeik? S hogy ki is szolgálják őket?! „Egészen elképesztő dolgot tapasztaltam az egyik pécsi szórakozóhelyen a napokban: gyerekek itták magukat csontrészegre. Igen, gyerekek, akiknél a korelnök legfeljebb tizenhat lehetett", írta levelében felháborodott olvasónk.    „Nem vagyok álszent, se vaskalapos, tudom, hogyan működik a világ, s azt is hogy a gyerekek sokkal korábban megteszik ugyanazokat a dolgokat, amiket mi még talán húszévesen sem tettünk volna.  Ezért valójában az döbbent meg, hogy vannak, akik törvénnyel, tiltással dacolva ezekben segédkeznek is nekik, nyilván a zsíros...

Lezárják a Kürt utca-Jakabhegyi út-Ifjúság útja kereszteződését

Lezárják a Kürt utca-Jakabhegyi út-Ifjúság útja kereszteződését A Tettye Forrásház Zrt. közleménye szerint a csomópont átépítésével befejeződik a Kürt utcai víziközmű-felújítás. A teljes útszélességet igénylő munkálat miatt november 8-án, pénteken 16 órától november 11-én, hétfő hajnalig elzárják a forgalom elől a Kürt utca - Jakabhegyi út - Ifjúság útja kereszteződését.  A Kürt utca - Jakabhegyi út - Ifjúság útja kereszteződésében zárul a Kürt utcai víziközmű-hálózat felújítása: a szakemberek a hétvégén kötik össze a Kürt utcában újonnan kiépült nagy átmérőjű fővezetéket a Jakabhegyi út felől érkező töltővezetékkel; emellett az...

Vizes élőhelyek újulnak meg a Mohácsi-szigeten

Vizes élőhelyek újulnak meg a Mohácsi-szigeten Hamarosan megkezdődnek a dávodi Földvári-tó és a Karapancsai erdei tavak rehabilitációjának kivitelezési munkái. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 301,88 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a két kiemelkedő jelentőségű természetvédelmi terület megújítására.   A dávodi Földvári-tó Magyarország déli részén helyezkedik el. A Dunáról egykor lefűződött folyókanyar, medermaradvány, amely jelenleg egy öt tóegységből álló élőhely-rendszert alkot. Nagy számban fészkel itt vörösgém, törpegém, kis kócsag és nagy kócsag, a közelben fészkelő rétisasok és barna...

Mutatjuk, meddig maradnak a...

Mutatjuk, meddig maradnak a bazi nagy közlekedési dugók a kertvárosi Málomi úton Október 28-án kezdődött a vízvezeték-felújítás az egykori Szomjas Tüzér sörözőhöz közel, a Málomi úton. A rekonstrukciót egy...

Kirabolt egy gazember egy...

Kirabolt egy gazember egy idős asszonyt Pécsett A rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves fiatalt, aki kirabolt egy idős asszonyt Pécsett.     A...

Késsel, sövényvágóval...

Késsel, sövényvágóval támadt egy férfire anya és fia A Pécsi Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 62 éves...

Súlyos baleset történt...

Súlyos baleset történt Mohács közelében, az 56-os főúton Baleset történt Mohács közelében pénteken reggel az 56-os főúton, a sombereki elágazás közelében.    A város...

A hétvégén is jellemzően...

A hétvégén is jellemzően borús lesz az idő A hétvégén is jellemzően borús lesz az idő, vasárnap többfelé várható eső is. A hőmérsékletben nagy lesz az eltérés, néhol 10...

Modern platformokon...

Modern platformokon kommunikálnak a Nagy Lajosban Megkezdte működését a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma első IT-Titkári csapata.  Az intézmény arról...

Hódoltság kori rézedények kerültek elő a Rózsakertben

Hódoltság kori rézedények kerültek elő a Rózsakertben Két darab, teljesen ép állapotú rézedény - egy kiöntőcsöves kanna és egy talpas tál - került elő a pécsi Janus Pannonius utca 10. alatti telken, az egykori Rózsakert területén folyó ásatáson.    A Pécsi Egyházmegye beruházása eredményeként az egykori - köznyelv által Papucsnak elkeresztelt - Káptalani Borozó helyén turisztikai központ működik majd, a felette lévő területén az egykori vendéglátóhely nevéhez illően egy rózsakertet alakítanak ki. A projekt járulékos beruházásaként közművek fektetésére is sor kerül a területen.Mivel kiemelten védett régészeti lelőhelyen...

Elindult a politikai tisztogatás Pécsett, lefejezhetik a városi cégek vezetését

Elindult a politikai tisztogatás Pécsett, lefejezhetik a városi cégek vezetését A pécsi városházán már kirúgtak, vagy kényszerhelyzetbe hoztak több olyan dolgozót is, akik szúrták az új, baloldali-neoliberális városvezetés szemét. Információink szerint több városi cégnél is komoly tisztogatásra készülnek a balliberálisok, néhol egészen középvezetői szintig lecserélik saját embereikre a dolgozókat. Máshol pedig síri csend van.    Miután az elmúlt hetekben utasításokat és tiltásokat küldözgetett Péterffy Attila a cégvezetőknek, intézményvezetőknek - óvodáknak, bölcsődéknek, szociális intézményeknek -, aligha volt meglepő, hogy máris megindultak a...

Anya és fia együtt ment betörni egy bakócai házba

Anya és fia együtt ment betörni egy bakócai házba A komlói rendőrök pár órán belül elfogták azt a két férfit és két nőt, akik betörtek egy bakócai házba.       A rendőrségre szerdán dél körül érkezett bejelentés arról, hogy betörtek egy bakócai ingatlanba. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a ház ajtaját betörték, majd onnan műszaki cikkeket, készpénzt és ékszereket tulajdonítottak el. A komlói rendőrök a házra felszerelt biztonsági kamera felvételei alapján azonosították, majd pár órán belül elfogták a lopással gyanúsítható 46 és helyi nőt és 26 éves fiát, valamint társaikat, egy 22...

Felújítják a baranyai...

Felújítják a baranyai kormányhivatal Hengermalom utcai telephelyét A Baranya Megyei Kormányhivatal közlekedési hatóságának Pécs, Hengermalom u. 2. szám alatti telephelyén felújítási munkák...

Felgyújtottak két vasúti...

Felgyújtottak két vasúti kocsit Pécsbányán, pécsi, mohácsi, siklósi tűzoltók oltották a tüzet Három személyszállító vasúti kocsiból és egy mozdonyból álló szerelvény két kocsija is égett, mert egy utas gyújtogatott. Két...

Elütöttek egy kerékpárost,...

Elütöttek egy kerékpárost, beszorult a kocsi alá Kerékpárost ütött el egy személygépkocsi Szigetváron, a Zsibóti úton csütörtökön reggel.  A baleset következtében a...

A pedofíliáról és az...

A pedofíliáról és az áldozatokról szól az előadás November 13-án, szerdán Zala Márton szexuálpszichológus merész dologra vállalkozik, a pedofíliáról tart előadást a Lélektér...

Kutyaviadal Mohácson:...

Kutyaviadal Mohácson: letöltendő börtönbüntetésre ítélték a szervezőket A Mohácsi Járásbíróság kedden kihirdetett ítéletével három vádlottat társtettesként elkövetett tiltott állatviadal...

Atomkonferencia: Péterffy a...

Atomkonferencia: Péterffy a Roszatomnak és a magyar kormánynak is köszönetet mondott A Paks II. projekt több mint 400 engedéllyel rendelkezik - jelentette ki a két új blokk tervezéséért, megépítéséért és üzembe...

Összeverte a szomszédját egy fiatalember Pécsett

Összeverte a szomszédját egy fiatalember Pécsett Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki többször megütötte vitapartnerét Pécsett.          A Pécsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt nyomoz egy 23 éves helyi férfi ellen, aki hétfőn Pécsett a szomszédjával összeszólalkozott, majd a vitát verekedés követte. A sértett a bántalmazás során súlyosan megsérült.A rendőrök a feltételezett elkövetőt elfogták, majd november 5-én kihallgatták gyanúsítottként. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. 

Buszjegyet lopott egy pécsi trafikból, fél évre ítélték

Buszjegyet lopott egy pécsi trafikból, fél évre ítélték Pécsi Járásbíróság kedden megtartott előkészítő ülésen egy vádlottat lopás miatt 6 hónap fogházra és 50.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság a fogház büntetés végrehajtását 1 év 6 hónapra felfüggesztette.  A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott egy pécsi trafikba ment be 2018. augusztus 1. és 2018. augusztus 7. napjain. A vádlott kihasználva azt, hogy a dohányboltban az eladók elfordultak a pultból 2018. augusztus 1. napján 90 db buszjegyet összesen 31 500 Ft értékben, majd 2018. augusztus 7. napján további 89 db buszjegyet összesen 31...

A Budapesti Közlekedési Központ igazgatósági tanácsában bukkant fel Körömi Attila

A Budapesti Közlekedési Központ igazgatósági tanácsában bukkant fel Körömi Attila A Fővárosi Közgyűlés kedden tartott alakuló ülésén a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) igazgatósági tanácsába választották mások mellett Körömi Attilát, aki volt már a Jobbik és a Fidesz képviselője is, legutóbb pedig a Momentum színeiben indult Pécsett.    Körömi Attila a rendszervártás óta eltelt évtizedek során már számos pártban megfordult. 1990-től a Fidesz tagja, a kilencvenes években önkormányzati képviselője, 1998 és 2006 között a parlament tagja volt. 2004-ben kilépett a Fideszből, és bár az Országgyűlésben függetlenként folytatta a ciklus végéig,...