Tömeges lakcímbejelentés miatt ismételni kell a választást egy faluban
A Pécsi Ítélőtábla döntése szerint november 10-én meg kell ismételni a polgármester- és képviselőválasztást a Zala megyei Várföldén, ahol az önkormányzati választást megelőzően, rövid idő alatt, több mint 50 százalékkal növekedett a bejelentkezettek száma. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint két független polgármester- és tíz független képviselőjelölt mérette meg magát október 13-án. Az eddig is a települést vezető Szörcsökné Horváth Mária 114 szavazatot, kihívója, Tóth Árpád 107 voksot kapott. A képviselőjelöltek között az első és a hatodik legtöbb voksot...
Fával, vassal verte meg ismerősét egy férfi Pécsett
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki súlyosan bántalmazta ismerősét Pécsett. Súlyos testi sértés elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság az ellen a 31 éves helyi férfi ellen, aki megverte ismerősét Pécsett. A rendőrségre 2019. május 1-jén 14 óra 49 perckor érkezett bejelentés arról, hogy megvertek egy férfit Pécsett, a Béri Balogh Ádám utcában. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a sértett összeveszett egy másik férfival, aki a vita során egy fadarabbal, majd egy vascsővel többször megütötte. A sértett a...
Akkor most Péterffy jobban tudja, mint az Államkincstár szakemberei? Vagy visszakozott? - SZAVAZÁS!
Közösségi oldalán reagált Pécs új, baloldali polgármestere az ő - a város “csődhelyzetét” vizionáló - minapi állításait cáfoló államkincstári közleményre. Péterffy szavait lehet így is, meg úgy is érteni. Akár az is kiolvasható szavaiból, hogy miután hazugságon kapták, visszavonult. De az is lehet, hogy az Államkincstárral szemben is fenntartja korábbi állítását. Szavazzon róla, Ön szerint mi történt! Mint megírtuk, a Pécsi Újság.hu e hét közepén állásfoglalást kért a Magyar Államkincstártól, igaz-e Péterffy Attila azon bejelentése, miszerint a baranyai...
Mi ez a kupleráj Pécsett?!...
A taxisok elállják az utat a sétáló családok előtt, hogy külföldi egyetemistákra, zsíros fuvarra vadásszanak, ott, ahova be...
Egy pécsi bódéban ütötte...
A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat. Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy körülbelül...
Bacsmai atya Mohácson: a...
Péntek este a hívek Mohácson a belvárosi Szent Mihály-templomban gyűltek össze közös ünneplésre. Bacsmai László kerületi...
Vonattal ütközött egy autó...
Egy vasúti átjáróban ütközött össze egy személykocsi az érkező vonattal szombaton Nagypeterdnél. Az eset csodával...
Vicze Csilla: hogyan...
Aggodalommal tölti el a pécsi környezetvédőket Péterffy Attila polgármesterré választása - tudta meg a Mandiner . Péterffy...
Meglopta munkatársát egy...
A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki munkatársától lopott Pécsett. Lopás...
Zebrán gázoltak el két embert Szajkon, egyikük meghalt
Két gyalogost ütött el egy autó a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, egyikük a helyszínen életét vesztette - számolt be a police.hu. Eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2019. november 1-jén 17 óra körül az 57-es főúton, Szajk belterületén egy személygépkocsi elütött kettő, a zebrán áthaladó gyalogost.A baleset során az egyik gyalogos, egy 45 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik gyalogos, egy 41 éves nő megsérült.Az érintett útszakaszon a baleset helyszínelésének idejére félpályás útlezárás van érvényben, a forgalom...
Mindenszentek alkalmából intézett videóüzenetet Udvardy György a hívekhez
Mindenszentek és halottak napja alkalmával Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó videóüzenetet intézett a Pécsi Egyházmegye híveihez. A videoüzenetben az alábbi gondolatok hangzottak el:- Halottak napja közeledtével mind a családi programokban, mind a szívekben egyre többször fölmerül elhunyt szeretteink sírjának a meglátogatása, földíszítése. Családi beszélgetésekben előjönnek a régi emlékek nagyszülőkről, felmenőkről. Kik voltak ők? Mi mindent kaptunk? Mi mindenért vagyunk hálásak? Szeretnénk kifejezni tiszteletünket irántuk. Ahogyan egy...
Késsel rendezett le egy nő egy közlekedési vitát Pécsett
A nő megvágta vitapartnerét, fia pedig betörte a sértett autójának ablaküvegét. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Egy 62 éves helyi nő ellen könnyű testi sértés, 25 éves fia ellen pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság, rongálás, valamint közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság.A nő egy 50 éves bonyhádi férfival keveredett szóváltásba 2019. április 30-án Pécsett, a Pákolitz István utcában. A vita közben az asszony a nála lévő késsel megvágta az állán a vitapartnerét, aki ezután beült az...
Gofris Ica családi receptje...
Öt évvel ezelőtt nyíltak ki a kis gofris faház ablakai Pécsett, a Makay úton. Gofris Ica desszertje azóta már a pécsiek egyik...
Alapképzésen vettek részt a...
A rendőri hivatást is népszerűsítették a képzésen. Pécsett 156, Mohácson 24, Siklóson pedig 5 érettségi...
Két üveg tequilát lopott...
A rendőrségre szerdán délután érkezett bejelentés arról, hogy lopás történt egy mohácsi áruházban. A...
Péterffyék az első...
Erős, 22 ezer embertől kapott felhatalmazásuk birtokában ellenőrző funkciót fog betölteni a nemzeti oldal két városházi...
Változik a forgalmi rend...
Mindenszentek és halottak napja alkalmából ideiglenes forgalomkorlátozás lép érvénybe...
Traktor gázolt el egy...
Gyalogosgázolás történt tegnap késő délután Mohácson az Eszék út és a Temető utca kereszteződésében. Egy...
Pécs új polgármestere, Péterffy Attila szellőztetne és kitakarítaná a várost
Folyamatosan frissítve! Csütörtökön reggel kezdődött meg Pécs új összetételű közgyűlésének alakuló ülése. Péterffy Attila, Pécs polgármestere a beiktatása után tartott beszédében többek között azt mondta, "ki kell takarítanunk a várost, és itt nem csak a mocskolódó plakátokra, szórólapokra gondolok". A Mindenki Pécsért Egyesület képviselői öt frakcióban foglalták el helyüket, ami Kővári János, az ÖPE-KDNP képviselője szerint olyan lépés, ami a rendszerváltás óta példa nélkül áll Magyarországon, ugyanis a választók szerinte nem tudták, hogy pártok képviselőire...
Kezdődik a korcsolyaszezon, péntektől látogatható a Pécsi Műjégpálya
Indul a 2019/2020-as korcsolyaszezon, így november első napján, pénteken, 17:30-tól várja a korcsolyázás szerelmeseit a Pécsi Műjégpálya. Első alkalommal november 1-én, 17:30-kor nyílik meg a Műjégpálya kapuja a vendégek számára, akik 20.00 óráig élvezhetik a csúszást.A nyitva tartás és az árlista a tavalyihoz képest változatlan lesz - bár előbbi az időjárás függvényében változhat: tartós vagy erős esőben, illetve nagyon meleg, napos, szeles időben a jégpálya napközben zárva tarthat. Az aktuális változásokról érdeklődni lehet a (72) 254-923-as telefonon vagy a Pécsi...
Péterffy valamit nagyon benézett vagy megvezették - Az Államkincstár szerint sokmilliárdos pluszban van Pécs
Frissítve: Hoppál Péter országgyűlési képviselő szerdán tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, Péterffy közleménye köszönőviszonyban sincs az igazsággal, ezt pedig most a Magyar Államkincstár is leleplezte. Nemhogy csődhelyzet nincs Pécsett, de több milliárdos pluszban van a város költségvetése, ahogyan az múlt héten a hivatalos átadás-átvétel után nyilvánosságra is került. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat akkor a baloldal megválasztott polgármestere, Péterffy Attila is aláírta - tegnap viszont kiadott egy nagyon furcsa közleményt, melyben a város csődjét vizionálta. Az...
« Előző
11256 | 11277 | 11298 | 11319 | 11340 | 11361 | 11382 | 11403 | 11424 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Orbán Viktor visszaadja mandátumát,...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Már négy éve üres a kirakat: a...

