Pénteken elfoglalja posztját Csorbai Ferenc, Mohács új, szocialista polgármestere - Kezdheti vágni a centit?

Pénteken elfoglalja posztját Csorbai Ferenc, Mohács új, szocialista polgármestere - Kezdheti vágni a centit? Dacára annak, hogy a mohácsi képviselőtestületben elsöprő többséget szerzett a Fidesz, hogy a kormánypárt és a balliberális ellenzéki pártok mohácsi szervezetei is visszalépésre, lemondásra szólították fel, s dacára annak is, hogy több mint négyezer mohácsi polgár érvénytelen szavazatával nyilvánította ki, nem látja szívesen az MSZP-s Csorbai Ferencet Szekó József polgármesteri székében, ő pénteken mégis elfoglalja azt. Úgy tűnik, legkevesebb hat hónapra.  Pénteken reggel fél kilenckor kezdődik a mohácsi képviselőtestület alakuló ülése.Az eseményen ismertetik a választás...

Erotikus képekkel zsarolta ismerősét egy pécsi férfi

Erotikus képekkel zsarolta ismerősét egy pécsi férfi A Pécsi Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a sértett neki megküldött fényképeivel zsarolta azért, hogy vele szexuális kapcsolatot létesítsen.    A sértett fiatal nő egy olyan országos társkereső oldalon ismerkedett meg a vádlottal, ahol férfiak anyagi támogatást biztosítanak fiatal lányoknak.A vádlott és a sértett közötti üzenetváltás során a férfi kilátásba helyezte, hogy a sértettet anyagilag támogatná szexuális aktus fejében.A beszélgetés során a fiatal sértett szexuális jellegű fényképeket küldött a...

Eszéken emlékezett 1956-ra Baranya rendőrkapitánya

Eszéken emlékezett 1956-ra Baranya rendőrkapitánya A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság koszorúval tisztelgett az eszéki Hermann Paulina-villánál az október 23-ai forradalom és szabadságharc emléke előtt.    Az 1956-os forradalom- és szabadságharc évfordulóján Dr. Gulyás Zsolt rendőr ezredes, Baranya megye rendőrfőkapitánya és Bózsing György rendőr alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Szolgálat vezetője 2019. október 23-án Eszéken, a Hermann Paulina-villánál helyezett el koszorút.  A forradalom menekültjeinek szolgáló ideiglenes szálláshely falára Budapest és Eszék önkormányzata...

Nemzeti színek helyett...

Nemzeti színek helyett vörösben díszeleg a tv-torony - Mi történt, elvtársak?! Az önkormányzat korábbi közlése szerint nemzeti színekbe borult volna szerda este a tv-torony, a forradalom hősei előtt...

Már csak pár napig tart az...

Már csak pár napig tart az októberi nyár, hétfőn drasztikus hidegfront érkezik Jövő hétfőn drasztikus hidegfront érkezik, amely keddre lehűlést és várhatóan országos csapadékot is hoz, de a héten még...

Baranyai tűzoltók is...

Baranyai tűzoltók is elismeréseket vehettek át az ünnepen Kedden tartották a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon a 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének...

Fának ütközött egy autó...

Fának ütközött egy autó Baranyában, mentőhelikopter érkezett A Pellérd felé vezető utat lezárták a baleset miatt.   Fának ütközött, majd visszasodródott az úttestre és ott állt...

Nemzeti színekbe borul...

Nemzeti színekbe borul szerda este a tv-torony, a forradalom hősei előtt tisztelegve Amióta az országban egyedülálló módon modern, látványos és gazdaságos LED-világítású fényfestést kapott a tv-torony, egy-egy...

Tizenhárom migránst fogtak...

Tizenhárom migránst fogtak éjszaka a határvédők Majs térségében A rendőrök szerdán 0 óra 35 perckor 13 illegális migránst tartóztattak fel Majs térségében.    A férfiakból...

Igazoltatáskor bukott le egy baranyai drogdíler - Egy vödörnyi fű volt nála

Igazoltatáskor bukott le egy baranyai drogdíler - Egy vödörnyi fű volt nála Egy személygépkocsival közlekedő 40 éves helyi férfit igazoltattak a rendőrök hétfőn délelőtt Vajszló belterületén. A gépjármű átvizsgálása során, a csomagtartóban bruttó 464 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak és foglaltak le.    A férfival szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, a lakásán megtartott kutatás alkalmával pedig további bruttó 2611 gramm kábítószer gyanúját keltő anyagot találtak és foglaltak le a nyomozók. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe...

A pécsváradi Leányvásárban is toboroztak a rendőrök

A pécsváradi Leányvásárban is toboroztak a rendőrök A rendőri hivatás iránt érdeklődőket szólították meg a rendőrök Pécsváradon.  A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és a Komlói Rendőrkapitányság munkatársai 2019. október 19-én és 20-án a pécsváradi Leányvásár elnevezésű rendezvényen népszerűsítették a rendőri hivatást.A kötetlen beszélgetés során az érdeklődők a jelentkezés, a felvételi eljárás és a képzés részleteiről kaptak információkat a rendőröktől. Az egyenruhások ismertették a jelentkezéshez szükséges egészségügyi, pszichikai és fizikai feltételeket, majd beszéltek a jelentkezést követő moduláris képzésről is. A...

Őri Lászlót választották a Baranya Megyei Közgyűlés elnökévé kedden

Őri Lászlót választották a Baranya Megyei Közgyűlés elnökévé kedden Kedden megalakult a Baranya Megyei Közgyűlés, amelynek elnökévé Őri Lászlót, a Fidesz-KDNP megyei listájának vezetőjét választották. A közgyűlésben a FIDESZ-KDNP-nek kétharmados többsége van.   A megyei közgyűlés tagjainak választására a jelölő szervezetek hat listát állítottak összesen 111 jelölttel, és a listákra több mint 101 ezren szavaztak. Az elnyerhető tizennyolc mandátum közül tizenkettőt a FIDESZ-KDNP közös lista, kettőt a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt egyet a Momentum Mozgalom, egyet az MSZP kapott.A Baranya Megyei Közgyűlés elnökének Őri Lászlót...

Rendszeresen bántalmazta...

Rendszeresen bántalmazta egy pár a közösen nevelt gyermekét A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék kedden megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2019....

Árokba hajtott és felborult...

Árokba hajtott és felborult egy autó Baranyában, a 6-oson A mentők is a helyszínen vannak.   Letért az úttestről és árokba hajtott és a tetejére borult egy személyautó a 6-os...

Hamisított autós...

Hamisított autós kiegészítőket foglalt le a NAV Baranyában A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai interneten hirdetett, hamis autófelszereléseket és kiegészítőket foglaltak le Baranya...

Pécsett dőlt meg az...

Pécsett dőlt meg az éjszakai országos melegrekord A fővárosi és az országos legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord is megdőlt keddre virradóra - közölte az Országos...

Meggyilkoltak egy 63 éves...

Meggyilkoltak egy 63 éves asszonyt Pécsett, elfogták a feltételezett tettest Elfogták a rendőrök a feltételezett elkövetőt.    A rendőrségre vasárnap este érkezett bejelentés arról, hogy...

Ingyenes utazásra hívja a...

Ingyenes utazásra hívja a pécsieket a kisvonat vezetője nemzeti ünnepünkön Igen nemes felajánlást tett a péc  kisvonat üzemeltetője: október 23-án, szerdán ingyenes vonatozásra várja a...

Autószerelőket, húsboltokat és bortermelőket ellenőriznek

Autószerelőket, húsboltokat és bortermelőket ellenőriznek A NAV baranyai munkatársai ezen a héten Komlón az autószerelőket és a húsboltokat, Siklóson a dohányboltokat, Villányban a bortermelőket, Pécsett pedig az élelmiszerboltokat és a sportszolgáltatókat ellenőrzik.    A számla- és nyugtaadás, az alkalmazottak bejelentésének, az áruk eredetének, valamint az online pénztárgépek használatának vizsgálatán túl, forgalomszámlálásra is sor kerülhet.

Újabb baranyai óvodák csatlakoztak az Ovi-Zsaru programhoz

Újabb baranyai óvodák csatlakoztak az Ovi-Zsaru programhoz Hátrányos helyzetű településeken működő óvodák csatlakozhattak a programhoz Baranyában.    A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásának köszönhetően a hátrányos helyzetű településeken működő óvodák közül megyénként tíz intézmény számára nyílt lehetőség arra, hogy díjmentesen csatlakozzon az Ovi-Zsaru programhoz. A főként nagycsoportos korosztály számára kidolgozott baleset- és bűnmegelőzési témájú program elsődleges célja a gyermekek áldozattá válásának megelőzése, biztonságérzetük erősítése, és annak elősegítése, hogy szükség esetén tudjanak, és merjenek segítséget...

Gyógyszerekkel bizniszelt két most elítélt nő

Gyógyszerekkel bizniszelt két most elítélt nő A Pécsi Járásbíróság hétfőn kihirdetett ítéletével bűnösnek mondott ki két vádlottat három rendbeli üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében, melyet a másodrendű vádlott, mint bűnsegéd követett el.    Ezért az elsőrendű vádlottat 2 év börtönre és 4 év pszichiátriai szakasszisztensi foglalkozástól eltiltásra, a másodrendű vádlottat 1 év 4 hó börtönre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását az elsőrendű vádlott vonatkozásában 4 évre, a másodrendű vádlott tekintetében 2 évre felfüggesztette.A bíróság az elsőrendű vádlottal szemben...