Kutyaviadal Mohácson: letöltendő börtönbüntetésre ítélték a szervezőket
2019. november 06. szerda 15:35

A Mohácsi Járásbíróság kedden kihirdetett ítéletével három vádlottat társtettesként elkövetett tiltott állatviadal szervezésének bűntette és társtettesként elkövetett állatkínzás bűntette miatt mondta ki bűnösnek, ezért az elsőrendű és a harmadrendű vádlottakat 1 év 8 hónap, a másodrendű vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésül mindhárom vádlottat 2 évre tiltotta el a közügyek gyakorlásától és kötelezte őket az eljárás során felmerült 1.393.279 forint bűnügyi költség megfizetésére.
Az első- és másodrendű vádlottak kutyáikat egymásnak uszították, az állatokat folyamatosan arra biztatták, hogy egymással verekedjenek, harcoljanak. A harmadrendű vádlott a viadal tartása során az első- és másodrendű vádlottak kérésének megfelelően a bírói feladatokat látta el úgy, hogy az állatokat mindvégig mellettük tartózkodva megfigyelte, és megítélte, hogy közülük melyik állat került ki győztesen.
A kutyák gazdáik uszítására folyamatosan verekedtek, egymást testszerte harapdálták, több vérzéssel járó sérülést okoztak egymásnak, ennek következtében a helyiség nagyobb kiterjedésben a kutyák vérével szennyezett lett. A vádlottakat a nyomozó hatóság érte tetten 7 óra 25 perc körüli időben.
Az első- és másodrendű vádlottak a kutyákat indokolatlanul bántalmazták, verekedésre uszították, a harmadrendű vádlott pedig akkor sem vetett véget a kutyák közötti verekedésnek, amikor azok 26 percet követően egymást véresre marcangolták. A kutyákon létrejött sebek elsődlegesen fájdalommal, majd a gyulladások miatt különös szenvedéssel jártak.
Az ítélet ellen az elsőrendű vádlott és védője, valamint a másodrendű vádlott és védője az elkövetett bűncselekmény eltérő jogi minősítése és a büntetés enyhítése, a harmadrendű vádlott és védője a elsődlegesen a vádlott felmentése, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.
Az ügyész a tárgyaláson a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn, 2019. november 6-án írásban fellebbezést jelentett be, a kiszabott büntetések súlyosítása érdekében.
A bíróság ítélete nem jogerős.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Így ünnepelték Szent István...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...