PK Zrt.: félmilliárdnyi városi közpénz részben sportra

PK Zrt.: félmilliárdnyi városi közpénz részben sportra A vállalat nemrég megtörtént részbeni magánosítását az ellenzék is támogatta, mondván, a lépessel a pécsi közlekedés színvonalát emelhetik. A Hungarian Bus Zrt. egyik cége, a Mecsek Busz Kft. privatizációs szándékairól szóló sajtótájékoztatón Tóth Bertalan (MSZP) alpolgármester még úgy nyilatkozott, hogy az új tulajdonostól a veszteséges működtetés csökkentését, illetve fejlesztéseket várnak el. A baloldali tisztségviselő tavaly augusztusban még azt mondta, a fentiek érdekében meghatározták azt is, hogy a gépjárművek felét egy éven belül az új tulajdonosoknak le kell...

Az ötös lottó e heti nyerőszámai

Nyerőszámok:4 (négy)16 (tizenhat)22 (huszonkettő)39 (harminckilenc)69 (hatvankilenc)Joker-szám: 869988.

Sztárpalánták nyolcvan produkciója

Sztárpalánták nyolcvan produkciója A könnyű-, klasszikus- és népzenei, illetve néptánc kategóriák elbírálása külön történik, a válogatások helyszínén elismert művészekből álló zsűri dönti el, ki juthat be a budapesti döntőbe - mondta a Pécsi Újság.hu-nak Szondy Réka szervező. A zsűrik elnökei közül Pély Barnabás előadóművész, a népzenei produkciók bírálójaként Kneifel Imre karnagy lesznek jelen. A nép- és klasszikus zenei előadásokat Mikecz Kornél énekművész zsűrizi, Hahn Kakas István koreográfus, örökös aranysarkanytús néptáncművész társaságában.A Sztárpalánta nyertesei hangszereket, egyéb értékes...

Kőhegyi megy a listáról a...

Kőhegyi megy a listáról a Parlamentbe! Kőhegyi István 1974. augusztus 1-jén született Pécsett. Általános és középiskolai tanulmányait Pécsett végezte, a II. sz....

Párizs és Pécs: pályázat...

A Fiatal Kortárs Állásfoglalások című pályázaton minden 35 évnél fiatalabb magyar vagy Magyarországon élő külföldi állampolgár részt vehet saját, 2003 után készült alkotásával. A művekkel...

Felfüggeszthetik a Megyei...

Akár 21 beteg is juthat egy nővérre egy osztályon - a Baranya Megyei Kórházban kritikusan kevés az ápoló. Több műszakban, túlórát vállalva dolgoznak, hogy el tudják látni a betegeket....

Traffipax szombaton Pécsett...

08.30 - 09.15 óráig Pécs, Makay I. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Szigeti út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Tüzér u.11.30 - 12.15 óráig Pécs, Dr. Veress E. u.13.00 - 13.45 óráig Ny-i elkerülő út...

Pécsi Arcok - Balikó Tamás:...

Pécsi Arcok - Balikó Tamás: - Hogyan került Miskolcról Baranyába?- Édesapám evangélikus lelkész volt, Miskolcon a diósgyőri vasgyár gyülekezetének...

Újabb pedagógusokat...

Újabb pedagógusokat bocsátanak el A Tóth Bertalan alpolgármester által jegyzett előterjesztés szerint a jelen költségvetési, intézményi helyzetben a büdzsé...

Valentin napi Kaukázus az IH-ban

Valentin napi Kaukázus az IH-ban A Valentin napi koncert felelőse, a tavalyi Fishing On Orfű fesztivál szervezését is bonyolító Kálóczi Tamás a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, a közönségnek más dolga nincs, mint hogy magával hozzon egy kis adathordozót, amelyre egy, az IH előtérében elhelyezett notebook-ról tölthetik fel az exkluzív zeneszámokat - egy szervező segítségével.A Kaukázus nevű budapesti formáció története 2004-ben kezdődött; érdekesség, hogy első koncertjüket a Sziget fesztiválon adták. Ismertségükért azonban Teszkó című - mondanunk sem kell - ironikus hangvételű szerzeményük tett a legtöbbet, amelyet...

Draskovics: Fókuszban a közterületek rendje

Mindez nem jelenti a többi fontos feladat, mint például a felderítés, a nyomozás, a határrendészet háttérbe szorulását, de a rendőrség a jövőben jobban gazdálkodik majd azzal a rendelkezésre álló erővel, amit a 45 ezer fős magyar rendőri állomány jelent - mondta a szaktárca vezetője a Dél-Dunántúl rendőri vezetőivel folytatott megbeszélését követően.Közölte: a Baranya, Somogy, Tolna alkotta térség rendőri vezetői értik, "mit vár tőlünk az ország", s lényegében készen vannak azok a tervek, melyek alapján már a közeli hetekben érdemi változás lesz a köztereken.Megjegyezte,...

Újraiparosítás a PANNOVA Ipari Parkban

"A projektet a STRABIL Kft. a Dél-Dunántúli Operatív Program „Az üzleti infrastruktúra (ipari parkok, inkubátorházak, barnamezős telephelyek) fejlesztése" című pályázati támogatás keretében „A dél-dunántúli régió legújabb ipari parkjának, a Pécs-Kővágószőlősi Ipari Parknak a fejlesztése" címmel valósítja meg hazai és európai uniós támogatásból. (A támogatás mértéke 49%.)A projekt nyitó sajtórendezvényére 2009. február 13-án került sor. Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnökének nyitóbeszédét követően Dr. Varga Jenő, az MGYDDRSZ elnöke ismertette a...

PTE: meghatározó...

Gábriel Róbert beszámolt arról, hogy a Science Building elnevezésű, 6,9 milliárd forintból - ebből 6,5 milliárd forint pályázati támogatás - megvalósuló projekt célja az alapkutatási...

Pravo: békéscsabai bolgár...

A formáció 2007 decemberében ünnepelte 10 éves évfordulóját a budapesti "Bulfest" keretében. A zenekar Békéscsabáról indult, és "nagy utat" tett meg, amíg a hazai...

APEH: népszerű az...

Február 16-ig még leadhatják az ügyfélszolgálatokon, illetve postákon a magánszemélyek az egyszerűsített bevallás elkészítését igénylő nyilatkozatot. Aki ezt a megoldást választja, annak...

PEN 2009: sztárparádé, új,...

Az idei - 2009. április 22-25. között megrendezendő - PEN három különálló koncerthelyszínt takar, és külön helyet a kísérőprogramok számára. A színpadok mérete tovább növekedik, a...

Megdőlhet a vízállásrekord...

A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint az érintett területeken ezen a télen a szokottnál sokkal több hó esett. Ha lassan olvad el, nem okoz különösebb problémát, mert a meder képes...

MH: Páva Zsolt Orbán...

Páva Zsolt jövő kedden részt vesz a párt elnökségének ülésén; erre Orbán Viktor kérte fel. A pártelnök telefonon beszélt a polgármesterjelölttel, és azt mondta neki, hogy minden...

Se kómaközpont, se Balokány

Se kómaközpont, se Balokány Immár biztos, hogy az István-aknán tervezett nagyszabású, több tízmilliárdos projektre a legjobb esetben is éveket kell várni. Tekintse meg képgalériánkat, KLIKK IDE!Mint ismeretes, a jelenleg az E.M.B Zrt. által tulajdonolt területen - az ígéretek szerint - már ez év végére felépült volna egy kétszáz szobás négy- vagy ötcsillagos szálloda, s a későbbiekben wellness-egységet és lakóparkot is létrehoztak volna ugyanitt.A cég kommunikációs munkatársa, Magyar László most azt mondja, a tulajdonosok egyelőre letettek a pécsi projekt folytatásáról, mondván, sem hazai,...

Blama: hiába a 150 milliós támogatás

Blama: hiába a 150 milliós támogatás Pedig ősszel még azt közölték lapunkkal az illetékesek, hogy legkésőbb tavasszal elindulnak a munkálatok, s a kivitelezés közbeszereztetése is küszöbön állt már. Most, a 2009-es büdzsé tervezésekor azonban kiderült, hiába nyerte meg a város a pályázati pénzt, annak önrészét sem tudja előteremteni.Soó László, a költségvetési bizottság szocialista elnöke a Pécsi Újság.hu-nak adott nyilatkozatában elismerte, valóban nem tudnak forrást biztosítani a fejlesztésre. Mint mondta, a 47 millió forintnyi önrészt még csak-csak elő tudták volna teremteni, a bicikliút megépítéséhez viszont...

Buszforduló-ügy: segít a megye

Buszforduló-ügy: segít a megye Mint ismert, a buszforduló a megye tulajdonában lévő területen áll, így addig, amíg a város nem talál megfelelő megoldást egy új forduló kialakítására, a baranyai önkormányzat a későbbiekben értékesíteni kívánt ingatlan területén átmenetileg engedélyezi a buszok megfordulását. Így egy időre az a furcsa helyzetet áll elő, hogy egy megyei kézen lévő (magán)területen városi „tulajdonú" buszok közlekednek.A megyei elnök PK. Zrt.-hez írt levelében, mint Hargitaitól megtudtuk, hangsúlyozta, hogy hosszabb távon kívánják értékesíteni az ingatlant, konkrét...