Jakabos: szép is, nemcsak gyors
2008. január 03. csütörtök 22:41

Magyarországon az origo.hu kezdeményezése nőtte ki magát a legrangosabbá: a szerkesztők a korábbi közönségszavazatok alapján immár a legszebb 16-ra szűkített mezőnyt tették a napokban közzé, és a végső győztes eldöntésére a számok tanúsága szerint eddig már csaknem kétszázezer voks érkezett.
A listán - egyelőre a középmezőnyben - úttörő módon egy pécsi ifjú hölgy is szerepel: Jakabos Zsuzsanna, az ANK idén 19. életévébe lépő olimpikon úszónője magas, karcsú alkata mellett valószínűleg a sokak szerint Angelina Jolie-ra hasonlító mosolyával gyűjtögeti a szavazatokat.
A PécsiÚjság.hu érdeklődésére az úszónő édesapja vállalta magára lánya helyett a nyilatkozó szerepét.
- Félreértés ne essék, nem én fojtom a szót Zsuzsiba, ő nem szeret túlzottan szerepelni. Két esztendeje például a Playboy már fölkérte egy fotózásra, amit nem akart vállalni, akkor is engem bízott meg, hogy „magyarázzam ki" helyette a lemondást. Ebből pedig már sejtheti, hogy a mostani szavazás előtt is érkeztek már jelzések és ajánlatok a szépségipar különféle ágazataiból. A családban is többször beszélgettünk már az esetleges modellkedésről, ám Zsuzsi azt mondja, számára egyelőre az úszás a legfontosabb. Egyszer ugyan modellt állt egy természetfotó-sorozathoz a Mecseken, de mert az fél napig tartott, és emiatt kénytelen volt kihagyni az egyik edzést, azt mondta, egyhamar nem vállal újra ilyesmit.
Jakabos Péter szerint lánya ezen kívül nagyon erősen kötődik Pécshez, olyannyira, hogy két amerikai egyetem ösztöndíjajánlatát is megköszönve múlt ősszel a PTE sportkommunikátor szakára iratkozott be. Ugyanígy a fővárosi úszóklubok rohamait is évek óta visszaveri, és nehezen viseli, ha nem értik meg, ő itt, az ANK-ban akarja kiteljesíteni pályáját.
És zárásként a „kifutók csillogásától" a medencék rideg valóságához kanyarodva: az ANK a karácsonyi szünet után éppen január 3-án kezdte meg a tréningeket. A medencéből természetesen nem hiányzik dr. Petrov Anatolij tanítványa sem, aki a debreceni, decemberi rövid pályás Eb-n a legrosszabbkor rátörő vírusfertőzést már kiheverve, új erővel fogott a munkához.
Egyelőre Pécsett, ám a hónap közepén a válogatottal egy Sierra Nevada-i magaslati edzőtáborban már Pekingre is gondolva igyekszik tovább csiszolni kedvenc száma, a 400 vegyes technikáját.
Az [origo] teljes, képes cikkéért KLIKK IDE:
Sz. Zs. - [origo]
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...