Gámán - meddig mehet így tovább?
2010. november 30. kedd 18:56

A történet idén nyáron kezdődött, mikor néhány fémtolvaj vélhetően úgy gondolta, hogy jobb, ha a Kereskedők Háza közelében lévő „behajtani tilos - kivéve áruszállítás" táblákat meglovasítja.
- Azon a helyen parkoltam, és egy piros csomagot találtam az autómon, benne a fizetési felszólítással. A közlekedési tábla egyébként ebben az időszakban nem volt a helyén. Ezután írtam a Pécs Holdingnak, akik válaszlevelükben megírták: az említett terület nem tartozik a parkolási zónába, így a Gámán Kft. nem kérhetne pénzt azért, ha valaki ott parkol - mondja I. Zs. (teljes név és cím a szerkesztőségben), neve elhallgatását kérő olvasónk. (Az erről szóló dokumentum lejjebb - a szerk.)
A Gámán Kft. viszont másként értékeli a helyzetet, szerintük jogosan küldték ki a 15 ezer forintos fizetési felszólítást.
- Mivel semmilyen tábla nem jelzi, hogy a parkolási zónának vége lenne, az említett területen jogunk van pénzt kérni. A tábla azóta visszakerült a helyére, de ettől függetlenül továbbra is csak fizetés ellenében lehet igénybe venni a területet. Nem beszélve arról, hogy erre a helyre csak rakodás céljából lehet behajtani, így a közlekedési szabályok ellen is vét, aki ott parkol - érvelt Mayerné Hancz Lídia.
Olvasónk mindenesetre úgy véli, a parkolási társaság szándékosan károsítja meg az autósokat, hiszen, míg nem volt kint a tábla, több milliós bevételre tehettek szert, jogtalanul.
A megbüntetett autós a következő lépésként jogtalan haszonszerzés miatt tesz feljelentést.
Képünk a Kereskedők Háza előtti területen készült.
Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...

